F.Romhányi Beatrix - Grynaeus András - Magyar Károly Végh András: Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára (Monumenta Historica Budapestinensia 13. kötet Budapest, 2004)
ENGEL Pál: Ajánlás dr. Kubinyi Andrásnak a MTA levelező tagjává választásához Tabula Gratulatoria
Ajánlás dr. Kubinyi Andrásnak a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választásához (2001) f ár. Engel Pál Kubinyi András két határos tudományterület, a történettudomány és a régészet iskolateremtő, nemzetközileg is elismert képviselője. Két fő érdeme a késő középkori Magyarország modern szemléletű gazdaság-, társadalom- és intézménytörténetének megalapozása, valamint a középkori régészet oktatásának új alapokra helyezése. 1953 óta összesen mintegy 300 tanulmánya jelent meg, ennek több mint ötödrésze külföldön (a zömük Németországban és Ausztriában, a többi Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Belgiumban, Svédországban, Portugáliában, az USA-ban és Izraelben). Öt önálló kötete is napvilágot látott: három Németországban, kettő itthon. O írta meg továbbá - igen nagy terjedelemben - az öt kötetes Budapest története középkori (1241-1541 közötti) fejezeteit (1973), valamint a Magyarország története 1301-1526 c. egyetemi tankönyv harmadik (1458 utáni) részét (1998). Ami történészi munkásságát illeti, eredményei három nagy területen meghatározó jelentőségűek a magyar középkorkutatás számára. Gazdaság- és településtörténeti tanulmányaiban aXV-XVI. századi magyar gazdaság szerkezetét és fejlődési trendjét vázolta fel. Legfontosabb, ma már nem vitatott megállapítása, hogy az 1450 utáni évszázadot egészben véve inkább a felvirágzás, mint a hanyatlás korszakának kell tekintenünk. Álláspontja kialakításában igen termékeny volt ama hosszú - és baráti hangneméről is nevezetes - vita, amelyet e tárgyban Szűcs Jenővel folytatott, s amely végül a felek kölcsönös kompromisszumával zárult. Neki köszönhető a középkori magyar városhálózat - szaknyelven: a centrális helyek hálózata részletes modelljének felvázolása olyképpen, hogy egy általa kidolgozott módszer segítségével számszerűsítette a centralitás magyarországi mutatóit. Haosnlóképpen úttörő munkát végzett a középkori magyar társadalomtörténet terén. Egészen fiatalon, Mályusz Elemérrel egyidejűleg (1957) honosította meg Magyarországon a modern társadalomtörténeti kutatás legfontosabb eszközét, a „kollektív életrajz" (collective biography) módszerét (amely a medievisztikában prozopográfiai módszer néven ismert), s e módszert mindvégig következetesen alkalmazta. Ennek segítségével írta le részletesen a városi társadalom szerkezetének alakulását a kezdetektől a török hódításig, és ugyanezzel a módszerrel tett elsőként kísérletet a középkor végi nemesi (fő- és köznemesi) társadalom képének megrajzolására. Társadalomtörténeti szempontból eddig egyedül ő vizsgálta behatóan a familiaritás intézményének működését, valamint a magyarországi kisebbségek (németek, zsidók) helyzetét. (Mellesleg egyik szerkesztője volt a Magyar-zsidó okmánytár LX. kötetének.) Kubinyi kezdeményezte a régészeti leletek és az írott forrásanyag egyidejű értékesítését a társadalom vizsgálatában, meghonosítva ezzel Magyarországon a középkori mindennapi élet kutatását (Realienkunde). E tanulmányainak legtöbbje a városi életformát vizsgálta (egészségügy, vízellátás, fűtés), de a paraszti életmódról is ő adott elsőként olyan leírást, amely a régészeti kutatásokat is értékesítette. Ugyanilyen alapvetőek intézmény- és politikatörténeti kutatásai. Részletesen feltárta az 1458-1541 közötti pénzügyigazgatás addig ismeretlen szerkezetét és működését, a legfőbb hatalmi szerv: a királyi tanács összetételét, a főpapság politikai szerepét, a köznemesség részvételének módját a kormányzatban, majd összefoglaló képet is nyújtott a Jagelló-kor államszervezetéről. Az osztrák történetkutatás neki köszöni Mátyás ausztriai kormányzatának (1485-90) beható ismeretét. Emellett részletes, társadalomtörténeti értékű portrékat rajzolt a korszak számos főszereplőjéről.
