Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

III. fejezet. Eljárásjog

Természetesen a testi sértésnél is jelentős szerep jutott a szakértői szemlének. Mivel azonban ezt a városok inkább polgári keresetnek tekintették, az iniuria-perek kapcsán kell rá visszatérnünk. Ha a kriminális elem került túlsúlyba, mint a hatóság elleni erőszakkal vádolt W

ablerne ügyében, a tanács ugyancsak közreműködött a szemlénél. A látleletet Selig borbély és kirurgus írta meg, de a lépcsőről lehajigált két városi strázsamestert előzőleg a budai szindikus és Zaunockh tanácsos jelenlétében kötözte be.

141 A szakértői vélemény amúgy is döntően befolyásolta a vádlott sorsát, hiszen indiciumot szolgáltatott megkínzására; a tanácsi kiküldöttek részvétele a lelet megbízhatóságát és súlyát csak növelhette. d) Tanúkihallgatás, szembesítés (Pr. Cr. 14—16, 36. c.) Az inkvizíciós eljárás kezdetétől a közbenszóló ítéletig sor kerülhetett tanúbizonyításra. A nyomozás megkezdésére vezető gyanúokok között az osztiák kódex első helyen említette akár csak egy kifogástalan tanú vallomását (Pr. Cr. 23. c. 1. §), s ugyanez elegendő lehetett a kínvallatás elrendelésére is (35. c. 1. §). Ezért a tanúk kihallgatása nem szorítkozott valamilyen „bizonyítási perszakra", s a városokban is hol megelőzte, hol követte a gyanúsított kihallgatását. Ha valamilyen rendet próbálunk felfedezni az adatokban, leginkább a gyanúsított „sommás" vallomása és részletes, kérdőpontokra adott válaszai közé helyezhetjük. A tanúk kikérdezésének módja is e kettő között ingadozott. A Zandl-féle szentségtörő lopás ügyében — de ko:ántsem mindig ! — megtaláljuk ugyanazt a két fajtát, amely a terhelt kihallgatására jellemző. A megidézett tanúk (köztük a strázsamester és a törvényszolga) előbb folyó beszédben elmondták, mit tudnak az ügyről, majd a titoktartásra figyelmeztetve elbocsátották őket. Ezután kivették tőlük az esküt, és az időközben kidolgozott részletes kérdőpontokat ( interrogatoria specialia) tették fel nekik. Ebben az ügyben az első két tanút több pontra, a másik kettőt csak egyetlen kérdésre nézve hallgatták ki; a különbségtételnek nyilván előző vallomásuk szolgált alapul. Vallomástétel után mindegyiket ismét figyelmeztették a titoktartásra, majd hazaküldték őket (silentio imposito dimissus) .

142 Az iratok azonban nem engedik meg azt a következtetést, hogy a tanúvallomásokat mindig ilyen részletességgel és jelentős időköz elteltével vették volna ki.

143 A kötött bizonyítás elve alapján álló osztrák büntetőtörvénykönyv a vádeljárással kapcsolatban részletezte a tanúkkal szemben támasztandó követelményeket (14. c). A bűncselekményt csak két alkalmas és minden gyanún felül álló tanú vallomása bizonyította be. Ezeknek tudomásból és nem hallomásból kellett szerezniük értesülésüket; bűntársak, a hatóság előtt ismeretlenek és 20 éven aluli kiskorúak nem tehettek tanúságot. Ha azonban az ártatlanság mellett szóltak, a követelményeket lazítani lehei*

1 L. IV. fej. 222. jz. 142 L. IV. fej. 184. jz. 143 A lopással gyanúsított Jurkó ügyében pl. a sommás kihallgatás és a tanúvallatás egy napon, a vádlott részletes kihallgatása kb. két hónapra rá történt meg, Acta iud. 1698. máj. 27.