Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Az újkor századai - SZABAD GYÖRGY: A reformert erősítő élmény

ben pedig a nyugat-európai fejleményekre is utalva már megelőlegezte a kívánatos „változások" módjáról formálódó reformpolitikai álláspontját. Hiszen „vígasztalónak" azt mondta, hogy nem a „zabolátlanság eránya" vált uralkodóvá a júliusi forradalom nyomán, hanem az a „tendentia", amely „a társaságos élet alapjain gyökeresedett jussoknak és a liberális institutióknak kifej lésére és garantírozására törekedik".'

0 így válik értelmezhetővé, hogy „az érdekegyesítés" politikájának felkarolója és majdani érvényesítője nem általában aggodalmaskodott a „classisok" esetleges összefogása miatt, hanem az adott helyzetben arra igyekezett figyelmeztetni, hogy a „felsőbbség" rendkívüli intézkedései olyan lázongást idézhetnek fel, amely éppenséggel nem közös „előlépésre" késztetné, hanem anarchiába sodorhatná a különböző rétegeket. De nemcsak tiltakozott a szinte provokatív intézkedések ellen, hanem aggodalmai komolyságának jeleként le is mondott megbízatásáról. Hivatalos kérésre és a helybeliek valóságos könyörgésére vonta vissza lemondását, belátva, hogy városának valóban szüksége van további helytállására. A „rend" fenntartására szervezte meg a helyi „polgárőrséget". Ennek élén sikerült - fegyverhasználat nélkül - elriasztania a „bódult" zendülők egyik csapatát attól, hogy betörjön a városba. Teljesen reális Barta István óvása mind a város védelmét megszervező Kossuth szerepének romantikus eltúlzásától, mind attól, mintha rokonszenvezett volna „a támadó paraszti tömegekkel"." Valóban nem. Csak tőle telhetően józanul járt el a veszély elhárításában. De indokolt felfigyelni arra, hogy számot vetett a jövővel, a tettek következményeivel is. Nemcsak elfoglaltságára hivatkozva tért ki ügyfele, Szapáryné Csáky Júlia grófnő kérése elől, hogy személyesen vegyen részt a terebesi uradalmán felzendült jobbágyai elleni büntetőeljárásban. Elmondta ugyan, miszerint helyéhez köti feladata, azaz „a senyvedő emberiségnek [így!] ápolgatása" és a „jó rendnek feltartása", de arra is hivatkozott, hogy a grófnő kérésében „ezen esetben nem az urbariális sérelmek vétetnek szempontul, amellyek az ő jelenlétét múlhatatlanul megkívánnák, hanem a lázadásnak kinyomozása". Kossuth tehát, akinek ezt az állásfoglalását az érdekelt megyei bizottság indokoltnak tartotta határozatába foglalni, a vizsgálati eljárásból kivonta magát, nehogy ő, aki az úrbéri, tehát a földesúr-jobbágyi viszonyt érintő ügyekben eljárni szokott, a „felzendült város

12 lakosai előtt bizodalmatlanság alá jöjjön". Fontosnak tartotta a különbségtevést a „zendülők" és általában a jobbágyok között és ezáltal is a munkájához szükséges bizalom folyamatos fenntartását.

13 1831 késő őszén a megyéhez intézett - már említett - beadványában aligha csupán a Bretzenheim-uradalom vádaskodásainak cáfolatául dicsérte megkülönböztetés nélkül a sátoraljaújhelyiek magatartását, hanem bizonyára az elnyert közbizalom megtartása érdekében ítélt úgy, miszerint a „felsőbbség" terhes, sőt hibás intézkedései ellenére „városuruknak minden rendű közönsége" igyekezett „egyesült erővel" fenntartani a „rendet és csendet bármily áldozatba kerüljön is".

14 Az 1831-ben átélt drámai eseménysorozat emlékét jól felidézhetően őrizte meg. Közvetlenül bizonyítja ezt édesanyjához 1839-ben írott egyik börtönlevele. Nyolc esztendő távolából meglehetős pontossággal emlékeztetett a tragédiára, „mellynél szomorúbbat, borzasztóbbat, emlékezetesebbet" nem értek meg a zempléniek „két évszázad óta". Egy hajdani irat csomagolópapírként való felhasználása teremtett alkalmat a történtek felidézésére. A kolerajárvány és a nyomában fellángolt „pórlázadás" jelenetei ötvöződtek a fogoly hajdani tevékenységének az emlékeivel. Többes számra váltva szólt arról, hogy az övével azonos feladatot vállalókkal együtt „megtettük, ami embertől telhetett", felpanaszolva - ez alkalommal is -, miszerint minden tekintetben „magunkra hagyatva" cselekedtek, „míg azok, kiknek kövér napi fizetésök mellett a segedelem tisztökben is, 10 KLÖM VI. 29., 178., 215-216., 320. Vö. Barta I.: A fiatal Kossuth i. m. 28-31., 81-94. 11 KLÖM VI. 249., 253-255. Vö. Barta /.: A fiatal Kossuth i. m. 54-59. 12 Ti. Tőketerebes mezőváros 13 KLÖM VI. 252-253. 14 Uo. 254-255., 278.