Végh András: Buda város középkori helyrajza 1. (Monumenta Historica Budapestinensia 15. kötet Budapest, 2006)
mesterség színhelye, a tulajdonosok és az általuk gyakorolt kézműves mesterségek gyorsan cserélődtek. 572 A most készített birtoklástörténet ennek éppen ellenkezőjére utal jelen utcaszakaszon, amint azt az összegzésben látni fogjuk. ÖSSZEGZÉS A középkori Szt. György piac déli szakaszának nyugati oldalára vonatkozó forrás sokkal kevesebb maradt fenn, mint a keleti oldalra. Csupán a 14. század végéről ismerjük az első adatokat. Főrangú családok, Hédervári, Garai, kusalyi Jakcs házbirtokai mellett német polgárok, a bécsi származású Ulrich, Nikolaus Zollnecker házairól értesülünk ebből az időből. Későbbi adataink majd ötven éves szünet után, a 15. század közepétől indulnak újra. A főúri tulajdonokból csupán egy maradt meg a bélteki Drágfiak kezén. Jellemző ekkorra itt is, mint a keleti oldalon, az egyházi testületek ingatlanszerzése. Az esztergomi Szt. István protomártír káptalan első házát már a 14. század végén kapta az alapító Kanizsai János érsektől, amelyhez két újabb ház csatlakozott a 15. század közepén, illetve a 16. század elején a prépostok misealapítványainak jóvoltából. Bakócz Tamás érsek is hasonlóan cselekedett, amikor végrendeltében az általa alapított esztergomi kápolnára hagyta házát 1521-ben. A győri káptalan háza a 15. századtól folyamatosan adatolható területünkön. A budai Szt. László kápolna házjáradéka ismeretlen eredetű. A lakosok többsége kézműves mesterséget űző polgár volt. Általában bérlőként laktak a fent említett egyházi testületek házaiban, a bérlők száma az egyházi adományok sokasodásával egyenes arányban nőtt. A polgárok foglalkozása elsősorban a fémművességhez és a fegyvergyártáshoz, a nemesség hadfelszerelésének készítéséhez kötődött. A 15. század közepén két íjgyártó (Heinrich és Georg), Péter késgyártó, András sarkantyúgyártó és Péter nyerges szinte egyidőben dolgozott. Ezek a mesterek a közeli királyi udvar és az azt felkereső nemesek vevőköréből éltek meg. Feltűnően nagy az ónkorsógyártók száma, akik a 15. századtól folyamatosan megtalálhatók a tér ezen oldalán (Ulrich, Péter, Orbán, Lukács). A három késgyártó (Péter, Prokop, János) a szakmát feltehetően ugyanazon család tagjaiként művelte. Ugyanez a helyzet Péter és Gergely nyergesek esetében. Rajtuk kívül ismerünk még egy ötvöst, egy pénzverőt, egy vasárust, egy posztóst, egy szabót és egy festőt. A polgárokról sok esetben nehéz megállapítani a latin nyelvű forrásokban, vajon németek vagy magyarok voltak-e, mivel a legtöbb esetben csak a foglalkozást nevezték meg a keresztnevek mellett. Több jel mutat arra, hogy többségük német lehetett. Georg Bogner és Andreas Wemitzer neve alapján biztosan német volt, ahogy Bogner másik veje, Ruprecht ötvös is az lehetett. Ulrich ónkorsógyártó keresztneve is német nemzetiségére utal. A többiek esetében az ismert forrásokból a nemzetiséget eldönteni nem lehet, ám a terület a német plébániához tartozott. Sajnos nem ismerjük az 1526 utáni tulajdonosokat. Az itteni házak is nyilván erősen megsérültek a törökök keltette tűzvészben. Az esztergomi Angyali Üdvözlet kápolna háza például leégett és rombadőlt. (49. kép) HOLL 1989. 67—68; Az ötvösök száma nem kirívóan magas, hiszen ismert Ruprecht ötvös és Pénzverő Miklós. Váci Simonról nem tudjuk, hogy ötvös volt-e. A forrás csupán apját, Miklóst nevezi ötvösnek.
