K. Vég H Katalin: A Budapesti Történeti Múzeum Az alapítástól az ezredforduuóig (Monumenta Historica Budapestinensia 11. kötet Budapest, 2003)

IV. A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM MŰKÖDÉSE 1957-TŐL 1987-IG - Az intézmény működése az 1980-as évek közepén (1982-1987)

63. kép. A Kiscelli Múzeum egyik kiállítási terme. 1983. magában foglaló fejlesztési tervet, amely figyelembe veszi a tnegnövekcdctt szabad időt. 221 Egyszerű múzeumfejlesztés helyett inkább művelődési és pihenő-szórakoztató centrum kialakítása kell legyen a cél. A tervezet megvalósítása a rendelkezésre álló lehetőségek szerint jól ütemezhető, szakaszolható legyen. A BTM vezetősége elhatározta, hogy a hasznosítási tervet 1984-ben elkészíti. 222 Az 1984. évi munka tervezéséhez a Művelő­désügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács is szem­pontokat adott. A Minisztérium Múzeumi Osztálya a szakterületnek javasolta, hogy 1984-ben kapjon hangsúlyt a belső feldolgozó és nyilvántartó munka, felülvizsgálat, történjenek intézkedések a műtárgy­védelem és a biztonság terén, 223 továbbá meg kell kezdeni a felkészülést a felszabadulás 40. évfor­dulójával kapcsolatos feladatokra. Túl a VI. ötéves tervidőszak felén, számba kell venni a még teljesí­tendő feladatokat, s a legfontosabbakra, a ténylegesen megvalósíthatókra kell az erőket összpontosítani. 224 A Fővárosi Tanács az áltanos felügyeleti vizsgálat javaslatainak megvalósítása mellett fontosnak tartot­ta az újból megnyílt Kiscelli Múzeum közműve­lődési tevékenységének elindítását és a Buda vissza­foglalása 300. évfordulójára tervezett kiállítás előkészítését. 225 Az elvégzett munka eredményei közül kiemel­kedett az Óbudán, az Árpád hídi csomópont ki­alakításához kapcsolódó, 12 éve folyó régészeti kutatások és rekonstrukciós, konzerváló tevékenység befejezése. Augusztus 20.-án a Flórián téri alul­2:1 A szabad szombatok általános bevezetése miatt 1982-től meg­nőtt a múzeumokban, így a BTM-ben is a szabadidős gyer­mckfoglalkozások, majd a családi programok száma. 1983-ban indult a nagysikerű „Hajdanában-danában" című történelmi játékműhely. 222 BTM KI. 1472/1983. 223 Az utóbbi szempontra okot adott a Szépművészeti Múzeumból nagy értékű festmények ellopása 1983. nov. 5-én. járóban megnyílt az „Aquincumi légiós tábor és óbu­dai középkori ásatások" c. kiállítás, majd november 5-én az Aquincumi Fürdő Múzeum, a Thermae maiores. Az utóbbi Kádár János látogatásával nyílt meg. Gazdag kiállítási programja mellett a ked­vezőtlen földrajzi helyzete, a személyi és tárgyi hiányosságok miatt nem kis feladatot jelentett a Kiscelli Múzeum ismételt köztudatba hozatala, a látogatottság növelése, közművelődési tevékenysé­gének kialakítása. A helyzet fokozatosan javult, ezt jelezte a következő évtől indított hangversenysorozat sikere. Előrelépés történt a várostörténeti kutatások koordinálása terén is. Megkezdték országosan a várostörténeti gyűjtemények felmérését, előkészü­leteket tettek a gyűjtemények állagjegyzékének kiadásához. Intézményen belül folytatták az előző évben megállapított területek kutatását ill. gyűjtését: városi topográfia, városi infrastruktúra kiépülése 1850. év 1914. között, városi életmód változása 1890-től napjainkig. A történész muzeológusok szakmai továbbképzésébe beiktatták a várostörténeti muzeológiai kutatások témáit. Ez a munka a következő években is folyt, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum bekapcsolódásával. 226 Az intézmény tevékenységét az I. kerületi Tanács VB szeptemberi ülésén megvitatta. Elfogadta a tájékoztatást, és elismerését fejezte ki a Múzeum „magas színvonalú közművelődési tevékenységé­ért". Az elismerést megelőzően azonban sajnálatos esemény bolygatta meg a Múzeum életét: a könyvtár metszeteket tartalmazó anyagában - akkori becslés szerint - kb. 300.000 Ft értékű lopás történt, nem számítva a megcsonkított könyvek értékének csökkenését. Az elkövető könyvtárost elbocsájtot­ták. 227 Az 1985-ös esztendő fő feladata kiállítások ren­dezése volt a főváros felszabadulása 40. évfordulójára. Januárban a Fővárosi Tanács programja, a „Budapesti Hetek" keretében Moszkvában kellett megrendezni a „Budapest 1945 - 1985" c. kiállítást, februárban pedig a Vármúzeumban nyílt meg a „Budapest négy évtizede, 1945-1985" c. tárlat. A közművelődési tevékenységben is kiemelt feladat volt az utóbbi kiál­224 BTM KI. 1454/1983. nov. 21. 225 BTM KI. 1454/1983. nov. 10. 22í ' Erről az éves beszámolójelentésekben olvashatunk. 227 A biztonság kérdéséhez említjük meg, hogy központi műtárgy­védelmi utasításra a palotai földszinti kiállítási termekben megkezdődött a riasztó berendezés felszerelése. A Múzeum 1984. évi tevékenységéhez 1.: A BTM 1984. évi munkaterve. BTM A ltsz.: M. 349-85.; A BTM 1984. évi beszámolójelentése. KŐI A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom