Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
NAGY BALÁZS: „A legtartósabb kétségkívül az oktatás" - Beszélgetés Székely Györggyel
járult, hogy ebben az intézetben kiváló személyiségekkel ismerkedtem meg. Köztük volt Kosáry Domokos, I. Tóth Zoltán, Benkő Loránd. Jellemző a korra, bár nincs írásos lecsapódása, hogy volt egy [ideológiai] szeminárium, amelyet a fiatalok tartottak az „öregeknek". Hanák Péternek, Spira Györgynek és nekem is volt egy ilyen foglalkozásom a kor nagy professzoraival, így járt a szemináriumomra Eckhardt Sándor, Gerevich Tibor és mások is. Ez a szeminárium a marxizmus alapjairól szólt, pedig ők sokkal jobban ismerték akkor a marxizmust, mint én. 1949-1953 között dolgoztam a Történettudományi Intézetben, a „legáramvonalasabb években". Ott szerencsére Molnár Erik volt az igazgató, aki kiemelkedő, különleges személyiség volt. Jellemző rá, hogy volt olyan időszak, amikor nappal igazságügy-miniszter volt és este foglalkozott az intézet ügyeivel, amikor a lakásán fogadta a munkatársakat. Az úgynevezett „kétkötetes Magyarországtörténet" úgy készült, hogy a lakásán feketekávé mellett tárgyaltuk meg a szövegeket, másnap reggel pedig újra igazságügy-miniszter volt. Később a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett. A feladata a rehabilitálások ügyeinek kivizsgálása, előkészítése volt. Ezeket mindig egyidejűleg végezte, a legnagyobb precizitással. O azért is érdekes egyéniség, mert egy személyben volt történész, filozófus és közgazdász. Még a háború alatt több néven jelentette meg munkáit, minden tudományágban külön nevet használt. Történész volt a Szentmiklósy Lajos név alatt, és Jeszenszky Erikként volt filozófus. A háború alatti cenzúra következtében korábban minden müve más-más városban, Budapesten, Békéscsabán és Kecskeméten jelent meg, mert csak egy könyvet lehetett kiadni anélkül, hogy fölfigyeljenek rá. Később volt olyan időszak, amikor őt magát is az a vád érte, hogy nem elég marxista. A Központi Előadói Iroda, ahol ezt a kérdést megvitatták, elmarasztalta őt is és tanítványait is, köztük engem. így olyan tanulmányok nem jelenhettek meg - szerencsére —, amelyek később méltatlannak és kompromittálónak számítottak volna. NB: Honnan származik a művészettörténethez és régészethez fűződő - közismerten szoros - kapcsolata? SzGy: A Kelet-európai Tudományos Intézetben folyt közös munka a magyarázata annak, hogy művészettörténészekkel és régészekkel is igen szoros barátságba kerültem, többek között Banner Jánossal és Oroszlán Zoltánnal. A hallgatókkal együtt minden nyáron részt vettem a régészeti kirándulásokon, amelyeket Oroszlán Zoltán, László Gyula, később Bóna István vezetett. Velük együtt rendszeresen bejártam a különböző magyarországi ásatási terepeket, és ezek mind erősítették a régészet iránti érdeklődésemet. Az itt tanultakat a későbbi munkámban mindig igyekeztem figyelembe venni. Az előadásaimban most is ellenőrző forrásokként használom a régészeti anyagot: valóban éltek-e ott akkor azok a népek, akikről az írott források szólnak. NB: Mi lett a sorsa ennek az intézetnek? SzGy: A kutatóintézet az Akadémia égisze alatt később erősen differenciálódott, és a különböző egységei aztán külön is költöztek. Egy ideig egymás közelében voltunk, mert a Történettudományi Intézet először a Nemzeti Múzeum háta mögött volt, a Festetics-palotában. Akkor még az egyetemmel is közeli kapcsolat volt. Az intézet később átköltözött a Duna-partra, a Duna Bizottság székházába, ahol tengerész- és matróz-jelvények voltak a Történettudományi Intézet falain, azután később költözött el Budára. Budán szétváltak a különböző intézetek. Ami ma ismét egy akadémiai társadalomtudományi központként működik, az akkor mind a saját önálló fejlesztésével foglalkozott, így a Nyelvtudományi Intézet, a Régészeti, a Történettudományi Intézet és a Művészettörténeti Kutatócsoport. Ezek mind egy intézményből váltak le. Később voltak közös tervmunkák, a tízkötetes Magyarország története hozta ismét közel egymáshoz ezeket az intézeteket. A Történettudományi Intézetben egy ideig egy szobában dolgoztam Györffy Györggyel és Heckenast Gusztávval. Mindig megbeszéltük egymás munkáit, és így nagyon jól megismertem az ő kutatásaikat és az általuk kutatott korszakokat. Nem volt szakbarbárság abban az időben. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a muzeológusok és a művészettörténészek is tudtak a kutatásaimról. Gerevich Lászlóval, aki a Régészeti Intézet igazgatója volt, közös utazásokat tettem. NB: Hogyan került az egyetemre? SzGy: Az egyetemen 1948-tól máig folyamatosan tanítok, először az esti tagozaton, majd a
