Tanulmányok Budapest Múltjából 1. (1932)
Bánrévy György: A budai királyi palota újjáépítése III. Károly alatt 1-49
A költségvetést a magyar kamara kiadta számvevői hivatalának, mely végrehajtotta az említett és jelzett javításokat, a maga használatára le is másolta és visszaküldte a kamarai tanácsnak, hogy az udvari kamarához terjessze fe 1 (Pozsony, 1722 november 22.). November 23-án megy föl a költségvetés a magyar kamara levelével Bécsbe. Zeneggnek fiát illető kérését a kamara tanácsosai nem pártfogolták, mert az új állást feleslegesnek ítélték, de annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy valami kínálkozó más állást fog juttatni az uralkodói kegy a fiatalembernek. 33 ) Közben lent Budán folyik a pozícióharc a kamara és a haditanács képviselői között. Daun is, Zenegg is egyforma buzgalommal igyekeznek végre lendületbe hozni az elakadt építkezést, de egyforma érzékenységgel, hogy ne mondjuk féltékenységgel őrködnek hatáskörük csorbítatlansága felett is. Az október 5-i királyi rendelet legalább részben valóban a kamarai felügyelőre bízta az igazgatást, de nyilván nem kapott egyidejűleg a haditanács oly értelmű negatív utasítást, mely az építkezés vezetéséből a budai várparancsnokot kizárta volna. A közvetlenül rendelkező hatalom a katonai erő vezérének a kezében van és volt, de ezenkívül Buda várparancsnoka még bizonyos hagyományra is hivatkozhatott (mint ahogy Daun meg is tette), amely a múlt helyzetének és rendjének jogán az építkezés fölötti rendelkezést neki biztosította. A munkát 1714-ben Regal, illetve a haditanács indította meg, de Zeneggnek is igaza volt, amikor a haditanács buzgalmának lanyhulását panaszolta fel. 1722 november közepe táján Daun tanácskozásra ült össze Zeneggel, hogy a palota építésének a folytatását megbeszéljék. Itt egymás ellen szegezték felettes hatóságaik rendelkezéseit : a várparancsnok hivatkozott a haditanács október 21-i levelére, amire a kamarai felügyelő megütközve válaszolta, hogy ennek az utasításnak ellentmond az a rendelet, amelyet viszont ő kapott a kamarától (okt. 5.). De megegyezés is jött létre közöttük, még pedig a pincék kiásására vonatkozólag, mint amely munkát a téli időszakban is el lehetett végezni, (ívd: Ive vélt ári anyag 3.) A következmények mutatják azonban, hogy Daun és Zenegg tárgyalásának eredménye csak a legtágabb értelemben volt megegyezésnek nevezhető. Mindketten szükségesnek tartották az építkezés folytatását, de természetesen mindegyik a saját vezetése alatt. A lényeget, az elvet tekintve egyek voltak, de a palota építése szempontjából másodrangú kérdés örökösen zavarta és nyugtalanította a munkatervet és magát a munkát, amennyiben arra sor került. December 15-én Zenegg értesíti a magyar kamarát, hogy meg akarta kezdeni a pincék építését, melyre most télen a feléért tudott lekötni földes kő-, illetve sziklaanyagot, de szándékát a várparancsnok Prati révén megtudva december 13-án titkára kíséretében egy hadnagyot küldött hozzá és jelezte, hogy ő (Daun) fog a legjobban örülni, ha a munka befejezést nyer, de most már nemcsak a vezető igazgatást követelte a maga számára, hanem fenntartotta magának a jogot a szerződések aláírására, tehát jóváhagyására vagy el nem fogadására is. A várparancsnok a haditanács már ismert (okt. 21-i) rendeletére hivatkozott és Zenegg előadása szerint őt még a kamarai pénzekkel Való elszámolásra is kötelezni akarta. A kamarai felügyelő válasza az, hogy a Felségnek az udvari kamara útján utasításban adott (okt. 5-i) megbízásához alkalmazkodni akar, de kötelessége is, tehát az igazgatást a saját kezében tartja. Egyébként sem tartozik az ő hatáskörébe, hogy. az uralkodói rendelet ellen valamit tegyen, vagy azon 29
