Tanulmányok Budapest Múltjából 2. (1933)
Horváth Henrik: Chinoiserie-falfestmények Budán 73-86
CHINOISERIK-FAIyFESTMÉNYIÎK B UDÁN 81 erjedés mellett. Szükséges előkészítő stádiuma ez a XIX. század elején már helyileg és nemzetileg determinált fejlődésnek, mely a maga részéről megérlelte a század további folyamán valóban nagykorúvá és magyarrá vált művészetünket. Ebben a beállításban a szerény Apród-utcai falképek nem alábecsülendő történeti beccsel bírnak. Itt is még barokkreminiszcenciák hullámzanak tovább, kivált az alakok élénk mozdulataiban, a szerecsenfejedelem »linea serpentinatá«-jában, az exotikus főpap lendületes gesztusában, rokokó lelkületet sugárzanak a szembekötősdit játszók negédes mozdulatai, míg az egészet egy Louis Seize-keretrendszer foglalja össze. Tehát itt is a pest-budai viszonyokra jellemző módon több stilisztikai réteg rakódik egymásra. Különösen figyelemre méltó, hogy az alaki ábrázolás és egyáltalában a képszerkesztés régiesebb hatást váltanak ki, mint az építészeti kulisszák és a dekoratív elemek, melyek sokkal erősebben kidomborítják a korízlés bélyegét. Erre nézve instruktiv bepillantásokat nyújt Falkoner Józsefnek a Fővárosi Múzeumban 12 ) őrzött és 1779-ben készült utolsó vacsorája is, ahol a barokkosán hangszerelt jelenet és a bútorzat között szintén ez a feltűnő ellentmondás jelentkezik. Ennek az okát szerény budai mestereink munkaüzemében kell keresnünk, akik témák és programmok tekintetében majdnem kizárólagosan idegen mintaképekre, első sorban metszetekre voltak utalva, míg a miliőt, a bútorzatot, a tájképi és építészeti háttereket a közvetlen környezet után konstruálták, vagy pedig ritkábban a korízlés által előnyben részesített történeti vagy exotikus formákat alkalmazták. Kivált a »chinoiserie«-témák átvételénél más eljárást el sem lehet képzelni. Hiszen hasonló adottságokkal kell számolnunk a boldogabb nyugati országokban is, melyeknek nem volt annyi pótolni valójuk, mint a török világ után csak lassan és fokozatosan felocsúdó Budának. A török világ utórezgései, a keresztény ikonográfia keleti elemei, de még a velencei és francia festészetben található mintaképek is még mindig nem elegendők arra, hogy képsorozatunkat maradék nélkül megmagyarázzák. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kinai és indiai érdeklődés szélesen ráfeküdt az európai szellemtörténetnek több mint száz évig tartó szakára. Budán és Magyarországon történeti okokból későbben kezdett hatni, de a hatás tovább is tartott. Az irodalomban ez az érdeklődés elsősorban az útleírásokban és a népszerű földrajzi munkákban nyert kifejezést. Ezeknek az irodalmi termékeknek szoros összefüggését a nyugati országok, főleg Franciaország stílustörténetével Bellevitch Stankevitsch 13 ) vizsgálta meg tüzetesen. Szerinte a legnagyobb hatással voltak Joan Nieuhof, Arnold Montanus, Olfert Dapper, Simon de Vries és főleg a tudós jezsuita Athanasius Kircher útleírásai. A német viszonyokra nézve a már gyakrabban hivatkozott C. W. Schultz hasonló munkát készít elő. A XVIII. századi magyar irodalom vizsgálata azonos eredményekkel kecsegtetne a keleti ízlés térhódítását illetően. Erre értekezésünk keretében természetesen csak futólagosan térhetünk ki. A pragmatikus történet fejlődését budai viszonylatban a lakosságnak nem csupán felette jellegzetes átrétegződése kíséri, hanem az etnikai és társadalmi változásoknak megfelel a keleti témák iránti érdeklődésnek 7. Tanulmányok Budapest múltjából II.
