Bónis György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708 (Budapest várostörténeti monográfiái 23. Budapest, 1962)

V. fejezet. Magánjog

megfizette a kártérítés nagyobb részét, és határidőre a maradékot is megígérte; a bíróság egyúttal kimondotta azt a fontos elvet, hogy a felperes köteles a kárbament dolgokat természetben is elfogadni.

151 A két város között vita fejlődött ki Tassner Tamásné pesti polgárözvegy követeléséből. Panaszolta városánál, hogy néhai férje két esztendeje egy félig fedett kocsijb (Galles) adott kölcsön Hoffmann fuvarosnak — most már budai strázsamesternek — egy bécsi útra, de az azóta sem adja vissza, sőt teljesen megrongálta. Szakértő mesterek bizonysága szerint 50 forint értékű munkával lehetne helyrehozni. A megkeresés nyomán Buda kihallgatta a fuvarost, de ez a maga nagy károsodására hivatkozott a kuruc időkben beállott zárlat következtében. Bizonyára ügyvédje tollával hárította a felelősséget Tassnerékre, mert „qui causam damni dat, ipsum damnum dédisse censetur". Pest tanácsa nem fogadta el az érvelést, mert — úgymond — a kocsi kölcsönben (mutuum) volt, vagy inkább egyszeri használatra adták, tehát a fuvaros nem hozhatta volna be kárát a hosszas használattal. Minthogy újabb tanúk azt vallották, hogy a kocsit a tulajdonos már előzőleg négy évig használta, Buda egy pesti tanácsos jelenlétében egyszerűen a kocsi visszaadására kötelezte Hoffmannt, a kölcsönös kártérítési követeléseket pedig elutasította.

152 Lehetséges, hogy saját strázsamestere iránti elfogultság irányította a bíróságot, amikor a kártérítés elvét nem juttatta érvényre. f) Adásvétel Akárcsak a kölcsön, az adásvétel is olyan gyakori jogügylet volt a városokban, hogy tanácsaik sűrűn foglalkoztak az ilyen jellegű perekkel. Az adminisztráció csak fellebbezés esetén, vagy illetékességi okból avatkozott az ilyenekbe, egyébként megelégedett azzal, hogy a várost megfelelő eljárásra utasítsa.

153 A felek ennél az ügyletnél is lehettek városi polgárok, idegenek vagy külföldiek. Az ügyletkötés akkor vetett fel jogi problémát, ha akár az eladó, akár a vevő oldalán csalárdság nyilvánult meg. Az előbbire Lang István budai paplanos esete a példa. Natl Jakabtól foglalót (Darangelt) vett át 38 q gyapjúra, majd ennek távollétében két másik kamarai zsidónak: Bürgl Sámuelnek és Hirschl Jakabnak adta el. Amikor Natl — hazatérése után — pert indított a vevők ellen, Lang bizonyítványt adott róla, hogy a két kereskedő rábeszélte az eladásra; ezek viszont azt állították, hogy éppen Lang kínálgatta nekik az árut. A budai tanács salamoni ítéletet hozott: a gyapjú fele Natlé a foglalóért, a másik fele a vevőké a szerződés alapján.

154 A vevő csalárdságát panaszolta fel Kovács István cigánybíró az adminisztrációnál. Egy budai polgártól lovat vett, megegyezett a vételárban, és 6 151 Ptjkv. 1694. máj. 7, 25, jún. 4, 5. (az utóbbi tévesen júl. 5-i kelettel), I. 177, 182, 186, 187. 152 Acta iud. 1708. febr. 8; Btjkv. 1708. febr. 8, márc. 12, aug. 31, VI. 596, 613, 687, VH. 435, 454, 546. 153 Pl. KA Exp. 1688. jún. 14, a győri Dubákné borának ügyében. 154 Acta iud. 1695. júl. 11, Btjkv. I. 606—608.