Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Némethy Károly: Előszó [1-2]

ELÖSZÓ. A Tanulmányok harmadik kötetét ugyanazzal a szeretettel bocsátjuk útjára, mint elődeit. Egy világvárosnak — a világ legfiatalabb metropolisának — lázas lüktetése dobban meg több, mint ezeréves múltjából vett mozaikokban Paradoxonként hangzik : »a világ legfiatalabb metropolisa« és »több, mint ezeréves múlt«. Pedig így van. A mai Óbuda területén a Krisztus utáni I. század első felében, Tiberius uralkodása alatt már római telepesekről tudunk és az Brzsébet-híd pesti hídfőjének környékén ugyancsak római castrum romjaira bukkantunk, melybe egy a II. század végéről származó Silvanus oltárkő is bele van építve. Később a népvándorlás nomádjai meresztették szemüket a cézárok műveire, míg aztán Árpád vezér népe, hosszú kalandos utat hagyva maga mögött, tábort ütött a Duna partjain. Azóta sok dicsőséget és még több szomorúságot ért meg Pest és Buda. Nincs nagyváros, melynek sorsa ilyen mozgalmas lett volna. Volt idő, mikor Európa politikájának legfontosabb megnyilvánulásai itt ragyogtak fel és külföldi fejedelmek követei áhítatosan várták budai udvarában a hatalmas magyar király döntését. De volt olyan idő is, mikor tatár lovak tapodták szét felégetett házak tüzes pernyéjét, máskor meg a török hagyta másfél évszázadon át romba dőlni még azt is, amit a háború meghagyott a dicsőséges múltból. És száz éve sincs annak, hogy megint ostromágyuk szólaltak meg a testvérvárosok falai alatt. Emberfeletti erő kellett hozzá, hogy mégis eljussunk oda, ahol most vagyunk. Korhadó ágak közül hihetetlen szívóssággal, élniakarással és élnitudással hajt ki minduntalan egy-egy virágzó, zöldelő gallyacska és végül 1872-ben most már megdönthetetlenül a mélybe ereszti gyökerét, — a magyarok Istenének mélységesen, biztatóan kék mennyboltozatára szegzi sudár törzsét a már születésében is nagyra, örök harcon keresztül örök életre hivatott óriás-castruma keresztény kultúrának, nyugati civilizációnak : Budapest.