Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)
Európai középkor - Magyar középkor - FONT MÁRTA: A dinasztikus uralom és az „országhatárok" alakulása Közép- és Kelet-Európában a 10-12. században
a drevljanok földjét; Szvjatoszlavé Csernyigov és Tmutarakany; Vszevolodé Perejaszlavl és Rosztov-Szuzdal. Még két fiának juttatott területet, de a felsoroltakhoz képest jelentéktelenebbet: Igor kapta a volhíniai Vlagyimirt, Vjacseszlav pedig Szmolenszket. 34 A „triumvirátus" működése nem volt zökkenőmentes (1054-1073), majd felbomlott, és a rivalizáló fejedelmek között a steppei határvédelmet megszervező Vlagyimir Monomah (1113-1125) tudta a kijevi nagyfejedelmi hatalmat úgy megszervezni, hogy a Bölcs Jaroszlav-kori Ruszt uralma alatt tudhatta. Vlagyimir Monomah uralkodásának legitimációját azonban már nem a senioratus rendjéhez kötötte, hanem a kijeviek „hívásához", ami a korábbiakhoz képest újdonságot jelentett. Vlagyimir Monomah halála után azonban a Kijevi Rusz fokozatosan részekre hullott. A folyamat a 12. század hátralévő évtizedeiben zajlott. Novgorodban 1136-tól érvényesült a fejedelem „hívásának" gyakorlata, a délnyugati periférián az 1120-as évektől megszilárdult a dinasztia egyik ágának uralma, majd a volhíniai Vlagyimirral öszszekapcsolódva (1199), a délnyugati Rusz egyik erős részfejedelemsége jött létre. Ugyancsak az 1130-as évektől Rosztov-Szuzdal északnyugaton függetlenedett Kijevtől, Csemyigovnak pedig a steppei kapcsolatai erősödtek. Véleményünk szerint a 12. század végére a Kijevi Rusz de facto részfejedelemségekre hullott szét. 35 A 11-12. század folyamán a Kijevi Rusz területe lényegében nem növekedett. Ali. század végén a kunok megjelenésével területi veszteség érte, hiszen nagy valószínűséggel ekkor „veszett el" a Rusz fejedelmei számára Tmutarakany. Ugyancsak all. század végéhez köthető Polock „leszakadása". Az 1097. évi ljubecsi gyűlés után 36 központjai stabilizálódtak. Rögzült a nyugati határ Kis-Lengyelország és Volhínia között, az északkeleti terjeszkedés során a Vlagyimir-Szuzdali fejedelmek a volgai bolgárokkal kerültek összeütközésbe. Az északi irányú kolonizációnak viszont semmi sem állta útját. Magyarország esetében a 11. és a 12. századot a területiség helyzetét vizsgálva szét kell választanunk. A 11. században a belső migráció és a dukátus adta lehetőségek a Kárpát-medencén belüli terjeszkedéssel és hatalomszervezéssel jártak. A László-kori törvények olyan belső stabilitást eredményeztek, ami az expanzió azonnali megjelenését vonta maga után. László 1091-ben meghódította Szlavóniát és Horvátországot, ami azt jelentette, hogy az Árpádok politikai hatalma túllépett az egykori szállásterületeken. Ez a tendencia a 12. században folytatódott, Dalmácia került több alkalommal a magyar királyok fennhatóság alá, majd Rama. Végül III. Béla 1188-1189-ben a Kárpátoktól északkeletre is terjeszkedni próbált. Ugyanakkor az Árpádok országát ugyanúgy érte támadás a Német-Római Császárság részéről, mint a Pfemyslek vagy Piastok országát, de a támadásokat a magyar hadak sikeresen visszaverték 1030-ban, 1051-ben, 1052-ben, 1079-ben és 1108-ban. 37 1044-ben Orseolo Péter, 1063-ban Salamon uralma épült a német-római császár támogatására, de egyik sem hosszú ideig: az előbbi mindössze két évig, az utóbbi tizenegy évig tartott. A 12. században Bizánc részéről érték támadások Magyarországot: 1127-1129, 1149-1156, 1162-1167 között. Tényleges befolyásra a bizánci császár (Mánuel, 1143-1180) egyedül az utolsó alkalommal törekedett, amikor ellenkirályokat támogatott, és területi követelésekkel lépett fel. Az a területi veszteség, amely Magyarországot ekkor érte, átmeneti volt. Dalmácia és a Szerémség került rövid időre bizánci uralom alá, de ezeket a területeket III. Béla király 1180-ban visszaszerezte. 38 Összegzés Az ezredfordulóra kiépült közép- és kelet-európai hatalmi központok mindegyike az „államszervező expanzió" lendületével próbált tovább terjeszkedni. Ezt lehetővé tették a még bizonytalan ha34 Uo. 174. 35 Franklin, Simon - Shepard, Jonathan: The Emergence of Rus' 750-1200. London, 1996. 245-278., 339-352., 365-371.; Font: Oroszország, Ukrajna, Rusz, i. m. 52-70. 36 PLDR I. 248. 37 SRH II. 389-390.; I. 125., 346-351., 361-362.; Kristó Gyula: Az Árpád-kor háborúi. Bp., 1986. 46-66.; Györffy: István király és műve, i. m. 309-315. 38 Makk Ferenc: Magyar külpolitika (896-1196). (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 2.) Szeged, 1996. 212-214.
