Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - MOLNÁR PÉTER: Az arisztotelészi politikai alapelvek recepciójának viszontagságos kezdetei a középkori Nyugaton: a kormányzat természetszerű jellege
az ember számára eszközként teremtette Isten. Az alattvalók hasznát célul tűző elöljárói hatalom azonban Tamás szerint létezett az Édenkertben is, bár nem minden vonatkozásban. Az elöljárói hatalom részben arra szolgál, hogy az alattvalókat irányítsa tennivalóik során, részben arra, hogy megvédje őket, végül pedig arra, hogy kényszerrel terelje jó útra azokat, akik az erény ösvényéről letérnek. Mivel azonban az eredendő bűn előtt semmi nem létezett, ami az ember számára külső veszélyt jelenthetett volna, és akarata sem került szembe más személy javával, így a natura intégra állapotában az elöljárói hatalom felsorolt feladatainak csak első köre létezhetett. Mint Tamás részletesebben is kifejti, a nagyobb bölcsességen, illetve intellektuális fölényen alapuló tanácsadásról, irányításról avagy oktatói szerepről lehetett szó ebben az esetben. Grosseteste-tel és Albertus Magnusszal szemben tehát Aquinói Szent Tamás az elöljárói hatalom eredetét tárgyalva felhasználta a kormányformák arisztotelészi definícióit, ám nem ez jelenti a lényegi újdonságot Tamás ismertetett gondolatmenetében: az ugyanis, hogy a zsarnok, illetve a szolgatartó úr kormányzata nem létezett a bűnbeesés előtt, magától értetődő volt már a korábbiakban, és az maradt a Politika újrafelfedezése után is. A jogosult praelatio aspektusainak szétválasztása volt az a lépés, mely megteremtette Tamás számára annak a lehetőségét, hogy elöljárói hatalomról írhasson a natura intégra állapotában. Az Arisztotelésztől vett idézet tehát beépült ugyan szerzőnk gondolatmenetébe, de nem döntő elemként. Ugyanakkor talán nem ok nélkül tesszük fel, hogy az Etika tartalmával és előfeltevéseivel történt megismerkedése megkönnyíthette Tamás számára, hogy a politikai hatalomról formált általános nézetei a mestere és a lincolni püspök által vallott állásponthoz képest pozitívabb irányba mozduljanak el. A Tamás által választott megoldás lényegesen megnöveli az e világi kormányzat presztízsét, akkor is, ha nem feledhetjük el, hogy az édenkerti „elöljárói hatalom" nem csak - sőt meglehet: nem elsősorban - politikai jellegű volt Tamás elképzelése szerint. Az Édenkert „lakossága" - mint tudjuk - mindössze két főből állt, és a köztük lévő hierarchikus kapcsolat mindenekelőtt a férj felesége feletti „elöljárói hatalmát" jelentette - Tamás szóhasználatával. Tamáshoz hasonlóan általános jelleggel, de a bűnre csábító asszonyt a férfi hatalmába taszító isteni döntést (Gen 3,16) kommentálva írt már a 12-13. század fordulója táján Stephen Langton akkor párizsi teológiai magiszterként arról, hogy az uralom két típusa közül az egyik, a dominatio conditionis ugyan csak a bűnbeesés következtében jött létre, de a másik, a dominatio praelationis akkor is létezne, ha az eredendő bűn nem történt volna meg; az „elöljárói hatalomnak" ez utóbbi formája nyilván a férfinek az asszony, illetve az ártatlanság állapotában születő gyermekeik feletti fennhatóságát jelentette volna - tehetjük hozzá. 36 A Tamás által bevezetett megkülönböztetés terminológiai előzményei közé kevésbé ez a megfogalmazás sorolható, mintsem az az Albertus Magnus által alkalmazott distinkció, mely a subjectio servitutis, illetve a subjectio providentiae et regiminis eseteit különíti el. Albertus éppen a fiatal Tamás Párizsba érkezésének táján, 1246 körül kidolgozott Summa Theologiaejében alkalmazza ezt a distinkciót, a jelentés azonban, amit nekik tulajdonít, gyökeresen eltér a tanítványa Szentencia-kommentárjában megfigyelt hasonló distinkció értelmétől. Albertus e distinkciója negatív tagját, a subjectio servitutist a bűnbeesett emberiség által kényszerűen viselt szolgasággal azonosítja - külön kitér arra, hogy teremtett természete szerint az ember csak az egyéb élőlények felett kapott hatalmat -, míg a subjectio másik esete csak az angyalok között fordul elő, lévén az egyedenként külön speciest alkotó angyalok közti hierarchia bűn közbejötte nélkül is természetes jellegű. 37 Annak megítélése, hogy az Etikát már ismerő, az arisztotelészi politikai elképzelések tartalmával, illetve előfeltevéseivel így kapcsolatba került 13. század közepi szerzők nézetei mennyiben Ph. Bue: L'ambiguïté du Livre, i. m. 106., 94. j. Andreas de SanctoVictore (t 1175) ugyanezt a szentírási szöveghelyet kommentálva nem alkalmaz ilyen fogalmi distinkciót, de konkrétabb formában ugyanezt a helyzetet írja le. Uo. 103., 83. j. Summa Theologiae pars secunda (quaest. I-LXVII.). In: Alberti Magni Opera omnia... (ed. Borgnet). 23. Parisiis, 1895. 288-289.: quaest. 26., membrum 1, sol. A mű datálására 1. J. A. Weisheipl: The Life and Works of St. Albert the Great. In: Uő (szerk.): Albert the Great and the Sciences. Commemorative essays 1980. Toronto, 1980. 22.
