Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - VESZPRÉMY LÁSZLÓ: Servientes, sergaints. Katonai reformok a 12-13. századi Magyarországon és Európában
a népből származóknak mondják a szervienseket az alumniplebis kifejezéssel. A katonai szerepvállalás együtt járt azzal, hogy a szerviensek maguk is birtokosaivá váltak kisebb hűbéreknek. Contamine találó példákat hoz arra, amikor a serviens noster birtokot nyer a királytól, vagy a csatában mileshez méltó bátorságukat emlegetik fel. Bizonyos, hogy az elszegényedő, már csak kis birtokkal rendelkező nemeseket, köztük városiakat is közöttük kell látni, akik ekkora a lovak és a fegyverzet megvételére már nem voltak képesek, nem tudták fedezni a hadba vonulás költségeit. Az egykorú források is nagyfokú társadalmi polarizációtól tanúskodnak, ahol az egyik várkerületből 29 lovag mellett már majdnem még egyszer annyi elszegényedett, domicellinek nevezettről lehet olvasni. Az egykorú leírások ellentmondásosságát jól magyarázhatja eltérő társadalmi hátterük, amiben talán a szerény vagyoni helyzet a jellemző. A vagyonosabb, feltörekvő rész azonban igyekezett szokásaiban, viselkedésében és fegyverzetében a lovagokhoz hasonulni, és azokat megközelíteni. A korban nemcsak magyar sajátságnak tekinthető, hogy a hadseregszervezet hagyományos struktúrái felbomlanak, a korábbi kötelezettségeket a nemesek és lovagok nem tudják teljesíteni. A korábbi példák mellett M. Prestwich további találó esetekkel szemlélteti a megváltozott angliai helyzetet. 1210-ben Geoffrey Fitzpeter tíz lovagot állított ki, s nem 98-at, mint illett volna. Gilbert de Gaunt pedig hatot állított 68 helyett. Vagy éppen 1214-ben Devon grófja a poitou-i hadjáratban 89 helyett 20 lovaggal vett részt. A következmény a kötelezettségek drasztikus csökkentése lett, aminek a Magna Chartában is nyoma maradt: „a lovagi hűbérek nem sújthatok a teljesíthetőnél nagyobb teherrel". Winchester grófja esetében például 60 helyett három és fél maradt, Savoy Péter esetében 140 helyett 5. Ez végletes módon hatott a hadsereg összetételére, 1300-ban 40 lovag és 355 szerviens jelent meg a caerlaverocki hadjáratban, 1303-ban 15 lovag és 267 szerviens. 23 A hadseregszervezési kihívás természetesen teljesen más társadalmi környezetben zajlott le a nyugat-európai államokban, mint Magyarországon, de kiváltó okuk közel hasonló lehetett: a megnövekedett terhekkel járó katonaállítást, illetve a személy szerinti hadba vonulást a társadalmi pozícióit tekintve megerősödött arisztokrácia és a polarizáció miatt elszegényedett nemesek nem voltak hajlandók, illetve képesek teljesíteni. Az uralkodók olyan megoldást kerestek, amivel a hadakozásra képeseket részvételre tudták ösztönözni, még azon az áron is, ha ezért külön fizetségben részesülnek, illetve fegyverzetük az elvárttól el is maradt. Magyarországon az udvar a két folyamatot össze kívánta kapcsolni: a királyi vármegyék hanyatlásával, a megyei csapatok mobilizálási problémáival szembesülve stabilizálni akarta a részvevők számát, ugyanakkor a jobban használható fegyverzet terjedését, legalábbis a fegyverzet minőségének és összetételének javulását is elő kívánta segíteni. Az új rendszer itt is, ott is átmenetinek bizonyult. Nyugaton a zsoldosok arányának növekedése hozott újabb fordulatot, míg Magyarországon a királyi hatalom hanyatlásával a szerviensek tömegei a királyi hatalommal szemben érdekeiket már az 1222-es Aranybullában próbálták érvényesíteni, majd nagy számban a magán tartományúri seregekhez csatlakoztak. Mindenesetre a 13. század első felében uralkodó királyoknak, különösen II. Andrásnak és IV. Bélának személyes felelősségét némileg csökkenti az összeurópai jelenség felismerése és figyelembevétele. Sőt, éppen ellenkezőleg, úgy véljük, hogy naprakészen és az európai gyakorlatnak megfelelően reagáltak egy olyan hadkiegészítési, mozgósítási és fegyverzetbeli kihívásra, amely a nyugati hadseregeket is megrengette. Magyarország számára a tragikumot az jelentette, hogy az átalakulás közben kellett megküzdeni az akkori világ legfélelmetesebb seregével: a tatárokkal. A szerviensek hadakozásba való bevonásának részletei a közös megnevezés ellenére természetesen gyökeresen különböztek az egyes országok eltérő jogi és társadalmi viszonyainak következtében. A közös talán annyi, hogy a hadügyi krízist a királyok a saját személyükhöz közvetlenebbül kapcsolódó, a királyi zászló alatt per se et personaliter hadba vonuló, nekik szolgáló (serviens) katonáskodó réteggel próbálták megoldani. Annak valószínű Prestwich: Annies, i. m. 67-73.
