Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

IV. fejezet. Büntetőjog

bajuk volt velük, sokszor ítélkeztek paráznaság és tiltott együttélés tárgyában. Ezeknek az ítéleteknek az előzményei azonban általában nem maradtak fenn, leggyakrabban két-három soros bejegyzések tartották fenn emléküket a tanácsülési jegyzőkönyvekben. Annyi kiderül belőlük, hogy egyegy rossz életű nőszemély ügyében a városi hatóság meglehetősen sommásan járt el. Ha a nő beismerésben volt, vagy terhessége elárulta az előzményeket, nem volt nehéz elmarasztalni. De számos esetben a közhír, a könnyelmű élet gyanúja is elég volt a büntetéshez; egyre-másra seprűzték ki a nőket „wegen scandalosen vnd suspecten Hurenleben".

119 Erre a fejlettebb jogi fogalmakkal szögesen ellentétes eljárásra maga az osztrák kódex (Pr. Cr. 81. c. 2. §) adott lehetőséget. Mint a törvénykönyv, a budai és a pesti gyakorlat sem tett különbséget a vadházasság és az üzletszerű kéjelgés között; az előbbiben bűnösök mégis kaptak annyi kedvezményt, hogy 8 vagy 14 napon belül férjhez menve a büntetéstől megszabadultak; ha pedig ez nem történt meg, a többiekhez hasonló száműzetés várt rájuk.

120 Általában meg kell még jegyezni, hogy a kéjnőket rendszerint lopással is vádolták, s a büntetés mindkét cselekményért együtt sújtotta őket; így azt a váci vándorszűcsöt kifosztó nőszemélyt, aki mindössze két forintot ismert be díjként „propter turpem mercedem".

121 Az ügyiratok hiányában nehéz megállapítani, a paráznaság vagy a lopás esett-e súlyosabban a latba. Az egyes esetek önmagukban nem jelentősek, ezért inkább azt figyeljük meg, milyen természetű büntetéssel sújtották a tetteseket. A kerítésre, melyet az osztrák kódex külön szakaszban részletesen szabályozott (Pr. Cr. 80. c), mindössze két esetet találtam. Az egyikben a kerítőnőt (Kupplerin) 3 napon belüli távozásra kötelezték Buda területéről, holott a törvény szerint módjukban lett volna meg is vesszőzni; a másikban megelégedtek a száműzés fenyegetésével.

122 A parázna nők szabályszerű büntetése a „hegedűvel" való kivezetés és a városból való száműzés volt, enyhébb megítélés esetén csak a kiutasítás és a „hegedűvel" való megfenyegetés. A „hegedű" (Fidel) az analógiák szerint három, kör alakú nyílással ellátott fenyítőeszköz volt, mely az elítélt nyakát és két csuklóját úgy fogta össze, mintha hegedülne. Ebben a nyakkalodában kellett elviselnie a város végéig a tisztes életű polgárok, asszonyok és utcagyerekek szitkait, csúfolódását és hajigálását a szerencsétlen nőnek. Ritkább esetben pénzbüntetést vagy „kótert" szabott ki hegedű helyett a bíróság; de volt olyan ítélet is, mely két-három egymás utáni napra a nyakkalodába kárhoztatta a bű119 Btjkv. 1698. júl. 7: in puncto carnis valde suspecta... nyilvános megkövetés, strázsamester, II. 320; Ptjkv. 1701. jún. 10: ob hanc suspicionem . . . történt száműzés, II. 533; Btjkv. 1701. máj. 25: a szövegbeli idézet, száműzés hegedűvel, III. 388, IV. 296; uo. 1702. nov. 13: propter suspicionem malae vitae . . . kiutasítás, III. 546, IV. 502; uo. 1706. márc. 11: wegen suspecten und ärgerlichen] Leebens. . . áristom, kiseprúzés fenyegetése, VI. 271, VH. 51. 120 Uo. 1696. máj. 14: Hatzmanitsch Katalin, II. 79; uo. 1697. jún. 28, TL. 177; talán uo. 1698. febr. 14, is, II. 238; uo. 1703. febr. 7: még a farsang folyamán, III. 601, IV. 576. 121 Uo. 1696. aug. 16, III. 131. 122 Uo. 1696. máj. 14: Dorottya, II. 79; uo. 1706. Ffebr. 1, VI. 249, VII. 23.