Havassy Péter - Selmeczi László szerk.: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán 1. (BTM műhely 5/I. kötet Budapest, 1992)
K. ZOFFMANN ZSUZSANNA: A rézkori Ludanice-csoport embertani leletei Szigetszentmiklósról
A rezkori Ludanice-csoport embertani leletei Szigetszentmiklósról K. ZOFFMANN ZSUZSANNA Szigetszentmiklóson, a Vízmű és Üdülősor lelőhelyeken Virág Zs. által 1989-ben végzett ásatásokon a Ludanice-csoport gödreiben embertani leletek is előkerültek (VIRÁG 1991), melyek a csoport magyarországi területéről e rézkori népesség első reprezentánsai. Szigetszentmiklós-Vízmű 40. objektum A gödör betöltésében elszórtan, részben feltehetőleg állat által bolygatva gyermekcsontok, illetve egy gyermekváz került elő, melyek a vizsgálat szerint 3 Inf. I. korcsoportú gyermekhez tartoztak. Életkoruk 2-3, 0,51,5 és ugyancsak 0,5-1,5 évre becsülhető. Szigetszentmiklós-Üdülősor 228. objektum A fogazat, valamint a hosszúcsontok végeinek összecsontosodása alapján itt egy 13-15 éves gyermek került eltemetésre. Az agykoponya jó megtartású, az arckoponya és a vázcsontok töredékesek. - Az enyhén batrokephal koponyán nyitott sutura metopica figyelhető meg, a molarisokon, a szokott helyen, a gyökerek elágazásánál kisebb zománccseppek (enameloma) láthatók. A fogak (szám szerint 30) abrasioja 0-1 fokozatú. A fossa olecrani mindkét humerus esetében perforált. A jól megfigyelhető cribra orbitalia a korabeli táplálkozási hiányosságokra utal (/. táblázat). A csoport szlovákiai elterjedési területéről egyelőre még ugyancsak egyetlen lelőhelyről került eddig publikálásra embertani lelet (JAKAB 1982). A Nitra-Mikov dvor lelőhelyen feltárt sírban eltemetett 50-60 éves nő hosszú, széles, középmagas koponyája az ALEKSEJEV—DEBEC féle kategóriabeosztás szerint mesoortho-metriokran, aristenkephal, a számított testmagasság a MARTIM-féle kis kategóriába esik. Taxonómiai besorolása nem volt elvégezhető, de feltehetően valamely gracilis (grm?) típusba sorolható. A nyitrai és szigetszentmiklósi leletek a csoport népességéről még megközelítőleg sem nyújtanak kellő információt, s így mindenképpen további leletek előkerülésére kell várni ahhoz, hogy a Ludanice-népesség embertani arculatát a Kárpát-medence többi rézkori népességének körében felvázolhassuk. IRODALOMJEGYZÉK Jakab, J. (1982) Antropologicky materiái z Nitry-Mikovho dvora.-Antropologisches Material aus Nitra-Mikov dvor. AVANS 1982, 103-108, 108. Johnston, F. E. (1961) Sequence of Epiphyseal Union in a Prehistoric Kentucky Population from Indian Knoll. Human. Biol. 33, 66-81. Schour, I.Massler, M. (1941) The Development of the Human Dentition. J. Am. Dent. Assoc. 28, 1153-1160. Virág, Zs. (1991) Szigetszentmiklós-Vízműtelep. Rég. Füz. I. 43, 16. Die anthropologischen Funde der kupferzeitlichen Ludanice-Gruppe in Szigetszentmiklós ZSUZSANNA K. ZOFFMANN In den Fundstellen Szigetszentmiklós-Vízmű und Cldülősor sind die Schädel- bzw. Skelettknochen von drei Kindern der Inf. I. Altersgruppe und von einem 13-15 jährigen Kind zum Vorschein gekommen. Die Funde sind samt der in der Fundstelle Nitra-Mikov dvor bestatteten Frau (JAKAB 1982) die ersten, auch anthropologisch bekannten Repräsentanten der Population der kupferzeitlichen Ludanice-Gruppe. Übersetzt uon Zsuzsa B. Kiss