Tanulmányok Budapest Múltjából 3. (1934)

Isoz Kálmán: A Pest-budai Hangászegyesület és nyilvános hangversenyei, 1836-1851 165-179

166 DR. ISOZ KÁI^MÁN hagyását, de kérte a helytartótanácsot, hogy kötelezze az új egyesületet arra, hogy a hangversenyek tartása dolgában a színházbérlővel, a tánc­mulatságok rendezésekor a redut bérlőjével egyezkedjék, A helytartó­tanácsa Pest-budai Hangászegyesület szabályzatát, anélkül hogy a városi spektákulum-bérletéből folyó jogi helyzetre kitért volna, 1836 október 4-én 29.598. sz. a. kelt rendelkezésével jóváhagyta, amiről a városi tanács a Hangászegyesületet szeptember 12-i üléséből értesítette, i) E felsőbbségi jóváhagyás alapján 1836 október 16-án kerekszámban kétszáz tag jelenlétében megtartotta a Pest-budai Hangászegyesület alakuló közgyűlését, amelyen a tisztikart is megválasztották. Az alapszabályok köztetszésben részesültek, mert valóban igen nagyarányú s gyönyörű jövővel kecsegtető programm volt abban lefektetve. Az alapszabályokat Jakab István fordította le magyarra s magyar-német párhuzamos szöveggel nyomatták ki. Bz alapszabályok szerint az egyesület célja, »hogy a zené­szetnek valódi ismeretét s tökéletes gyakorlatát legjobb módon előmozdítva s így a hangművészet tisztább örömei és társalgás iránti érzelem fensőbb kifejtését s képződését terjessze«. A szabályzat emez első szakasza még erősen magán viseli a társadalmi összejövetelek és a zene művelésének alapján való társas érintkezés ápolásának szükségességét hangsúlyozó, kaszinót, közintézeteket és egyesületeket részvényes (azaz tagdíjas) alapon létesítő, demokratikus korszellem bélyegét. A második szakasz módot nyújt arra, hogy az egyesület igen széleskörű munkásságot fejthessen ki, mert megállapítja, hogy céljainak elérésére az egyesület : ьа) A nagy, remekművek méltó előadására legnagyobb szorgalmat fordítand, hogy így a zenészetben jobb ízlést terjesszen, a két város művelt lakosainak magasabb műélményt nyújtson és tökélyesedésre törekvő művészi elméket saját eredeti szüleményekre lelkesítsen. b) Az egyesület törekedni fog, jeles bel- és külföldi hangművészek részvétét megnyerni. c) Azon lesz, hogy kezdő és haladó műbarátok gyakorlására mennél több alkalmat szerezzen. d) Vagyontalan, de kitűnő elmetehetségű kezdőket úgy gyámolí­tand, hogy jó zeneiskolabeli célirányos oktatás által valódi művészekké képeztessenek. e) Jeles hangszerzemények készítésére különös jutalmakat rendelend. f) Egy, jövendőben nyilvános használatra szolgálandó hangászati könyvtárat állít. g) Gondoskodni fog nyugpénzintézet alapítása felől, egyesületi tagjai, ezeknek özvegyei s árvái számára. h) Végre munkálkodása felől az illető hazai hírlapokban helyes értesítéseket közlend.« A szabályzat utolsóelőtti szakaszában körülírja a fenti d) pontban kitűzött tanítási célt s ezzel alapot teremt az egyesület keretén belül fel­állítandó zeneiskola részére, mondván : »30. §. Az egyesület, céljainak annál gyorsabb és sikeresebb elérése végett, törekedni fog időszakonként (értsd egymásután) megkívántató

Next

/
Oldalképek
Tartalom