Selmeczi Laszló: A négyszállási I. számú jász temető (BTM műhely 4. kötet Budapest, 1992)

Bevezetés

BEVEZETÉS A középkori régészeti kutatások jelentőségét 1938-tól, Szabó Kálmán: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei című munkájának megjelenésétől kezdtük felismerni. Ezt követően, ahogyan a történelemtudomány az írásos források feltárásában, elemzésében szinte lehetőségei határaihoz jutott, jól érzékelhetően megnőtt az igény azon történeti és művelődéstörténeti információk iránt, amelyeket a régészet nyújthat a történelem számára. Megnőtt a régészeti kutatások szerepe pl. a kunok és a jászok esetében is, ugyanis a rájuk vonatkozó, a múlt században még az eredetiben tanulmányozható írásos források jelentős része azóta elpusztult, s a korábbi történeti munkákban fennmaradt adatok kiegészítésre szorulnak. A források szűkössége vagy gazdagsága önmagában természetesen nem minősít semmiféle történeti, művelődéstörténeti problémát. Sokkal inkább döntő érv a kutatás potenciális súlya, lehetőségei szempontjából a tudományban már hosszú évtizedek óta elfogadott álláspont, miszerint a Kárpát-medencében a feudális földesúri magánüzemek katalizátor szerepének hatására a XIII. századra kialakult etnikai konszolidáció következtében létrejött sajátosan magyar népi kultúra éppen a beolvadó „rokon népelemek keleti kultúrája" segítségével őrizte meg „a nyugati formában is... műveltségének elütő színezetét" } A jászok régészeti hagyatékának feltárására tett kísérlet egyenes következménye volt az etnikumok régészeti kutatása iránti érdeklődés megélénkülésének. A régészeti, művelődéstörténeti kutatások szempontjából igen lényeges az a körülmény, hogy a középkori magyar kultúrának többféle eredetű rétege van. Ez biztosít ugyanis lehetőséget a régészet számára, hogy a feltárt anyag elemzése során, annak kulturális, sőt etnikai sajátosságait is meghatározhassa, s a kultúra változásai, egyes jellemzői (európaisága, archaizmusai stb.) alapján következtethessen a történeti folyamatokra, illetve a történeti folyamatoknak az életmódra gyakorolt hatásaira. Bár az etnikumok kutatásának problematikája kezdettől fogva jelen volt régészetünkben,

2 mégis a hatvanas évek közepéig ali-alig beszélhetünk vele kapcsolatban számottevő eredményről.

3 Ezen a téren alapvető szemléletbeli változás a hatvanas évek második felében, a hetvenes évek első felében történt, amelyet a kunokra vonatkoztatva Pálóczi-Horváth András a következőképpen fogalmazott meg: „A kunok magyarországi történetének eddig meglehetősen kevés régészeti forrását ismerjük. Történeti kutatásunk a múlt század vége óta jelentős tanulmányokat és összefoglaló munkákat hozott létre, amelyek a kunok társadalmáról, politikai történetéről, gazdasági életéről megfelelő tájékoztatást nyújtanak. A régészet számára különösen hasznos volna annak kutatása, hogyan illeszkedtek be a nomád kunok a középkori feudális magyar társadalomba. Ez a folyamat régészeti jelenségeken is lemérhető, az eddigi adatok alapján elsősorban a pogány temetkezési szokások fokozatos kikopáséiban."

A A kezdeti kutatási eredmények számbavétele során igen hamar érzékelhetővé vált, hogy a példánknál maradjunk, a kunokkal kapcsolatban a Magyarországra történő beköltözés évtizedeinek a kultúrája nem a feltételezett egységes keleti nomád kultúra. Pálóczi-Horváth 1973-ban összefoglalva az addigi kutatási eredményeket a kun vezető réteg hagyatékával kapcsolatban az egyik legnagyobb problémát abban látta, hogy az addig feltárt és kunnak meghatározott sírleletek „egy általános régészeti, illetve művelődéstörténeti kép megrajzolásához... még viszonylag kevés támpontot nyújtanak. Már az orosz és a szovjet régészek által meghatározott »polovec« (kun) temetkezési szokásokkal is nagyon problematikus az összehasonlítás" .

5 Ugyanő a csólyosi és felsőszentkirályi lelet kritikai feldolgozása során a következő problémával került szembe. A leleteket egybevetve „a kelet-európai kun sztyepp régészeti anyagával" az egyes „tárgyak mélyebb elemzése során például kiderült, hogy az analógiák legnagyobb része a sztyeppén és a sztyeppéi szoros kapcsolatban lévő szomszédos területeken található" 6 A sírokból előkerült gazdagon díszített veretes övekhez hasonlók azonban Dél-Oroszországban nem kerültek elő. Pálóczi-Horváth azt az ellentmondást, amely ezeknek az öveknek a keleties jellege és a nyugati kultúrára utaló díszítéseik között feszül, a korábbi megoldási kísérletet, mely szerint az övek Magyarországon, a keleti és a nyugati kultúra találkozásának és összeötvöződésénck a helyén készültek, nem elvetve, egy másik értelmezési lehetőséget is felvázolt. Az övek szerkezetének, viselési módjának és az egyes övdíszeknek balkáni és kisázsiai párhuzamai a bizánci művelődési kör felé irányították a figyelmét. „Bizánc és a kunok kapcsolatai a XIII. században erőteljesek voltak. Történetileg elképzelhető - írta -, hogy a XIII. századi Bizáncból, a latin császárságból kerültek ezek az övek -fejedelmi adományként vagy kereskedők révén - az Al-Dunánál élő kunok vezetőihez, mielőtt tulajdonosaik Magyarországra települtek."

1 Ez a felismerés törvényszerűen hozta magával annak a kérdésnek a felvetését, vajon mi tartozik, mi számítható a kunok, általánosítva egy-egy középkori etnikum kultúrájához (jelen esetben a XIII. század közepén, közvetlenül a Magyarországra történő beköltözés után), s mi tartható a kun kultúra, illetve az etnikum autentikus kultúrája részének (akkor és a későbbiekben is). Ebben a kérdésben Pálóczi-Horváth azt az álláspontot alakította ki, miszerint csak azok a tárgyak és jelenségek tartoznak egy-egy késő középkori nomád nép - jelcsen a kunok - kulturális hagyatékához, amelyekről bizonyítható, hogy az adott nép, népcsoport tagjai (műhelyei) készítették, illetve az adott népcsoport szállásterületén terjedtek el. S ebben az esetben valamennyi tárgy, illetve jelenség egyben etnikumjelző is.

8 Mi, Pálóczi-Horváthtól eltérően némiképpen másféle meggondolásra jutottunk. Úgy véltük és véljük ma is, hogy a fentebb vázolt felfogás mesterségcsen leszűkíti a régészeti hagyatékot. Ugyanis az adott korszakban valamennyi kutúra származását, alkotó elemeit tekintve többrétegű, s egy-egy nép, népcsoport, etnikum régészeti kultúráját a teljes tárgyi