Tanulmányok Budapest Múltjából 4. (1936)
Belitzky János: Száz év a pesti határ életéből : 1663 tájától 1756 tájáig 111-156
112 BEWTZKY JÁNOS választotta el a pesti, a szentlőrinci és a keresztúri földeket és átszelve az Ecseri-utat, a Rákos vizének partjára ért le és onnan nyugatra fordulva ért a Cinkotai-út tájára. Ennek a határvonalnak főbb pontjain gránitból készült határköveket helyeztek el és 1843 októberében még hat ilyen, 1738-ból származó határkő állott a Dunától Cinkotáig terjedő vonal különböző pontjain. Mind a két fél — Grassálkovics is, Pest városa is — kölcsönös engedményeket tettek egymásnak. Grassálkovics Antal elállott a Vattay famíliától rászármazott per folytatásától és elismerte Pest birtokjogát a gubacsi és szentlőrinci pusztákról az új határvonal által levágott területekre nézve. Pest városa viszont átengedett a Grassalkovicsoknak, azok mindkét nemen lévő magvukszakadtáig — minden tehertől és jövendő kötelezettségtől mentesítve — egy házat a hozzátartozó kerttel és réttel, továbbá fizetett még készpénzben is 2000 rénes forintot. 1 ) Ez a határkijelölés véglegesen tisztázta az 1695-ben függőben hagyott és 1703-ban véglegesen meg nem oldott határkérdéseket. 1695. szeptember 26-án ugyanis Sőttér Ferenc alispán, Szunyogh Imre szolgabíró, Horváth András megyei esküdt és Huszár István pesti pálos barát, valamint másrészről Proberger Jakab bíró és Herold Henrik Sigfrid, Eschenbrugger Fülöp, Kalher Márton, Sax Simon, Mósel János Antal, Gyöngyösi János, Pollerman Mátyás tanácsnokok jelenlétében jelölték ki a határt Pest városa és a szintén jelenlévő vagy képviselt Ujfalusy János, mint Káposztásmegyer és Palota, Beniczky Tamás, mint Cinkota, Vattay János, mint Szentmihály, Szentlőrinc és Gubacs, továbbá Osztroluczky János, mint Keresztúr földesurai között. A határ északon a mai Újpesti-szigeten, amint akkor hívták, Csigásvagy Saban-szigeten vette kezdetét és a Vácra vezető országutat átszelve a mai határvonalnak megfelelően haladt tovább délkelet felé. Palota és Szentmihály határán átszelte a Nádas-tót, ezt az időszaki vízállást, majd Szentmihályt is elhatárolva Rákos-partján megújított határjelig tartott. Az új határvonalon földhányásokon kívül határköveket is helyeztek el. Az első határkő pesti felére M.(eta) PESTH (iensis), káposztásmegyeri felére K. (áposztás) M. (egyer) volt vésve. A második határkövön M. PESTH és palotai részén P. (alotensis) M. (eta), a harmadikon M. PESTH és PALOTA, a negyedik, hármashatárjelző kövön pedig PESTH, PALOTA és Sz. (ent) M. (ihály) felírás volt látható, amelynek mindegyike a határolt területek felé nézett. A rákosparti határjel volt az utolsó határhányás Szentmihály és Pest között. Ettől kezdve egészen addig, ahol a keresztúri határ a pestivel találkozott, jelölték ki a határvonalat, amely átvezetve a Rákoson Keresztúrt határolta el. A határjáró levél szövege itt nem eléggé világos és az a kijelentése, hogy Keresztúr elhatárolása után Szentlőrinc felé tartott a határ, de amelynek végleges kijelölését Cinkota és Szentlőrinc földesurainak ellentmondása következtében alkalmasabb időre hagyják, utat nyitott a határkijelölés körüli csaknem szakadatlan, évtizedes vitáknak, így keveredtek aztán a Cinkotán birtokos Beniczkyek és a Gubacson és Szentlőrincen birtokos Vattayak Pest városával ellentétbe. 2 ) A pesti szabadkirályi városi kiváltságlevél kiadása előtt, 1703 május 7-én ismét tartottak egy határjárást. A határjárásban a város részéről a
