Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)
a tulajdonosnak kellett felajánlani az eladni kívánt bérleményt, és ha az nem tartott rá igényt, szabadon átruházható volt. 1065 A városi adót is egyes esetekben a bérlővel fizettették meg, továbbá a bérlőtől várták el a ház karbantartását. 1066 Az egyházi alapítvány fenntartására szánt járadéknak ismerjük egy másik, kötöttebb jellegű fajtáját is, amely nem feltétlenül „örök időkre" szólt. Ebben az esetben meghatározott összeget ajánlottak fel az alapítvány számára bizonyos megszabott határidőre, vagyis a gyakorlatban vállalták, hogy a misemondatás időtartama alatt éves járadékot fizetnek. Ezt a javadalomtípust tarthatjuk a polgárok számára előnyös és sokak számára megfizethető formának. Karai Szabó Benedek volt esküdt például a domonkos templomban kívánt temetkezni és ezért a Szűz Mária oltárnál 400 forintos tőkével tett misealapítványt, hogy ott 25 évig misézzenek lelkiüdvéért. A 400 forintból százat készpénzben kifizetett, a fennmaradó összeget háza utáni évi 12 forint járadék fizetésével juttatta a domonkosoknak a misealapítvány tartama alatt. 1067 A budai városi egyházaknál megismerhető alapítványok zöme ilyen jellegű lehetett. Ezek értéke sok esetben jóval kisebb összegű volt, mint az örökjáradékok esetében. Az évente kifizetendő összegek gyakorta 1 forint és 4 forint között mozognak, de ismerünk 18 dénáros járadékot is. 1068 Az örökjáradékkal szemben fontos különbség, hogy a ház tulajdonjoga nem szállt át az egyházra, csupán az ingatlant terhelte meg a járadékfizetési kötelezettség, amely eladáskor is átruházódott a vevőre. Utoljára foglalkozunk az egyházi alapítványok fenntartásának az előzőekhez formailag hasonló, lényegét tekintve azonban sokmindenben különböző fajtájával, a járadékkölcsönnel, amely nem a valamely egyházi funkciót alapító világi személyek, hanem éppen fordítva, az alapítványokat létrehozó, vagy üzemeltető egyháziak kezdeményezésére jött létre. Ajáradékkölcsön az egyház által elismert, sőt előszeretettel gyakorolt kölcsönügylet volt. Az ingatlan tulajdonosa ingatlanát egy meghatározott öszszegért lekötötte a kölcsönadónál, és vállalta, hogy a tulajdon tényleges használatában maradva évente járadékot fizet a vevőnek. Az ilyen jellegű ügyletről kiállított oklevél formailag hasonlított a bérleti szerződéshez (a tulajdonos eladta házát a hitelnyújtónak, majd éves bérfizetésre kötelezte magát), de talaj dóriképpen burkolt kamatos kölcsönről volt szó az esetek többségében, mivel az összeg megváltásakor az adott évre eső járadékot is ki kellett fizetni. Budai eseteinket számbavéve megállapíthatjuk, hogy az eladó minden esetben polgár volt, a vevő pedig legtöbbször valamely egyházi testület, vagy alapítvány. 1069 1526-ban például Nyírő Ferenc kötötte le 400 forintért Szt. Pál utcai házrészét az esztergomi szentistváni káptalannál, vállalva, hogy a házban maradva évente 20 forint járadékot fizet. A 400 forintos kölcsön összegének tehát évente 5%-át kellett törlesztenie, ingatlana valójában a hitel fedezetéül szolgált. 1070 Az egyházat egyébként igen szigorú feltétel védte, hogy kölcsönadott pénzét visszakapja, a szerződésekben általában kikötötték, hogy ha a bérfizetést a kölcsönvevő három évig elmulasztaná, akkor az ingatlan tulajdona a kölcsönadóra száll át. 1071 Ekkor a kölcsönadó eladhatta a házat, de csak akkora összeget tarthatott meg magának a vételárból, amekkora a kölcsönzött összeg volt. A szigorúság érthető, hiszen a lekötött járadékok többnyire valamely egyházi alapítvány (misealapítvány, prebendáriusi állás, kanonoki stallum) fenntartását szolgálták, elmaradásuk az egyházi működést sodorták volna veszélybe. 1065 Az esztergomi Krisztus Teste kollégium egyik hazának bérbeadásánál kikötötték, hogy a házat nem lehet elzálogosítani, és ha el akarnák adni, akkor először a kollégium elnökének kell felajánlani megvételre. (1512. VUI. 26. - MOL Dl 106083. Prot. Bud. 135-136) 1066 ^2 előző három jegyzetben idézett bérleti szerződésekben találkozunk ezekkel a kikötésekkel is. 1067 1514. VI. 11.-MOL Dl 106083. Prot. Bud. 280-281, MOL Dl 34970. 1068 1404. ÍV. 7.-MOLDl 8952. 1069 Kivételként ismerjük Hans Pemfninger járadékkölcsön-nyújtását, amely arra utal, hogy ezt a hitelezési formát a tehetős polgárok is gyakorolták. (1491.1. 20. - Eszt. k. m. lt. 64-2-3, MOL Df 238181) 1070 1526.1. 24. - Eszt. k. m. lt. - 53-3-41, MOL Df 238125. 1071 Az elmaradt járadékfizetést az egyházi kiközösítés fenyegetésével is megpróbálták bepótoltatni. Nyási Demeter esztergomi segédpüspök például kiátkozta a szentistváni káptalan két adósát, Takács Balázst és István íjgyártót 11 forint, illetve 2 forint tartozás miatt, és meghagyta, hogy az érsekeség alá tartozó plébániákon a kiközösítést a vasárnapi nagymisén hirdessék ki. A szigorúság itt is az egyházi alapítvány zavartalan működtetését célozta. (1519. V. 2.Eszt. k. m. lt. 53-3-34, MOL Df 238118)
