Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)
ért véget a Nap-hegy északi végénél, itt tételezhetjük fel magának Kispestnek északi határát is. Innen nyugatra a határvonal részleteiben nem ismert, egy szakaszon bizonyosan a fehérvári országút alkotta azt, amelyen túl a kispesti plébániától egyházjogi függésben lévő Sasad falu helyezkedett el. A terület pontos déli határát sem ismerjük, csupán egy 1240-es oklevél meghatározását használhatjuk fel, miszerint Kispest Kána közelében helyezkedett el, ebből következően feltehetően kiterjedt a Gellért-hegy déli lejtőire is. 169 Kispest tatárjárás utáni jogi állása, mint említettük, kétséges jelek mutatnak egy ideig fennálló függetlenségére. A későközépkorban viszont az egykori hospes település helyén megváltozott névvel Buda város egyik váralji városrészét találjuk, Alhévizet. Ugyanakkor a Gellért-hegy déli lejtőjén feltűnik a királyné faluja Kelenföld. Az ismeretlen időpontú változás úgy tűnik, hogy itt is a 14. század folyamán következett be, Alhévizet 1355-ben, Kelenföldet 1380-ban említették meg először. 170 Alhévízzel együtt Buda városhoz került az egykori Kispest területének nagy része is, de bizonyosan nem tartozott ide már Kelenföld a Gellért-hegy déli oldalán. Kérdés persze, hol terült el az egyelőre pontosan ismeretlen helyű Kelenföld falu, és hol húzódott a hegy napsütötte déli lejtőin telepített értékes szőlők között a két település határa. A 15. században ezen a tájon tovább bővült a budai határ, 1469-ben Mátyás király Buda városának adományozta az időközben elnéptelenedett Sasad falut. (Ld. Falvak) Sasad megszerzésével gazdag szőlőtermelő vidéket sikerült Budához csatolni, hiszen a sasadi határ meglehetősen kiterjedt volt, és szinte teljes területét beborították a szőlőskertek. Sajnos Sasad pontos helye sem ismert, mindenesetre a rendelkezésünkre álló adatok alapján maga a falu nagyjából azon a vidéken terülhetett el, amelyet ma is Sasadnak nevezünk. A sasadi határ felölelte a mai Sas-hegy és a Sasadi út közötti hegyoldalakat. Innen nyugatra tehát Buda Neveggyel, Kemecsével, illetve Örssel lett határos, délen pedig Kánával. A meglehetősen kis számú forrás alapján tehát arra következtethettünk, hogy Buda határa alapításának idején rendkívül szűkös lehetett. A hegyen épült castrum-on kívül csak az alatta elterülő Duna-parti váralja tartozott ide, és esetleg számításba vehetjük a nyugati oldalon a Nándor falu, illetve Sasad és Kispest között elterülő hegyvidéket. Közvetlenül a falak mellett azonban itt is idegen terület, Felhévízhez és Kispesthez tartozó szőlődűlők helyezkedtek el. Ezt a területet szakította ki a király Felhévíz és Kispest határából, azaz korabeli kfejezéssel élve az új, pesti hegyet és a Duna meg a hegy közé eső területet. (Ne feledük azonban el természetesen azt sem, hogy ebben az időben Budához tartozott Pest városa a Duna túlpartján.) A helyzet nem maradt így sokáig, a város gazdasági erősödésével, lakóinak növekedésével párhuzamosan külterületét is képes volt növelni, elsősorban a szomszédos, szinte kizárólag szőlőtermelő települések bekebelezésével. Kispest és Nándor a 14. század első felében, pontosabban nem meghatározható időpontban kerültek Buda városának fennhatósága alá. Ugyanebben az időben jött létre Lógod a fentebb már említett felhévízi területen, a Várhegy nyugati oldalán. Mindezt kiegészítette a 15. század második felében Sasad királyi adománya. A középkor végére tehát jelentősen kibővült az alapításkor még szűkös budai határ. Ez a terület méretére tekintve mégsem nevezhető túlságosan nagynak. Valójában a város határai még a középkor végén sem érték el azt a kiterjedést, amelynek keretei között, majd a töröktől visszafoglalt település újrakezdhette életét. A 17. század végén ugyanis már Budához számították északon az egykori Felhévizet, Szentjakabfalvát, Topsát, Budaszentlőrincet és Nyéket, délen pedig Nevegyet, Kánát, Horhi egy részét, és Kelenföldet. A határ ilyen mérvű növekedése természetesen a város környezetének törökkori pusztulásában keresendő, és ennek részletes kifejtése már meghaladja munkánk keretét. Összehasonlításul azonban érdemes figyelembe venni, hogy a későközépkori budai határ az újkori budai határnak még a felét sem tette ki. (6. kép) 1240: „saxonibus de Minori Pest, que est prope KancT (Veszp. k. m. It. Dec. Episcop. 5, MOL Df 200008, BTOE I. 23. sz.) 1355: „inferioribus calidis aquis" (A VI. 256. sz.); 1380: „per villám nostram Kelenfeulde vocatam" (MOL Dl 6726)
