Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

KRITIKA A Szombatpiac részletes rekonstrukciójával Pataki Vidor foglalkozott. A piactér északi oldaláról alkotott elképzeléseit nagy vonalakban jónak tartjuk, csupán kisebb módosításokat tarttink szükségesnek. Pataki szövegében nem találunk utalásokat modem házszámokra és térképére is úgy rajzolta be az ingatlanokat, hogy nem alkalmazta a többi térképén használt, telkeket elválasztó vonalakat. Ennek ellenére a házszámok mögé írt nevek azt a képzetet keltették itt is a későbbi kutatókban, mintha feltételezhetnénk telek és tulajdonos kapcsolatát. Hiányzik ezenkívül Patakinál a Máté ablakgyártó (nála tükörfordításban: üveggyártó) és a zágrábi püspökség közötti kapcsolat, ezért nem ismerte fel ezt a hét házra kiterjeszthető sorozatot. Pataki a Szombatpiacot a mai Petterman bíró utca - Bécsi kapu tér - Kard utca - Országház utca közötti tömb helyén képzelte el, ezért kerültek a Szombatpiac környékén, Szombathely tér helymegjelöléssel bíró ingatlanok térképén a mai Petterman bíró utca északi oldalára. A műemléki kutatások óta jól tudjuk, hogy a háztömb a későközépkorban már beépült, és a tér, vagyis a Szombathely tér a mai Kapisztrán térrel azonos. A piactér nyugati oldalán több a tévedés. Itt is fennáll, hogy a szövegben feltételesen fogalmazott meghatározások a térképen egyértelműbb formát öltöttek. Pataki a házsor északi végére a Szt. Mária Magdolna egyház plébániájának házát tette (Uri u. 72. nála, vagyis a ma álló legészakibb ház), és tévesen ítélte meg a Tatamér-Töttös féle, később Ráskai Balázs kezén lévő ház helyzetét, amely ettől északra és nem délre állt. Éppen ezért nem is lehetett Ráskai háza később a Batthyányiak kezén, akik a plébániától valóban délre helyezkedtek el. Özvegy Maróti Mátyásné (vagyis Szilágyi Margit), a csanádi püspök (vagyis Csáky Miklós) és a boszniai püspök háza délebbre tolódott a térképen, mivel ezek a házak Corvin János házával szemben álltak és azt Pataki az Uri u. 47. sz. telken képzelte el. A két boszniai püspökre vonatkozó adatot éppen ezért nem is illesztette össze. ÖSSZEGZÉS A Szombathelyre és azon belül a piac helyére vonatkoztatható adatokkal, ha szórványosan is, de már a 13. század végéről és a 14. század elejéről rendelkezünk. Legkorábbi forrásainkban feltűnő a piac Idtüntetett helye a városban, a háztulajdonosok között kezdettől fogva számos, a város, vagy az ország életében fontos családot ismerhettünk meg.

959 Figyelmet érdemel továbbá, hogy a legkorábbi adatok német eredetű családok házairól szólnak, akik mellett feltűnnek a vezető magyar családok tulajdonai is. A város ránkmaradt legkorábbi ingatlan ügyben kelt oklevele 1292-ből származik, amelyben Péter vászonkereskedő és Vosk fia Gergely az egyezkedő felek. Péter özvegyét Jeuthnak hívták, ez a német Jurta név változata lehet. Felesége révén tehát Pétert is németnek tarthatjuk, mestersége, a távolsági szövetkereskedelem nyilván vagyonos embert sejtet. Vosk fia Gergely ellenben a magyar polgárság vezető családjai közé tartozhatott, amennyiben helyes volt gondolatmenetünk Bochk fia János és Vosk fia Gergely rokonságáról. Jánosról ismert, hogy a tanácsban a magyarokat képviselő esküdt volt az 1330— 1340-es években. A szomszédságukban lakók közül neve alapján német volt Stephan Fies, a pesti Vörös Albert fia, Jeklin, Hans Eisner, egy bizonyos Ulrich, és talán Sebe, néhai Gergely özvegye is. A németek hangsúlyos jelenlétére utal Hencfi Margit, a Károly Róberthez hű budai rektor, Hencfi János leányának nagy palotája a Szt. Mária Magdolna plébániaház közvetlen szomszédságában. Margittól férje, Hans Weidner ispán örökölte a házat, szomszédjukban pedig rokonuk Merklin fia Andreas comes lakott. Tehát megállapíthatjuk, hogy a Szombatpiacon a 14. század elején, de a jelekből ítélve, már a város alapítását közvetlenül követő időben is jelentős számú és jelentős társadalmi súlyú német polgárság élt. Sőt ezek a németek a Szt. Mária Magdolna plébánia kötelékébe tartoztak, hiszen Hencfi Margit végrendeletét Tamás plébános előtt, mint plébánosa és gyóntatója előtt tette. A németek mellett említettük már a magyar vezető réteget. Mellettük már igen korán feltűnnek a magas méltóságokat viselő előkelő nemesek tulajdonai is. Az 1340-es években Zsámboki (Gilét fia) Forrásaink viszonylagos bőséget is az előkelők jelenléte magyarázza. Az oklevelek többsége főúri levéltárakban maradt fenn.