Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - KUBINYI ANDRÁS: Székesfehérvár helye a késő középkori Magyarország városhálózatában, valamint Fejér vármegye központi helyei között
részben elkészült Rüsz-Fogarasi Enikő munkája az erdélyi hét magyar megye és két partiumi megye központi helyeiről, 6 valamint Kollmann Örs feldolgozta Gömör és Kishont megyék középkori centrális helyeit. 7 Mindketten az én pontrendszeremet vették át, és nagy örömömre szolgál, hogy ezt egyre többen alkalmazzák. 8 Most a már elkészült, de még ki nem adott részből Fejér megyét mutatom be, ami egyben lehetőséget nyújt arra, hogy Székesfehérvár országos jelentőségét bemutassuk. Koronázó- és királyi temetkezőhely városunk 13. századi latin polgárságával épp Székely György foglalkozott, 9 valamint ő írt a város késő középkori kereskedelme és ipara jelentőségéről. 10 Az ország királyi szabad városai 11 közül a jelenlegi gyűjtésem alapján ismerjük a centralitási számát a nyolc tárnoki városból - Nagyszombat kivételével - hétnek, (Pozsonyét Szende Katalin határozta meg 12 ), a személynökiekből pedig Székesfehérvárét, Esztergomét, Szegedét, Kisszebenét, a bányavárosok közül Nagybányáét, továbbá az I. János által királyi szabad várossá tett Lippáét, Kolozsvár pontszámát pedig Rüsz-Fogarasi Enikő mutatta be. 13 Ez már lehetőséget ad arra, hogy Székesfehérvár helyét a magyar városhálózatban jobban meghatározhassuk. Felmerül a kérdés, hogy helyes-e a középkori megyehatárok szerint a központi helyeket feldolgozni. Nem volna talán jobb tájegységekkel dolgozni? Ez ellen egy gyakorlati és egy jogi érv szól. Az nyilvánvaló, hogy egy viszonylag sík vidéken és egy völgyekkel szabdalt dombos-hegyes tájon másnak kellett lennie a központi helyek hálózatának, így a szomszédos hasonlóan sík területű megyékkel jobban rokonítható egy közigazgatási egység alföldi jellegű része, mint a saját megye esetleg hegyvidéki tája. Ezt jól lehet látni például Heves megye esetében, amelynek egy része alföldi volt, a másik részét viszont a Mátra hegység és a Mátraalja töltötte be. 14 Teljesen hasonló jellegű Fejér megye is. Északnyugati részét a Móri-árok által elválasztott Bakony és Vértes hegységek töltik be. Ezeket a Zámolyi medence köti öszsze a Velencei-hegységgel, míg tőle délkeletre a Mezőföld és a Duna menti síkság terül el. A megye tehát két nagytájhoz: a Dunántúli-középhegységhez és az Alföldhöz tartozik. Hozzá kell még tenni, hogy az alföldi terület egy részét a középkorban a Sárvíz mocsarai borították. 15 Elvileg dolgozhatnánk a földrajzi tájegységekkel is, a nehézséget azonban az jelentené, hogy nehéz lenne egy síkföldi és egy hegyes tájegység határát megszabni. A központi helyek ugyanis épp az úgynevezett vásárvonalon 6 Rüsz-Fogarasi Enikő: The Privilégies and Duties in Transsylvanián Urban Settlement in the Medieval Age. The Summary of the PhD. Cluj, 1999. Később magyarul megjelent tanulmányában csak a vásártartással és az egyházi intézményekkel foglalkozik, így a román téziseket idézem. Rüsz Fogarasi Enikő: Központi helyek az erdélyi középkori vármegyékben. In: Erdélyi Várostörténeti Tanulmányok. Szerk. Pál Judit és Fleisz János. Csíkszereda, 2001. 20—12. 7 Kollmann Örs László: Gömör és Kishont vármegyék központi helyei a középkorban. Kéziratos PhD. értekezés. Debrecen, 2003. Az értekezést opponensként volt módom elolvasni. 8 Ezeket felsorolja Kollmann: Gömör és Kishont vármegyék, i. m. 4. 15. j. 9 Székely György: A székesfehérvári latinok és vallonok a középkori Magyarországon. In: Székesfehérvár Évszázadai 2. Középkor. Szerk. Kralovánszky Alán. Székesfehérvár, 1972. 45-72. 10 Székely: Vidéki termelőágak, i. m. 321-322., 325. " Azért használom a királyi szabad város kifejezést, mert szabad királyi városnak csak a nyolc tárnoki várost tekintették. A királyi városok között azonban szabadnak számítottak a személynökiek, a bányavárosok, az erdélyi szászok városai és Kolozsvár, ahogy azt az 1514-es törvény is kimondja. Monumenta Rusticorum in Hungária rebellium anno MDXIV. Maiorem partem collegit Antonius Fekete Nagy, Edd. Victor Kenéz et Ladislaus Solymosi atque in volumen redegit Geisa Érszegi. (Publicationes Archivi Nationalis Hungarici 11/12.) Bp., 1979. 255-256. Megjegyzem, hogy a törvény alapján Óbudát is közéjük lehetne számítani, ez azonban - akár Temesvár, Karánsebes vagy Lúgos - királyi magánföldesúri város volt. 12 Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalom és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 32.) Bp., 2004. 49. Ugyanitt korrigálta Sopron egykor általam meghatározott pontszámát is. 13 Rüsz-Fogarasi: The Privilégies and Duties, i. m. 21. 14 Kubinyi András: Központi helyek a középkor végi Abaúj, Borsod, Heves és Torna megyékben. A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999) 508-510. 15 Vö. Magyar Nagylexikon 7. Bp., 1998. 750.
