Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Tompa Ferenc: Budapest őskora 1-17
BUDAPEST ŐSKORA 7 díszes kerámia fiatalabb szakasza, — a magyar régióban az úgynevezett zselizi kultúra — egykorú a bükki kultúra fejlettebb szakaszával. 7 ) A bükki kultúra tovább él a belőle kifejlődő és kezdetben az alföld felé terjeszkedő tiszai kultúrában, amely itt megerősödve és innen hódítóútra indulva először a rokon kultúrák provinciáiba hatol be, ahol idáig a vonaldíszes kerámia kultúrái élték zavartalan és ezért lassúbb fejlődésű, konzervatívabb életüket. Hogy az új formákat és díszítő elemeket mégis nem a bükki, hanem a tiszai kultúra hozta a dunántúli provinciába, azt bizonyítja elsősorban az a tény, hogy itt a Duna mentén is nem a bükki kultúrának az edény egész felületét befedő és égetés előtt történő, tehát lemoshatatlan festési eljárásával találkozunk, hanem a tiszai kultúra felületesebb, csak motívumokat hangsúlyozó, égetés után alkalmazott festési technikájával, amelynek nyomai a vigyázatlan tisztogatásnál könnyen eltűnnek. Ezek az edények tehát semmiesetre sem voltak közönséges használati, vagy főzőedények, hanem díszedények vagy kultusztárgyak. A tiszai kultúra mellett tesz tanúságot ezenkívül a csöveslábú tál, valamint az anthropomorph edény 8 ) megjelenése, továbbá az a speciális ornamentika, amely az edény egész felületét ferde mäanderekkel díszíti. Ugyanekkor fellép a tiszai kultúra tipikus kőeszköze, a trapézalakú kőbalta is. A lelőhely altalajában, azaz a természetes, bolygatatlan földben, amely itt márgás agyagból áll, megtaláltuk különböző alakú és méretű hulladékgödröknek és élelmiszertartó üregeknek, továbbá lakóüregeknek a nyomait is, amelyeknek eredeti alakját épen a kultúrréteg és az altalaj annyira elütő színe következtében pontosan tudtuk rekonstruálni. Tekintettel azonban a szorosan egymás mellett jelentkező többféle kultúrára, ezeknek az üregeknek a származását csak abban az esetben sikerült megállapítani, ha bennök egy-egy kultúra tipikus emlékanyagát is megtaláltuk. Ily módon megállapítható volt néhány szabálytalan alakú és mélységű nagyobb üregről, amelyekben tüzelési nyomok is mutatkoztak, hogy azok a vonaldíszes kerámia kultúrájából származó lakóüregek és formájuk, nagyságuk ugyanazt a képet mutatja, amelyet a kultúra lakótelepein általában a kutatás idáig megismerhetett. Az 1935. év folyamán Békásmegyeren végzett csatornázási munkálatoknál újból rábukkantak a vonaldíszes kerámia nyomaira, amiből az következik, hogy ezen a helyen ennek a kultúrának egy nagyobb kiterjedésű lakótelepe volt. Az 1935. év kutatásai alkalmával a főváros belterületén is megtalálták több helyütt a vonaldíszes kerámia kultúrájának lakótelepeit. Nagy Lajos a Tabán területén, a szerb templom közelében tárt fel olyan lakógödröket, amelyekben a vonaldíszes kerámia fiatalabb szakaszának cserepeit találta meg. Ennek a kerámiának azonban bizonyos helyi színezete van, amely mintegy árnyalatilag a békásmegyeritől kissé elválasztja. Itt ugyanis az ívelt díszítés a domináló, amelyet köralakú gödröcskék, csomópontszerű díszítések szaggatnak meg. Ha ezt az anyagot a csehországi vonaldíszes kerámia anyagával összevetjük, úgy arra is következtethetünk, hogy ez a csekély eltérés egy bizonyos korbeli eltolódást is jelent és így a tabáni telep valamivel idősebbnek látszik. Ugyanennek az évnek az Őszén kezdte meg ásatásait Garády Sándor
