Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Antikvitás és régészet - SARKADY JÁNOS: Théseustól Solónig. Az athéni állam kialakulása

bizonytalanabb és vitatottabb a trójai háborúban szereplő Menestheus történetének reális alapja.

4 Ez a hiány általában is jellemző a későbbi görög hagyományra: bár a homérosi hősköltészet anyaga és részben formái is kétségtelenül visszanyúlnak a mykénéi korba, annak sajátos gazdasági-társadalmi szerkezetéről és politikai intézményrendszeréről alig maradt fenn megfogható emlékezet.

5 Az 1200 körüli katasztrófasorozat véget vet a mykénéi civilizációnak, a differenciált társadalmi szervezetnek, a fejlett adminisztrációjú államoknak. Az általános helyzet egyértelmű, bár az események menete és a különböző tényezők szerepe vitatott.

6 Sok település pusztulása vagy összezsugorodása ellenére az élet folytonossága nem szűnik meg, az életfenntartás alapját képező mezőgazdaság és kézművesség nagyjából a régi módon folytatódik, sőt bizonyos mértékben a kereskedelem is megmarad a következő „sötét korszak" idején is. A régészeti leletanyagban azonban eltűnik mindaz, ami a civilizáció magas szintjét és a királyságok gazdagságát jellemezte: így a paloták, a freskófestészet, az arany- és elefántcsont tárgyak s nem utolsósorban az írás. A nagy központok többsége elpusztul, vagy súlyos csapásokat szenved el.

7 Attika az összeomlásnak ebben a korszakában a kedvezőbb helyzetű területek közé tartozik. Elnéptelenednek egyes határterületei és tengerpartjának egy része, de a középső terület és a keleti tengerpart települései tovább élnek, sőt a korszak viszonyaihoz képest szinte virágzanak (pl. Perati). Ami magát Athént illeti, a régészeti anyag mutatja, hogy a 13. század végén és a 12. század folyamán Athén ellenséges támadások fenyegetésében élt, de azt is, hogy sok más mykénéi központtal szemben ez a város nem esett a támadók áldozatául. Athén és mögöttes területe viszonyát nehéz pontosan meghatározni; de feltételezhető, hogy a védekezésből adódó egymásrautaltságuk valamilyen politikai-katonai egységben fogta össze őket. A 12. századi településtörténeti helyzet all. században úgy változik meg, hogy Attika településeinek lakossága (ha a leletek tanúságának hihetünk) egészében Athénben és annak közvetlen környékén tömörül, valószínűleg kis falvak laza csoportjaként. A teljesen vagy nagyrészt lakatlanná vált attikai terület azonban láthatólag Athén hatalma alatt marad; bevándorlást vagy hódítást jelző idegen elemek nem jelennek meg a terület régészeti anyagában. (Ez természetesen nem mond ellent a hagyománynak, amely Athénbe menekülő külföldi csoportokról beszél.) Ebben az átmeneti korban már megmutatkozik a szervezetileg szétbomlott mykénéi kori állam fontos, maradandó öröksége, amely nem semmisült meg a változásokkal, és amely majd az újra kialakuló athéni államnak is alapjává válik: egyrészt az attikai terület egysége, másrészt Athén központszerepe. Ennek az egységnek a keretén belül azonban lényeges változások mennek végbe. A társadalomban a bürokratikus adminisztráció megsemmisülése, az arisztokratikus hierarchia leépülése után új vezetési forma jött létre. A királyság régi formája, a wanaxok hatalma alapjával együtt - megszűnt. A wanax {anax) név csak a költői nyelvben és a kultikus használatban maradt meg; helyette a basileus vált a társadalom vezetőjének megjelölésévé. Ez több volt, mint puszta névváltozás: a despotikus (és szakrális) hatalmú anax helyét patriarkális, öröklődő tisztségű, de a szokásjog által erősebben korlátozott fejedelmek foglalták el. A basileusi tisztség eredete visszamegy a mykénéi korra: ott azonban vidéki tisztségviselők, kisebb közösségek főnökei viselték ezt a címet (qa-si-re-u = guasileus). A felbomlás időszakában a befolyásos és rátermett helyi vezetők nemegyszer kerülhettek önállósuló, megszilárduló hatalommal kisebbnagyobb közösségek élére; így lett a basileus 4 Schachermeyr, F.: Die griechische Rückerinnerung im Lichte neuer Forschungen. Wien, 1983. 5 Finley, M. I.: Homer and Mycenae: Property and Tenure. História 6 (1957) 133. kk. 6 Desborough, V. R. d'A.: The Last Mycenaeans and their Successors. Oxford, 1964.; Hammond, N. G. L.: Migrations and Invasions in Greece and Adjacent Areas. Park Ridge N. J., 1976.; Deger-Jalkotzy, S.(Hrsg): Griechenland, die Ägäis und die Levante während der „Dark Ages" vom 12. bis zum 9. Jh. v. Chr. Wien 1983.; Drews, R.: The End of the Bronze Age. Princeton, 1993. 7 Snodgrass, A. M.: The Dark Age of Greece. Edinburgh, 1971.; Desborough, V.R. d'A.: The Greek Dark Ages. London, 1972.