Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 2. (BTM műhely 5/II. kötet Budapest, 1992)

IRÁSNÉ MELIS KATALIN: Kerekegyháza középkori falu Budapest határában

rű, előfordul, hogy az öblük is. A fenekük azonban lapos, általában olyan, mint a fazekaké (35. kép 11, 36. kép 1-10.). Formájuk szerint két csoportba sorolhatók. Öblös, bográcshoz közelálló, gömbhasú fazekak,

52 és kettős kónikus öblű, vízszintes fenekű fazekak.

53 Jellegzetes peremeik fő vonalaikban egyformák. Olyan vastagok, mint az edény oldala, és vízszintesen kihajlanak. A perem külső széle profilait, a felső és az alsó élek legömbölyítettek. A felső pereméi belső oldalán benyomott vonal, vagy horony fut körbe. A peremélek levágásai, és a külső peremoldal kiképzése változatos, síkozott, bordázott vagy hornyolással tagolt. A peremben egymással szemben 2-2 függesztő nyílás van. A perem átmérője szélesebb, mint az edény öblének átmérője. Díszítésük két, bevésett vonalakból álló, sűrű vonalköteg. A szélesebb, több vonalból álló köteg az edény vállán, a keskenyebb köteg pedig az edény alsó részén fut körbe. Előfordult, hogy 2 mm szélesek voltak a bevésett vonalak. Az edényeknek jellegzetes lapos feneke van. Szinte mindegyiken jól látszik, hogy a korongot szemcsés anyaggal beszórták, mielőtt az edény fenekét rátették volna. A fenékszélek simák, mert csak a széleket nyomták a korongra. Elég sok töredéken találtunk fenékbélyeget, kereszt, csillag, rácsos alakzat töredékeit. Az edények használati idejére mutató lényeges adatokat az 5. házban sikerült megfigyelnünk. A ház építését megelőző gödrökben előfordultak ilyen edények, de a ház betöltésének legfelső, leletekben gazdag, III. Béla király pénzével datált rétegében már egy darabot sem találtunk. Más soroksári adatok is mutatják, hogy ez az edényfajta a XII. sz. vége felé fokozatosan eltűnik. A 61. szabadtéri tüzelőhely edényeinek harmadik csoportját fekete, barna, szürke gömbtestű edények töredékei alkotják. Különböző méretű fazekak és bögrék darabjai. Ezek legfőbb jellemzője az alacsony, szűk nyak, és az alig kihajló, keskeny perem. A perem változatos profilú, lehet ferdén lemetszett, bordákkal, hornyolásokkal tagolt. A díszítés általában az edény vállán és a hasán helyezkedik el, hasonlóan a 2. csoport edényeinél leírtakhoz. Az edények vállán körbefutó, sűrű vonalköteg felett gyakran látni körömbenyomásokat, rovátkolást, hullámvonalat. Az edények általában vastagfalúak és gyengén égettek. A törésfelületek mutatják, hogy az edényfal közepe fekete, vagy szürke maradt, és jól látszanak benne a világosabb színű soványító anyagok (37. kép 1-13.). A 61. tüzelőhely leletei közül hiányoznak a barna, vörös, szürke, vékonyfalú, magas, öblös edények, a fogazott minta, a bevésett csigavonal, amelyek az Ár52. Fodor(1975)261.5. kép 53. Takács (1986) 32. 5. tábla 1. 54. Holl (1963) 336-340. 68. kép. 55. Anjou-kori Okmánytár 1—VIII. Bp. 1878-1920. II. 620-622. pád-kor közepén már elterjedt formák és díszítőelemek voltak. Ezért a 61. tüzelőhely leleteit a lelőhelyen eddig feltárt leletek között a legkorábbinak gondoljuk, keletkezési idejük legkésőbb a XI-XII. sz. fordulója körüli időszak. Az 124l-es tatárjárás idején valószínűleg ez a falu is elnéptelenedett, de mint ahogy a Xlll. sz.-i régészeti leletek mutatják, rövid időn belül folytatódott a falu élete. Mutatja ezt a 18. árok betöltésében talált fehér palack töredéke, amelyik a Xlll. sz.-i budai kerámiaegyüttesekben is kiemelkedő darab lehetne.

54 Az I. munkahelyen az Árpád-kori építményeket követő sütőházak, műhelyek kemencéiben Xlll. sz. végi fehér, szürke, sárga cserépedények töredékeit találtuk. Ugyancsak az itteni kemencékbe tapasztott cserepek mutatták, hogy a terület évszázadokon keresztül, folyamatosan lakott volt a XVI. sz. elejéig. A Xlll. sz. végétől kezdődő időszakban is az Árpádkorihoz hasonló rendeltetésű épületek álltak az I. munkahelyen. Az 1987-ben feltárt műhelyek, kemencés házak a domboldal magasabb részeiről csúsztak le a XIII—XIV. sz.-i leleteket tartalmazó vastag hamurétegekre. A XIV. sz.-i, kisebb kemencés házak alaprajza, felépítménye olyan volt, mint az Árpád-kori 4., 6.

f 7., 8. házaké, ami azt mutatja, hogy ebben a faluban több évszázados hagyomány jelölte ki az élelemkészítés, őrlés, sütés, szárítás, pörkölés, füstölés helyét. A középkor végén megváltozott a faluszerkezet. A kemencés házak helyére épített újabbakról már el lehet képzelni, hogy lakóházak lehettek. Más alaprajzuk, kemencéjük volt. Ez a feltevés a 45. háznál bizonyítottnak látszik, mivel a lakószobában szemeskemence állt. A dél-pesti határnak ezt a faluját az 1332-ben oklevélben feltűnt Kerekegyházával azonosítjuk. Ekkor a Kerekegyházával határos vernertelki föld határait írták 55 le. Ezt követően megszaporodtak az adatok, mert a falu birtokosai szerették volna megszerezni a Gyálhoz tartozó pusztákat, és ezért sokat pereskedtek a szomszédaikkal. A környék tekintélyes embere volt a falu egyik birtokosa, Kerekegyházi Gyuke, aki többször feltűnt az oklevelekben. Királyi emberként szerepelt 1345-ben, egy gyáli birtok beiktatásánál, és utolsó feltűnése is Gyállal kapcsolatos 1371-ből. Kerekegyháza ebben az időszakban helyi kisnemesek birtokában volt, de később egy budai polgár szerezte meg. Örökösök nélkül halt meg, és így a falu a királyra szállt. 1424-ben Zsigmond király több faluval együtt feleségének, Borbála királynénak adományozta, de 1441-ben már ismét egy városi polgáré volt. A pesti Ferenc fia Gergely szerezte meg, akit más helyen, 1447-49-ben Kerekegyházi Gubacsi Gergelynek neveztek. Fiát, Kerekegyházi Pétert 1460-ban már nem nevezték pesti polgárnak, őt