Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Gárdonyi Albert: A Krisztinaváros településtörténete 25-46

A KRISZTINAVÁROS TEI^EPÜI^ÉSTÖRTÉNETE 45 Mikó-utca folytatásaként új kocsiutat építettek, miáltal a hajdani térparancsnoki rét északi része a Vérmezőhöz csatoltatott ; a Vérmezőt átszelő Ördögárkot beboltozták, a Várhegy alatti házak mentén pedig kocsiutat építettek s a Vérmező határát sánccal jelölték meg. Ezek a munkák az 1829 október 12-én kelt főhadparancsnoksági rendeletre indultak meg s céljukul a gyakorlótér megnagyobbítása jelöltetett meg, utóbb azonban városszépítési szempontok is befolyásolták. A szabályozási munkálatok kezdetét az 1829 október 24-én tartott helyszíni szemle jelentette, melynek eredményei 1829 október 26-án kerültek a választott polgárság elé, amely alkalommal a választott polgárság kimondotta, hogy az eddigi szekérútnak a térparancsnok rétjén keresztül (in die sogenannte Majors-Wiese) a Kalmárffy-féle palló irányában (gegen den Kalmarffyschen Steeg) való átvitelét nem ellenzi s a palló helyén építendő kőhíd költségeinek felét is hajlandó viselni. A Vérmező szabályozási munkáinak végrehajtása után utasítandónak vélte a Várhegy alatti házak tulajdonosait, hogy a szemetet ezentúl ne hordják a Vérmezőre. Ámbár a budai várparancsnokság már 1829 október 18-án értesítette a budai tanácsot, hogy a szabályozási munkák végzésére október 22-tól kezdve egy mérnökkari tiszt vezetése alatt két káplárt és 30 embert rendelt ki (Corr. mag. 1829. évi 1920. sz.), az erődítési igazgatóság 1830 április 2-án még nem ismerte a választott polgárság határozatát (Corr. mag. 1830. évi 244. sz.) s 1832 július 11-én újból helyszíni szemlére hívta meg a budai tanácsot. (Corr. mag. 1832. évi 1764. sz.) 1833 május 21-én azonban már arra kérte fel az erődítési igazgatóság a budai tanácsot, hogy a Vérmező határai mentén épült sánc biztosítására két ponton falépcsővel és fahíddal ellátott átjárót készíttessen, nehogy önkényes átjárók keletkezzenek, melyek a sáncolási munkák eredményeit veszélyeztetnék. (Corr. mag. 1833. évi 2283. sz.) Végül 1833 július 20-án az erődítési igazgatóság arról értesítette a budai tanácsot, hogy a Vérmezőt átszelő addigi kocsiutat július 22-én végleg elzárja a forgalomtól s onnan kezdve csupán a már megjelölt új úton lehet közlekedni. (Corr. mag. 1833. évi 2296. sz.) Bkkor kapta a Vérmező mai alakját, innen kezdve változatlanul ugyanaz maradt. A várvédelmi övezeten belül, amint már említettük, polgárok is kaptak beépítési kötelezettséggel telkeket, ezek a telkek azonban nem polgári, hanem katonai joghatóság alá tartoztak. 1810-ben merült fel először az a terv, hogy ezeket a telkeket értékesíteni is lehetne, mert ez úton a kincstár jelentős bevételekhez juthatna. Úgylátszik, hogy ez a terv kezdettől fogva megnyerte a nádor tetszését, mert 1810 március 19-én kérdést intézett a budai tanácshoz, hogy nem lenne-e hajlandó a nevezett telkek megvásárlására. A budai tanács nem idegenkedett a vásártól, mert ez úton az ottani háztulajdonosok megadóztatása is elintézést nyert volna, ami miatt már régóta tárgyalásokat folytatott. A terv megvalósítása a budai tanács minden hajlandósága ellenére sem ment könnyen s a tárgyalások vitelével megbízott királyi biztos csupán 1818 április 20-án közölhette a budai tanáccsal, hogy a telkeket a megállapított becsáron átveheti. В közlés alapján a budai tanács már 1818 május 14-én felhatalmazást kért a kamarától, hogy a telkek megszerzéséhez szükséges 25.000 forintot kölcsönvehesse. A felhatalmazást meg is kapta