Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

fusra vall. — Ami Dilich krónikájának szövegét illeti, protestáns és németbarát beállítottságát kell említenünk. A humanizmusnak egy későbbi, polgáribb fázisát képviseli. Jellemző, hogy a könyvben név szerint említett mecénások (rokonai és barátai) polgárok közül kerülnek ki.

35 Érdemes összevetni Dilichnek azt a két képét, amelyet két-két változatban ismerünk. Az első, északi összkép 1600-ból, magasan a Margitsziget felett elképzelt felvételi pontról készült. Előnye, hogy a városokról nemcsak sziluettszerű képet ad, hanem a valóságosnál szélesebbre rajzolt utcákkal az egyes épületsorok fekvését is felismerhetővé tudja tenni. A művésznek, amennyiben feltevésünk helyes és a keresztény sereggel valóban itt járt, nem volt módjában a töröktől megszállott városban pontos felméréseket végezni. így érthetőkké válnak az amúgy is kicsinyre rajzolt képeknek a részletekben felfedezhető hibái. Ezen a képen például helytelen a Várpalota és a Várnegyed csatlakozásának ábrázolása. A másik változatnál, az 1606. évi képnél, a felvételi pont alacsonyabb, a budai oldal felett van, a Margitsziget nem látszik. Talán nem indokolatlan a feltevés, hogy a művész itt előző képénél valószerűbbet, inkább látképet, mint madártávlatot akart adni és ezzel kicsiben az általános fejlődés irányára mutatott példát. Óbuda esetében az első változaton inkább az óbudai Duna-part ábrázolására törekedett, míg a másodikon a testvérvárosok és a Margitsziget is látszik, így az egész település jobban érvényesül. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Dilich — hibái ellenére — főképpen északról és nyugatról felvett látképeivel olyan vedutákat alkotott vagy tett közzé, amelyekhez hasonló hitelességűvel 1684—86-ig nem találkozunk. Az egész XVII. századi látképanyag úgyszólván teljesen az általa alkotott típusok pontos másolataiból vagy szabadabban alakított variánsaiból áll. Dilich krónikája mellett még két magyar történeti vonatkozású könyvről kell röviden megemlékeznünk. Ezek ugyan az ő típusait veszik át, de kizárólag magyar képanyagot tartalmaznak, s nagy népszerűségnek örvendtek a XVII. század kiadói és művészei között. Ortelius 1602-ben megjelent Chronologiájában Dilich látképeit mozgalmas csata jelenetekkel kiegészítve, magasabb művészi színvonalú kompozíciókat közölt. Rézkarcillusztrációi között, amelyek a nürnbergi Johann Sibmacher művei, két budai csatajelenetet találunk.

36 Az északi látképen a korábbi technika, a fametszet stílusának továbbélését mutatja a hajóhíd robbanásánál látható füstfelhő. — Az Augsburgban működő rézkarcoló és kiadó, Wilhelm Peter Zimmermann, Sámuel Dilbaumnak az ún. hosszú hadjáratról szóló és többször kiadott történeti művét illusztrálta. Budai képei

37 Dilich vedutáit eltorzítják, de a csatajeleneteken megjelenő magyar és török katonák a stílus kedves primitívsége ellenére sem érdektelenek. A XVII. századi csataképek sivár tömegéből néhány, az európai fejlődés további útját jelző nagyobb kiadvány budapesti vonatkozású képe emelkedik ki. Az Augsburgból származó és II. Rudolf művészi köréhez tartozó, jónevű Dominicus Custos adta ki Antonius Albiziusnak a királyi családok származását bemutató albumát, a családfák hátterében az illető ország fővárosának képével. Budai lapja a Schön-típushoz tartozik, a Braun— Hogenberg-féle kép közvetítésével, amit egyes, ugyanabból a műből átvett elemei is bizonyítanak. Művészi megoldásának magas színvonala miatt