Dr. Irásné Melis Katalin: Adatok a pesti-síkság Árpád-kori településtörténetéhez (Monumenta Historica Budapestinensia 4. kötet Budapest, 1983)

II. Településtörténeti összefoglalás

A X. század első felében, Kurszán halála után lényeges változások történtek a Kurszán és népei által elfoglalt terület Budapest térségének jelentős része, birtokviszonyaiban, a lakosság Összetételében. A Kurszán nemzetségének (ó)budai és (0)buda körüli birtokait elfoglalta a politikai hatalomért vivott küzdelemből győztesen kikerült másik fejedelmi törzs - Árpádé, - és ezekre a területekre idegen szolganépeket, mellettük jelentős létszámban katonáskodó szabadokat telepitettek. 1

11 Kurszán leszármazottai kiszorultak a környékbeli birtokaikból, a XIII. században Pest-Pilis megyében már csak 9 falu birtokosai, ezek között volt a Margithid pesti hidfője körüli Jenő falu és vele szemben a Duna másik partján Felhéviz. A törzsi, illetve népnevü Árpád-kori helynevek feltűnése (Ö)Buda és P est körül - Megyer, Jenő, Keszi, Nyek, Ors, Besenyő - a legyőzött nemzetségek szállásterületeit és az odatelepitett szolgáltatónépeket jelzik. 112 Az (<5)Buda körüli katonai telepités világos célja az ott kialakult központi szálláshely, birtokközpont biztosítása volt, különösen nagy szerepük volt az (O)Budával szembeni Dunaparton a három egymás mellett elhelyezkedő Megyer, Besenyő és Jenő Árpád-kori faluk X. századi előzményeinek. A megyeri és jenői révhez telepitett Árpád törzséhez tartozó szolganépekből alakult ki a későbbiek folyamán a fejedelem, majd a király szolgálatában álló hajósok, halászok, révészek, kereskedők stb. különálló csoportja is. A pesti sikság a fejedelmi törzs által elfoglalt területen, egyben az ország földrajzi középpontjában helyezkedik el. Ezért a X. századi társadalmat átalakító tényezők, politikai események hatásai fokozottabban jelentkeznek, jól felismerhetők az itt élő szűkebb közösségek életének változásaiban. A honfoglaláskori magyar társadalom a teljes nomádság és a letelepedettség valamilyen közbeeső fokán állott, a honfoglalás után meggyorsult a félnomádszerü magyar nép állandó falurendszerének kialakulása. 11

3 Ezt az országos mértékű tételt ha területünkre lebontva vizsgáljuk, azonnal szembetűnik a X. század eleji és a század végi népesség közötti lényeges különbség. A század második felében a népesség számának nagy mértékben való növekedése következtében sor került az eddig szabadon hagyott területek elfoglalására. Ez az ujabb népesség már sokkal közelebb állt a nemzetségi közösségek helyetti, falubeli, területi közösségekké való váláshoz, mint a század eleji. A nomadizálás helyett egyre nagyobb szerepe volt a földmüvelésnek, amelyet területünkön a révhez kapcsolódó munkákkal együtt csak helyhez kötött, állandó települések között végezhettek el. A Dunától távolabb eső dombvidéken, a pesti sikság peremén, valamint a Csepel szigeten a kezdeti, laza szerkezetű településrendszer a X-XI. század fordulójára jelentős változáson ment át. Fejlődésük alapvetően eltérő jegyeket mutat, mint a dunapartiaké. A megtelepedett népesség nagycsalád-szervezete felbomlásával a birtokolt terület felaprózódott, az egymástól néhány km-re letelepült kiscsaládok "további telepesrajokat bocsátottak ki magukból. " Ezáltal kialakult a gazdálkodásnak megfelelő tájegység sürü településhálózata. Területünkön a földművelő, helyhez kötött, állandó szállásokon élő lakosság e korszakban kezdődő, több százéves temetői jelzik azt a folyamatot, amely hazánkban a XIII. századra városokat és zárt falusi településeket hozott létre.

114 A Pesti határ a XI-XII. században A XI. századi irott forrásaink, törvények, oklevelek, krónikák, valamint a régészeti leletek tanúsága szerint a magyarok az állandó letelepedettség jegyeit mutató falvak lakói. I. István törvényei következtésen faluról - villa - szólnak, a faluszerü descensusról, illetve a megfelelő magyar szállásról nem esik szó. A század első felében keletkezett oklevelekben a falvak földjét legtöbbször kifejezetten megnevezett határok különítik el egymástól, mintegy tanúskodva a településeknek legalább a megvolt határok közötti állandóságáról. László és Kálmán törvényeiből még inkább kitűnik a falvak térbeli zártsága, a faluhálózat szabályos rendje, amelyben a falvak egymástól arányos távolságban helyezkednek el. A faluközösségek élén a falu népének vezetője a falunagy - villicus - állott, esetleg a falu senioraival együtt. A falurendszerben a falulakó magyarok házakban éltek, amelyeket a régészeti feltárásokból kezdünk megismerni. 115 A pesti síkságon fejlődő falurendszer emlékeit a XI. század második felétől ismerjük. Egymástól nem nagy távolságra, az előző évszázadban már kialakult településcentrumokban és azok körzetében egymás után tűntek fel az egyes falvak, illetve azok ősei. Ez időszakra a településhálózat a korábbihoz képest a földesúri gazdálkodás kialakulásával és megerősödésével lényeges változáson ment át. A birtokviszonyok és a gazdálko-