Rózsa György: Budapest régi látképei (1493-1800) (Monumenta Historica Budapestinensia 2. kötet Budapest, 1963)

Bevezetés

Nálunk a fejlődés ebben az időben már megszakadt. A török biztosan megtelepedett az ország középső harmadában, a felszabadításra irányuló és a bécsi udvar nemtörődömsége s könnyelműsége miatt kezdettől fogva sikertelenségre ítélt vállalkozások nem zavarták meg a birtoklásban. Ezáltal nemcsak a magyar művészi élet folytonossága szakadt meg az ország nagy részében, de még idegen művészek számára sem volt lehetséges, hogy az otthoni gyakorlatban elsajátított módon nálunk veduta-fel vételeket készíthessenek. Ezzel magyarázható a XVII. századi budai látképek és ostromképek egymást ismétlő unalmas tömege. A lapok topográfiai tekintetben megbízhatatlanok, művészileg pedig nívótlanok. Csak a két utolsó ostrom hozott változást e tekintetben. A század elejéről egy művészt kell kiemelnünk. Wilhelm Dilich Ungarische Chronicája 1600-ban jelent meg először, hogy a következő néhány év folyamán még két kiadást érjen meg. A hesseni születési Dilich építész, rajzoló és grafikus volt egy személyben, emellett még krónikaírással is foglalkozott. Változatos élete során több német fejedelem udvarában szolgált, és ahol megfordult, ott a város vagy a vidék nevezetes épületeiről pótolhatatlan forrásértékű rajzokat készített. A rajzokat topográfiai műveibe szánta illusztrációkul, de a művek csak részben jelentek meg nyomtatásban (Hessen, Bréma, Magyarország), részben kéziratban maradtak a rajzokkal együtt (pl. Lipcse). A városok képét környezetükbe ágyazva örökítette meg, így a település formájának jellemzésénél is jelentős segédeszközhöz jutott.

29 A szűkebb hazájában nagyra becsült művésznek nyolc különféle látképe maradt fenn fővárosunkról ; ezek a Chronica három kiadásában rézkarc technikában jelentek meg. Kettő nyugatról,

30 négy északról,

31 egy délről

32 és egy délkeletről, léptékkel, madártávlatból.

33 A művész tehát minden égtáj felől megpróbálkozott a felvétellel. Már ez is arra mutat, hogy Dilich, vagy aki számára a felvételi rajzokat készítette, itt járt Magyarországon. Még inkább alátámasztja ezt a könyv címében szereplő következő megjegyzés: ,,Auss alten vnd newen schrifften, auch / der erfahrung selbs zusammen gezo- / gen, vnnd beschrieben . . ." Még ha a „saját tapasztalatból" kitételt a barokk könyvcímekben megszokott üzleti reklámfogásnak tartanánk, akkor sem tagadhatnánk meg Dilich képeitől a valószerűséget. De nincs okunk vele szemben rosszhiszeműségre. Az 1598. és 1602. évi ostromok jó alkalmat nyújtottak a főváros meglátogatására akár Dilichnek, akár ismeretlen rajzolónak. Persze a budai és pesti látképek hitelességének kérdését nem szabad a többi, könyvében megjelent magyarországi látkép megbízhatóságának problémájától elszigetelten vizsgálni. A könyv feldolgozása ebből a szempontból ugyan még nem történt meg, de néhány eddigi példa

34 már arra mutat, hogy a krónika illusztrációi a magyar vidéki városok ábrázolásai között is egyedülálló és kiemelkedő helyet töltenek be. A látképek, nyilván Dilich technikai felkészültségének fogyatékosságai következtében, rézkarc formájukban nem mindig adnak jó benyomást. Csak fokozza a kedvezőtlen hatást a nyomtatott hátoldal és a dúcoknak a nagy példányszám következtében mutatkozó kopása is. A kis méret sem fokozza a veduták használhatóságát. De a staffázsalakok teljes mellőzése hivatott vedutarajzolóra, a képek egyikén a lépték alkalmazása a későbbi kartográ-