F.Romhányi Beatrix - Grynaeus András - Magyar Károly Végh András: Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára (Monumenta Historica Budapestinensia 13. kötet Budapest, 2004)
SZENDE Katalin: Ital vagy pénzpótlék? Borhagyatékok a soproni és pozsonyi középkori végrendeletekben
feldolgozatlan formában is előfordult a testálok csaknem 10%-ánál, akik egy kivétellel mind nők voltak. A megadományozottak listája első látásra meglepő lehet: egyetlen tétel jutott egy rokonnak, a fennmaradó vásznak több mint egyharmadát papok, gyóntatok kapták; egyharmadát templomok és kolostorok, a többit pedig el kellett adni a testáló lelke üdvére. Úgy tűnik, itt a vászon és a belőle készült ágynemű (elsősorban lepedők) szintén nem mint nyersanyag, hanem mint pénzhelyettesítő volt fontos: tartozások kifizetésére és kegyes adományok fedezetéül szolgált. Mielőtt fejtegetéseinket lezárnánk és megpróbálnánk a bort pénzpótlékként meghatározni, tegyük még fel azt a kérdést is, hogy szükség volt-e a borra ilyen minőségében! A végrendeletek erre is adnak legalább közvetett választ. Készpénzhagyatékok ugyanis igen ritkán fordultak elő, ami megerősíti a középkori magyar városok tőkeszegénységéről a történeti köztudatban élő képet. Pénzérméket aligalig említettek, a pénzzel kapcsolatban inkább csak tartozásokat vagy követeléseket soroltak fel, azaz olyan összegeket, amelyek a végrendelkezés időpontjában nem álltak rendelkezésre anyagi valóságukban. A komolyabb pénzügyieteket a testáló ingatlanvagyona terhére bonyolították le, és a pénzbefektetési stratégiák is ingatlanok vásárlását célozták meg. Az ingatlanok tehát a tőkefelhalmozás jóval jelentősebb, de némileg körülményesebben mozgósítható formáját jelentették. A szőlőskerteket ugyan más ingatlanoknál szabadabban lehetett adni és venni, de még így is be kellett tartani bizonyos örökösödési jogi szabályokat. A bor ezzel szemben Sopronban és Pozsonyban mindig nagy mennyiségben rendelkezésre állt, és tetszőleges módon lehetett felosztani, tovább örökíteni és eladni. További előnyt jelentett, hogy bizonyos mértékig előre is lehetett tervezni és számolni vele, így már tavasszal rendelhettek örökösöket a csak ősszel rendelkezésre álló tételekhez, amit más ingóság esetében bajos lett volna megtenni. Az a gyakorlat, hogy a bort fizetőeszközként alkalmazzák, nemcsak egyéni szinten volt szokásban, hanem az üzleti életben és a városgazdaságban is. Moritz Pál soproni kalmár például rendszeresen elfogadott bort üzletfeleitől adósságaik kiegyenlítésére, és viszont, ő is fizetett időnként borral. 38 A XVI. század közepétől a királyi követek minden évben néhány száz akó bort vettek Sopronban az udvar számára, amelynek árát nem készpénzben egyenlítették ki, hanem a város adójából vonták le. 39 A más vidékekről vagy más társadalmi állású végrendelkezőktől származó testamentumokkal való összehasonlítás remélhetőleg arra a kérdésre is választ tud majd adni, hogy milyen mértékben és mennyi ideig töltötte be a bor pénzhelyettesítő szerepét. 38. MOLLAY, Karl (Hrsg.): Das Geschäfisbuch des Krämers Paul Moritz 1520-1529. (Quellen zur Geschichte der Stadt Ödenburg, Reihe B, Bd. 1). Sopron 1994. passim. Budára vonatkozó adatok a bor pénzhelyettesítő szerepéről: KUBINYI, András: Weinbau und Weinhandel in den ungarischen Städten im Spätmittelalter und in der frühen Neuzeit. In: Stadt und Wein. Hrsg. Ferdinand OPLL. Linz 1996. 79. 39. HÁZI Jenő: Az 1566. évi soproni borkereskedelem. Soproni Szemle 13 (1959). 154.
