Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Az újkor századai - KRÁSZ LILLA: Orvosértelmiség Magyarországon a 18. század második felében
cseréjére. A mindössze két évfolyamot megért folyóirat legfőbb célját tehát Kovachich az olvasók tájékoztatásában jelöli meg. Bevezetőjében szükségesnek tartotta a lap német nyelvét külön indokolni azzal, hogy a magyar tudós, irodalmi nyelv {gelehrte Sprache) még nem elég kiművelt és általános. A német viszont azt is lehetővé teszi, hogy a külföld megismerje a hazai kulturális eredményeket. A meghirdetett elvek megvalósítása azonban nem sikerült Kovachichnak, éppen a legújabb tudományos hírek, eredmények közlése, az aktualitás hiányzott az újságból. A folyóirat azonban igen részletes leírást ad a hazai oktatásügy egy-egy személyi vagy szervezeti kérdéséről, így rendkívül sok adatot találunk az orvosképzésről is. Kovachich közli az 1770 és 1786 között a nagyszombati, budai, majd pesti orvosi fakultáson végzett orvosok nevét és disszertációjuk címét. Név szerint részletesen taglalja továbbá az orvoskari professzorok működését. Ezenkívül a folyóirat hasábjain szerepel a magyar orvoskaron vizsgázott sebészek, sebész-szülészek, gyógyszerészek és bábák névsora is. 17 Nemcsak az orvostörténet egyik legjelentősebb forrása, hanem valóságos művelődéstörténeti adattár is a híres debreceni tisztiorvos, Weszprémi István négykötetes, Magyarország és Erdély orvosainak életrajzát tartalmazó munkája. A szerző széles körű gyűjtőmunkát és levelezést folytatott, hogy minél több pontos adatot szerezzen az orvosok életéről, működéséről. Könyvében elsősorban a 16-17. században tevékenykedő orvosokkal foglalkozik, kortársai közül csak néhány kiemelkedő egyéniségről ír részletesebben, a többségről csak annyit közöl, hogy melyik egyetemen szerzett diplomát, hol, milyen beosztásban dolgozik. Az utolsó kötetben Weszprémi megadja a könyve kiadásának idejében tevékenykedő vármegyei tisztiorvosok névsorát. 18 A vármegyei tisztiorvosok egészségügyi jelentéseinek, valamint a tárgyalt egykorú nyomtatott forrásoknak az egybevetéséből kiderül, hogy az orvosok a 18. század második felében formálódó magyar értelmiségi réteg fontos, meghatározó részét képezik. Származásuk szerint a legtöbben orvos-, gyógyszerész-, lelkész-, vagy tanárcsaládból jönnek, de találunk vagyontalan kisnemes vagy paraszt felmenőket is. Vizsgált korszakunkban az orvosok kisebb része pozícionált helyzetben és rangban mint vármegyei vagy városi tisztiorvos dolgozott, nagyobb részük járási vagy megyei székhelyeken mint gyakorló orvos telepedett le, míg csekély hányaduk mint udvari orvos grófi, hercegi udvarházakban tevékenykedett. A képzeletbeli orvosi hierarchia legfelsőbb szintjén álló vármegyei orvosok nem a megyei tisztikarban, hanem az ún. szegődöttek, a conventionatusok között foglaltak helyet, ahol rangban a megyei mérnök után következtek. Társadalmi helyzetüket, erkölcsi, anyagi megbecsülésük is jól tükrözi, hogy évi fizetésük a főszolgabíróéval volt azonos. A Helytartótanács Számvevőségének 1786. évi kimutatásából kiderül, hogy a vármegyei és a városi tisztiorvosok évi bevétele átlagosan 300-500 forint között mozgott, de akadt évi 800 forintos fizetés is. 19 Az orvosok vagyoni helyzetére jellemző még, hogy némelyiküknek sikerült élete folyamán nagyobb vagyont szereznie: így például Wallaszkay János, Pest vármegye főorvosa, a császári akadémia tagja könyvtárat és 100.000 forintot hagyott a kincstárra, vagy Pozsony város orvosa, Perbegg János Károly, aki több mint 100.000 forintot gyűjtött össze életében. Pest városi orvosa, Cseh-Szombaty József is nagyobb összegű, 25.000 forintos alapítványt hozott létre végrendeletében a debreceni kollégiumban felállítandó kémia, fizika és mineralógiai tanszék céljaira. Nagyobb városokban az orvosok társadalmi helyzetének fokmérője pacientúrájuk társadalmi hovatartozása. Pozsonyban például a legtekintélyesebb - pozíciót és/vagy magasabb közhivatalt szerzett - orvosok azok voltak, akik a katolikus arisztokrácia és a klérus háziorvosaként működtek. Az őket követő réteg az alsóbb nemességet kezelte, majd következtek azok az orvosok, akik az evangélikus kereskedőket és mestereket látták el. A képzeletbeli ranglétra utolsó fokán foglaltak helyet a külvárosi szőlőműveseket gyógyító orvosok. 17 Kovachich Márton György: Merkur von Ungarn 1786-1787. 18 Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. Bp., 1960-1970. (Reprint.) 19 MOL C 66 Nr. 43. pos. 40. fol. 201-204/1785-86.
