Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)

Liber Endre: Előszó [1-2]

ELŐSZÓ. A »Tanulmányok Budapest múltjából« új kötetét bocsátjuk közre. Közel egy éve indítottuk útnak az első kötetet, mely, mint előszavában leszögezte, »az adatgyűjtést szeretné szolgálni és előmozdítani ; ha töredékesen is, de céltudatosan felkeresni a különböző tárgyköröket és átrostálni, rendszerezni, eg3^befoglalni a történet tényeit.« Az első kötet ma már közkézen forog és maga magáért áll helyt, mennyiben tett eleget ennek az Ígéretnek. Amidőn most a második kötet lép a nagyközönség elé, nem lehet más hivatása és szándéka, mint folytatni, amit az elkezdett. Úgy érzem, amidőn adatgyűjtésről van szó, a folytatás, a továbbgytijtés, a rendszeresség és céltudatosság lehet a legfontosabb rendeltetés. Adatgyűjtés sohasem lehet elég, még a legjobban felkutatott tárgykörben sem, hát még olyan elhanyagolt területen, mint a székesfőváros története. Tisztelet a múlt nagy kutatóinak, akik, ha szórványosan is, ha esetről-esetre is, szemmellátható örömmel ragadtak ki mindent, ami új tény szemük elé került Budapest múltjáról. Amit eddig tudtunk, ezeknek a — sokszor véletlen — adatoknak eredménye. A középkor német festőinél látjuk azt az örömet, midőn rájönnek a valóság, a jelenségek lefestesének titkaira és képeiket elhalmozzák apró tárgyak sorával, melyek a festmény lényegéhez oda sem tartoznak, de a festő mégis oda illeszti, mert büszke arra, hogy le tudta festeni. Szeretném meggyőzni az olvasókat, hogy a kutató ma is ilyen örömet érez, midőn új, eddig nem ismert részletet tár fel a főváros történetéből és ennek a benső örömnek, ennek a jóleső adatközlésnek könyve ez a sorozat. Amit hoz, az új. Hogy értékes-e, talán nem is tudjuk ma megmondani, hiszen hány adatot tesz csak a jövő értékessé, hány ma jelentéktelennek látszó részlet válik csak később kivilágló összefüggésekben, később kialakuló egységekben számottevővé. Kzeket az eljövendő megállapításokat akarjuk már ma szolgálni azzal, hogy sokoldalú anyagot tárunk fel és azzal, hogy amit feljegyezvén