Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - SELMECZI LÁSZLÓ: A jászok társadalma a 13-16. században
bözöséget, 9 illetve amiatt, mert a magyarországi jász nemzetségek (nemeik és ágaik) feltehetően töredékesek voltak. Az 1279. évi „második" kun törvény 10 alapján egyértelműnek tűnik, hogy a jászokat a kunokhoz hasonlóan ott telepítették le, „nem másutt, hanem ugyanazon folyók mellett vagy helyeken vagy földeken, amelyek felett eredetileg minden nemzetséget a maga sátraival" IV. Béla, „Magyarország nemes emlékezetű, dicső királya telepített le". 11 A nekik juttatott földeket, akár újonnan történt a megszállás, akár csupán egy korábbi helyzet nyert megerősítést, a jászok is nemzetségenként és a nemzetségeken belül különféle fokú nemzetségi áganként foglalták el. Forrásaink jász nemzetségnevet nem őriztek meg. 12 1279-ben a kun „törvényekkel" a kun és a jász társadalom megkapta a maga szabadságlevelét, de egyben megszabták számára azokat a kereteket, azokat a feltételeket, amelyek között élhették „szabadságukat". Kötelességük volt megkeresztelkedni, elhagyni a pogány szokásokat. Kijelölték számukra azokat a körzeteket, ahol fel kellett hagyniuk korábbi életmódjukkal, és „a ke9 Az as (jász) népre vonatkozóan lásd pl. Czeglédy Károly: Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. Bp., 1969. 13-14, 136-137.; Szabó László: Ajász etnikai csoport. Szolnok, 1979.1. 36-50., további irodalommal. 10 Tény, hogy az ún. „második kun törvényt" Szentpétery Imre és az ő nyomán többen is későbbi, interpolált átdolgozásnak tartották. Legutóbb Berend Nóra fejtette ki azon véleményét, miszerint a második kun törvény hamisítvány. Magunk e kérdésben Szűcs Jenő álláspontját valljuk, amely szerint a IV. László nevében 1279. június 23-i kelettel ránk maradt oklevél nem holmi „első kun törvény" - mint történetírásunk áthagyományozott tévedéssel hajlamos nevezni -, hanem a pápai követnek az országtanácsban elfogadtatott és a királyra kényszerített diktátuma, melynek „artikulusai" aztán részben módosítva, részben bővítve alapul szolgáltak az utóbb kiadott - nem „második", hanem egyetlen - „kun dekrétumhoz". Az 1279. augusztus 10-én kibocsátott „második kun törvény"-ben foglaltak valódiságát az elmúlt ötven év régészeti kutatásainak eredményei elégségesen igazolták. Az oklevél megjelenését a történeti irodalomban ismerteti, s szövegét közli Gyárfás István: A jász-kunok története. Kecskemét, 1873. II. 438-443. Az eddigi kiadások legteljesebb összefoglalása Szentpétery Imre - Borsa Iván: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Bp., 1923-1984. II. 3000. Lásd még Kring Miklós: Kun és jász társadalomelemek a középkorban. Századok 66 (1932) 39.; Langó Péter: A jászok korai történetének megítélése a 19-20. században. In: A Jász Múzeum Évkönyve 1975-2000. Jászberény, 2001. 151-152.; Berend Nóra: Az 1279-i „kun törvények" szövege és keletkezési körülményei. A Jászkunság kutatása 2000. Jászberény-Kiskunfélegyháza, 2002. 147-151.; Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. 303-305.; Botka János: Kunok-jászok katonáskodása és ünnepi bandériumai a betelepüléstől a kiegyezés koráig. Lakitelek, 2000. 25-28. " Gyárfás /.: a 10. jegyzetben i. m. 438-443.; Szilágyi Loránd: Árpád-kori törvények. Bp., 1961. 92-93. 12 Horváth Péter 1801-ben töredékesen közölt egy Szécsi Miklós országbíró által 1357. szeptember 25-én Visegrádon kiadott oklevelet, amelyben jászberényi László és jákóhalmi Csupor Domonkos között a „Horgasérmellyéke" nevü föld hovatartozásával kapcsolatos peres kérdést bírói egyezség útján elintézte. Ugyanezt az okiratot az egri káptalan által állítólag az eredetiről 1701-ben készített hiteles másolat után közölte Palugyay, majd az ő nyomán Gyárfás is, aki megjegyezte, hogy „maga az 1357. évi eredeti holléte nem tudatik". Az oklevelet Györffy György hamisítványnak tartotta. Az oklevél szerint „inter Ladislaus, filius Eustachii fily Marcelly de gente Wrs Wajwodae Philistinorum ab una et inter Dominiciim fi Hum Leorandi, fily Thomae Banii dicti Chupor de Jákóhalma", mint községük képviselői között zajlott a per. Mind Horváth, mind Gyárfás az oklevelet hitelesnek fogadta el. Gyárfás László rangját „harcfőnök"-ként értelmezte. Megjegyezte, hogy „Csupor Domonkos mi úton jutott Jákóhalma birtokába, nem tudni. Nagyapja monoszlói Csupor Tamás [...] jelen volt I. Lajos király olaszországi hadjáratában 1357-ben, mint egyik fővezér Trevisó ostrománál, honnét 1358-ban hazatérvén, főajtónálló lett, hanem, hogy bánságot viselt volna, arról a történelem nem emlékezik." Gyárfás tévedett, a Trevisó ostrománál vezető szerepet játszó Tamás lovag az esztergomi érsek testvére, Vásári Tamás volt. Csupor Tamás bánról más oklevél nem tesz említést. Erre a névre Engel Pál sem bukkant rá semmilyen forrásban. Horváth Petrus: Commentatio de initiis, ac maioribus jazygum et cumanorum eorumque constitutionibus. Pestini, 1801.164-165.; Palugyay Imre: Jász-Kún Kerületek s Külső-Szolnok vármegye leírása. Pest, 1854. 148-151.; Gyárfás /.: a 6. jegyzetben i.m. 94-95., 495-497.; Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Bp., 1988. 138-141.; Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. Bp., 1996. II. 54.; Langó P.: a 10. jegyzetben i. m. 164. Azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy Palugyay az 1357. évi oklevelet követően egy 1764-ben kelt okiratot is közölt: „Egész Ne/me/s Jászságból rendszerént öszveszedett tanúk vallási Tárnán túl való egy darab pörös földnek állapotja végett Jákóhalmi uraimék Instantiajára Jász-Berényi városiék uraimék ellen", amelyben a vitatott földdarab éppen az 1357. évi oklevélben szereplő terület „a tárnán túl egész a horgas érig". Az okirat szerint a „pörös földnek szabadossan való élése és bírása ennek előtte egynéhány esztendőkkel immár deliberáltatott volt akkorbeli nemes Jászságnak gondviselője előtt betsületes és tisztelendő Árokszállási Várkony Péter uram előtt több sok becsületes nemes Jászságbeli emberséges és tudós régbi öreg emberekkel együtt", de tulajdonjogát a jászberényiek továbbra is vitatták.
