Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)

mai Fortuna házak területére. Pataki nyomán Holl Imre úgy vélte, hogy az Ötvös utcán kívül még nyolc egyéb helyen fordultak elő ötvösök a városban. Sajnos ezek között jónéhány téves meghatározás szerepel. A Boldogasszony templom északi oldalára például Pataki - tévesen - az Ötvös utcába, vagyis a templommal szembe helyezhető Magyar Miklós és Hans Österreicher ötvöst és Czanczath Miklós pénzverőt lokalizálta. Péter aranyműves valójában aranyhímző (tehát nem örvös) volt, és házát 1410-ben nem a városháza mellett, hanem az Olasz utcában kereshetjük, ezért nem hozható kapcsolatba öröklődő műhelyként a városháza melletti 1491-ben említett Bernát ötvössel. Az 1344-es adat nem a budai, hanem az óbudai ferences kolostor melletti aranypénzverőre vonatkozik. A Szt. György tér nyugati oldalán pedig Váci Miklós ötvös fia Simon cseréli el a házát, aki egyáltalán nem biztos, hogy ötvös volt szintén, János aranyhímző pedig igen távol áll az ötvös szakmától. Adatainkból úgy tűnik, hogy az ötvös mesterség, bár már képviselve volt a későbbi Ötvös utcában, a 14. század végén még szétszórva helyezkedett el a városban. A 15. század végétől azonban koncentráltanjelenik meg a Boldogasszony templommal szemközti házsorban. ÖSSZEGZÉS Legkorábbi forrásaink csupán a 14. század utolsó negyedéből származnak. A Boldogasszony plébániával és a pénzverőházzal közvetlenül szemben emelkedő öt házra vonatkozó adatok, mintegy tizenöt év (1384-1389) szűk időhatárai között keletkeztek, és két egyházi javadalmasház, valamint szomszédaik történetét mutatják be. Az örményesi pálosok alapítójuktól, Kanizsai Miklóstól kaptak egy firenzei kereskedők kezén keresztül ment házat, amely eredetileg Magyar Mihály ötvösé volt. Az esztergomi Krisztus Teste kápolna szintén alapítójától, Vaskuti Demeter esztergomi érsektől kapta háztulajdonát. Mindkét házat olasz kereskedőknek adták bérbe (a firenzei Francesco Bemardi és a bolognai Simone de Talentis), és mindkettő további sorsa ismeretlen. A szigeti apácák háza viszont feltehetően nem javadalmas ház volt, hiszen az apácák voltak a Boldogasszony plébánia kegyurai. Nikolaus fia Wulving bíró és Hans Ömichein egyaránt német polgárok voltak, Őriszigeti Jakabot közelebbről nem ismerjük. Magyar Mihály ötvös neve is jól jelzi azonban, hogy a város főleg németek lakta részén járunk, máskülönben sok értelme nem lenne a Magyar előnévnek. Az előző házcsoporttól északra, a domonkos kolostorral szemben, két egymással szomszédos német patikáros (Mátyás/Synoth és Branch) házát ismertük meg. Mellettük a Boldogasszony plébánia Krisztus Teste konfraternitásának, vagyis a város vezető német kereskedői által fenntartott egyházi egyesületnek a házára maradt fenn adat. Branch házát az óbudai klarisszák kapták, akiknek házában a 15. század elején Magyar Miklós ötvös volt a bérlő. A szomszédban Hans Österreicher ötvöst és Nicolaus Czanczath pénzverőt említették meg. A Stiborok házában is ötvös dolgozott. Tovább északra, már a mai Fortuna utcában megismertük a veszprémi káptalan és az örményesi pálos kolostor újabb házát. Tekintélyes polgárok házait figyelhetjük meg itt. Friedrich Krazer, Michael Rössler és Egri Miklós esküdtek, valamint István királyi orvos nevei fordulnak elő forrásainkban. A polgárok többsége német, sőt Egri Miklós is rokoni kapcsolatba került a város német vezető rétegével. Részletesen mutattuk be az adatokat, mert a kapott kép nagyon érdekes. Először is szembetűnő, hogy ezen a meglehetősen hosszú házsoron egyelőre nemesi tulajdonról nincs tudomásunk a 14. század végén (az egyetlen: Lackfi nádor csak 1395-ben vásárolta házát). Rendkívül jelentős, hogy a megismert polgárok többsége a város vezető rétegéhez tartozott. Egy bíró, három esküdt, két kereskedő (patikáros), a Krisztus Teste konfratemitás háza jelzik ezt a magas társadalmi rangot. Nem lehet az sem véletlen, hogy a város plébániájának kegyurai és vásárának vámolói, a szigeti domonkos apácák szintén itt bírtak háztulajdonnal (és a plébánia temetőjében is). Emellett jellemző, hogy a polgárok többsége német, még az 1390-ben lejegyzett plébániahatártól északra is. Ezt a jelenséget szintén tapasztalni fogjuk még a későbbiekben a Szombatpiacon. Úgy mnik, hogy a 14. században a német lakosság még a város teljes területét lakta, és csak a 15. század folyamán szorult plébániájának határai közé. Feltűnően sok az ötvösök, pénzverők száma már ebben a korszakban is, és ennek magyarázatát az utca túloldalán, a domonkos