Kaba Melinda: Thermae maiore legionis 2. Adiutricis (Monumenta Historica Budapestinensia 7. kötet Budapest, 1991)
A Thermae maiores vízellátása
Frontinus gondoktól nem mentes hivatalát i. sz. 90-től látta el. Az említett publikációjában megismertet az aquaeductusok pontos építésével, Róma ebben az időpontban funkcionáló kilenc vízvezetékével és ezek kapacitásával. Az aquaeductusok kapacitását maga Frontinus személyesen ellenőrizte, vagy a források foglalásainál, vagy lehetőség szerint azok közelében. Egyik jelentésből meglepetéssel konstatálta, hogy több volt a vízfogyasztás, mint amennyit a forrásokból egyáltalán bevezettek, utóbbiak hiteles mérése szerint. Ez nem történhetett másként, mint hogy nagy volt a jogtalan vízfogyasztók száma, akik engedély nélkül a fővezetékekre kapcsolták a privát vezetékeket. Aquincumban, a birodalom egyik végvárában épült aquaeductusok ugyancsak jelentős építészeti konstrukciók, melyek a római uralom négy évszázada alatt ellátták a város vízszükségletét. Különösen nagy vízigénylők voltak a város fürdői, s köztük a tábor fürdője a Thermae maiores. A tábor ivóvizét a hegyek forrásaiból gyűjtötték össze és a vörösvári völgyön keresztül, nyugat-keleti irányban vezetett vezeték szállította a thermához. 9 Az ivásra alkalmatlan, de fürdésre kiváló termálvizet a Rómaifürdő 14 forrása biztosította, az észak-déli magasvezetéken keresztül. 40 1975-ben a főváros egyik legforgalmasabb, Dunakanyar felé vezető útjának az M 11-es útnak építését határozták el. Ez az új útépítés az aquincumi múzeum előtti nyugati oldalon, már a múlt század vége óta nagy számban felszínre került vízvezeték pilléreinek megsemmisülésével járt volna. Lehetőséget kapott a Budapesti Történeti Múzeum mindössze három hónap időtartamra, a nyomvonal előzetes kikutatására. A júniustól szeptemberig tartó ásatási kampányban sikerült feltárni az aquaeductus 93 pillérét, 510 m hosszúságban a BHÉV akkori megálló épületétől északra és délre kijelölt szakaszon. 41 Az ásatás ismertetése előtt, összefoglaljuk a vízvezetékre vonatkozó előző kutatások eredményeit. Az egykori aquincumi polgárvárost keresztülszelő vízvezték pilléreinek részei lehettek azok a romok, amelyek a város maradványai mellett feltűnhettek és melyre utal Óbudát jól ismerő Anonymus, amikor arra emlékezik, hogy Árpád vezér a Duna partjánál pihenőt tartva, csodálkozott Attila király nagyszerű építményein. I. (Nagy) Lajos király 1355-ben kelt határjáró levelében az első okleveles említést találjuk, a romokban heverő pillérekről és több, határjelzőül szolgáló falrészletről. 42 Bél Mátyás a XVIII. század elején még elég nagy magasságban látta a vízvezeték maradványait. 43 Marsigli Buda 1686. évi visszafoglalásának évében készült térképén ábrázolja a romokat. A Műemlékek Országos Bizottsága 1878-i ülésén elhatározta, hogy bizottságot hoznak létre a rendszeres ásatások szükségessége és az aquincumi pillérek megóvása érdekében. Robert Towson angol utazó 1793-ban beszámol az Óbudán látottakról s megemlíti, hogy ott „egy római vízvezeték is látható"* Az aquincumi aquaeductus maradványait tehát évszázadokon keresztül több adat rögzítette: térképek, feljegyzések és a Szentendrei utat szegélyező földsáv felszínén mai napig látható romok. Az első műszaki felmérés azonban csak 1923-ban jelent meg a vízvezeték egy szakaszáról Foerk Ernő publikációjában. 46 1888-ban az esztergomi vasútvonal Óbudai részének kialakításához megkezdték a vasúti töltés építését. Az ehhez szükséges nagy mennyiségű földet a Szentendrei út nyugati oldaláról termelték ki. Ennek során több pillér vált szabaddá a földtakaró alól. Még ugyanebben az évben az akkor Szentendrei vicinálisnak nevezett, mai HÉV sínpárjának lefektetését kezdték meg. Az építéskor azonban már tekintettel voltak a felszínen levő maradványokra és a sínekkel lehetőség szerint - kikerülték a pilléreket. Ugyanígy folytatódott a munka 1911-ben, a második sínpár fektetésekor. Foerk Ernő szerint a vízvezeték a Szentendrei út befordulásánál végződött és onnan földalatti csövekben folyt a víz tovább a tábor felé. Ezzel szemben Garády Sándor úgy véli, hogy a Nagyszombat utcai amphitheatrumig terjedt. 47 Ugyanezt a véleményt osztja Szilágyi János és Nagy Tibor is. Szilágyi János még arra is felhívja a figyelmet, hogy a Benedek Elek utca tengelyében a kápolna előtt álló „Mária-kő"-nek nevezett vízvezeték pillér nem az eredeti helyén van. A pillért 1938-ban az eredeti nyomvonaltól nyugatabbra helyezték át. 1975-ben, majd 1979-ben folytattuk feltárásainkat a már említett útépítéshez kapcsolódóan. 49 Az ásatások eredményeképp megállapíthattuk, hogy a felszínre került pillérek három méterenként követik egymást, ahogy ezt Foerk Ernő helyszínrajza is rögzítette. Noéh Ferencnek tartozunk köszönettel azért, hogy Foerk Ernő helyszínrajzát hitelesítő mérésekkel értékelve, azonosíthattuk a jelenleg általunk feltárt maradványokat és a Foerk közlésében szereplőket. Két helyen - az 54. és 56. sz. pilléreknél - in situ megtaláltuk a
