Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)
Rokken Ferenc: A Ferenc József-tér 40-62
A FERENC JÓZSEF-TÉR 51 a közelben levő házakban kárt tegyen. A gőzkazán felállításának helyét pedig a Szépítő Bizottmány úgy jelölte meg, hogy a kéményből kiáradó füst és égési termékek lecsapódása a környék lakosságát ne zavarják. (Pesti levéltár VI. 2/857.) A Diana-fürdő tehát 1855-től kezdve, mint gőzfürdő működött tovább és nagy látogatottságnak örvendett. Újabb változás a fürdő berendezésében az 1864. évig nem történt. Ugyanis ebben az időben már olyan számosan keresték fel a Diana-fürdőt, hogy a fürdőnek vízzel való ellátására szolgáló készülékeit bővíteni kellett. Nevezetesen az eddigi vízemelő készülékekhez a Dunaparton még egy póttartály felállítása vált szükségessé és újabb 5 darab vízvezető csövet kellett a föld szintje alá fektetni, hogy nagyobb mennyiségű Dunavizet lehessen rövid idő alatt a fürdőbe vezetni és a közönség igényeit ezáltal minél gyorsabban kielégíteni. Pfeffer Ignác 1863-ban fordult kérelemmel a pestvárosi tanácshoz a póttartályfelállítási és csőfektetési engedély elnyeréséért. A városi tanács tüzetes vizsgálat után a kívánt engedélyt megadta Pfeffernek azon kikötéssel, hogy a »Diana czimű fürdőhöz szükségelt tartalék víztartálynak s vízvezetéki csöveknek a városi területre lett elhelyezéséért Pest városának uri jog megismerése fejében évenként fizetendő egy darab cs.kir. természetbeni arany.« (Pesti levéltár : V. 625/864.) A későbbi években Pfeffer Ignácnak kétrendbeli találmánya méginkább növelte a Diana-fürdő közkedveltségét. Az egyik találmánya a »zuhanyfürdő-készülékre«, a másik pedig az »etető csapra« vonatkozott. A találmányok technikai ismertetését — sajnos — iratok hiányában nem lehet kellően részletezni, hanem csak a találmányok nagyszerűségére és életképességére tudunk rámutatni a megtalált szabadalomlevelek alapján. A földművelés, ipar- és kereskedelmi miniszter 1868. évi május hó 11-én 6741. és 6743. számok alatt kelt leiratai szerint ugyanis Pfeffer Ignácnak mindkét találmányára »külön-külön kizárólagos« szabadalmat adott Magyarország és Erdély területére, a cs. és kir. kereskedelmi miniszter pedig a monarchia többi országai és tartományai területére. A leiratok részletesen nem tárgyalták a szabadalmak mibenlétét, az azonban kétségtelen, hogy nem egyszerű találmányokról volt szó, hanem életképes dolgokról, melyek a gőzfürdők történetében korszakalkotók lehettek. (Pesti levéltár: II. 257/1868.) Bzekkel a technikai felszerelésekkel még hosszú évtizedeken át üzemben volt a Diana-fürdő s a pestvárosi polgárság előszeretettel kereste fel. A nagy látogatottságnak elfogadható magyarázatát a Diana-fürdő központi fekvésében találjuk. A Terézvárosban ugyan a Scheibl-féle gőzfürdőn kívül volt még három kisebb fürdő is, de ezek valamennyien olyan kezdetlegesen voltak felszerelve, hogy a tisztaság után vágyó jobbízlésű közönséget nem elégítették ki. A Diana-fürdő elsőrangú berendezéséhez hasonló fürdők közül Pesten ebben az időben csak a Rumbach Sebestyén tiszti orvos által épített vasas-fürdő állott még fenn, ennek azonban nagy hátrányára szolgált, hogy távol esett a várostól — a mai Podmaniczky-utca és Munkácsyutca találkozásánál állott — és kifejezetten gyógyfürdő jellege volt. A telket, amelyen később a vasas-fürdő felépült, Rumbach Sebestyén 1800-ban vásárolta meg nyilvános árverésen a várostól azon célból, hogy szőlő5*
