Selmeczi Laszló: A négyszállási I. számú jász temető (BTM műhely 4. kötet Budapest, 1992)

A középkori jász etnikum régészeti kutatásának módszere

hosszú egypengéjű kés volt szorítva", és a településen talált „félig földbe vájt kunyhó" nem keltették fel Komáromy figyelmét. Véleményét a következőképpen foglalta össze: „ Valószínű tehát, hogy a most lefolytatott próbaásatás Négyszállás községnek azt a részét fedte fel, mely a legelső' magyar települést rejti környékén, azt a részt, mely a honfoglalás utáni időktől körülbelül a XV. századelejéig élte életét. A Jászmúzeum évkönyvének egyik tanulmánya is utal arra, hogy a Jászság téli telepei a magyarok lakta hely körül terültek el, ha tehát azt akarjuk, hogy a Jászság ősi életéről értékes megállapításokat kapjunk, kutatásainkat föltétlenül tovább kellfolytatnunk. Ez a vizsgálódás pedig akkor fog sikerre vezetni, ha a most feltárt és magyarnak látszó és csupán korai, XI-XV. századi temetkezés melletti telephelyen kívül, a közelben, megfogjuk találni azt a temetőt és azt a települési vonalat, amelyek már a XV-XVII. századi életet árulnák el. Nincs kizárva, hogy az az újabb telep fogja felfedni a részben Jászdózsára hordott négyszállási templom köveinek a titkát."

231 A KÖZÉPKORI JÁSZ ETNIKUM RÉGÉSZETI KUTATÁSÁNAK MÓDSZERE Mint már említettük, a hazai kun régészetben a hatvanas-hetvenes években elért eredmények és a felvetődő új problémák megoldása szükségessé tették a régészeti feltárások kiterjesztését a jász etnikumra is. A kutatási módszerek továbbfejlesztéséhez nagyban hozzájárult az etnosz problematikájának tudományos kidolgozása. „Legáltalánosabban és legszűkebb értelemben véve az etnosz olyan történelmileg kialakult ember tömegként határozható meg, amelyek közös, viszonylag állandó kultúrelemei {többek között nyelve) és pszichikai tulajdonságai vannak, ezenkívül egységük tudatos, és szintén tudatosan megkülönböztetik magukat minden hasonló formációtól."

24 A tág értelemben vett kultúra valamennyi összetevője közül általában a nyelv rendelkezik a leghatározottabban kifejeződő emikai funkciókkal. A magyar néprajzi kutatás a néprajzi vagy etnikai csoport elkülönítésénél alapvető meghatározó vonásként tárta fel az etnikumok, emikai csoportok sajátos „mi"-tudatát (másság, összetartozás, közös eredet hite), amellyel elhatárolják magukat környezetüktől.

25 Ezek a felismerések kristályosították ki bennünk azt a meggyőződést, hogy a magyarországi jász települések, valamint temetőik leletanyagának értékelésénél, de ez vonatkozik az összes többi késő középkori népcsoportra is, alapvető módszertani kiindulópont a meglévő írásos források tanulságainak számbavétele, ugyanis ezek elemzése számottevő segítséget adhat az egykori népesség etnikai hovatartozásának megállapításához. Az etnikai hovatartozás ismeretében kell és lehet a régésznek az anyagi „kultúra" elemzését elvégezni, feltárni annak különféle összetevőit, történeti rétegeit. Tudniillik a késő középkori (feudalizmus kori) leletek elemzésénél a kultúrából való kiindulás nem egy veszélyforrást rejt magában és könnyen tévútra vezethet. Ugyanis pl. a jászok és a kunok esetében a szállástemetők leletegyütteseiből rekonstruálható kultúra a kényszerű feudalizálódás és az inlcrctnikus kapcsolatok alapján, ha egyáltalán szabad ezzel a kifejezéssel élni, nem intakt, hanem kulturálisan többrétegű. Tovább bonyolítja a helyzetet az a tény, hogy a jászok és kunok kultúrája, bármelyiket is tekintjük, a Magyarországra való beköltözés előtt sem volt egységes. A XIII. századi utazóknak a jászokra vonatkozó tudósításai még azt a feltételezést is megengedik, hogy pl. az egymás közvetlen szomszédságában élő jász közösségek között is lehettek a régészet módszereivel jól elkülöníthető kulturális különbségek. A kultúrából való kiindulást feltételezve jelen esetben kézenfekvő megoldásnak tetszhet a kulturális különbségek mögött etnikai különbségeket keresni.

26 Ebben a vonatkozásban eklatáns példa a Négyszállással közvetlenül határos Jászdózsa problematikája, amelynek történetírói a szájhagyomány alapján úgy vélték, hogy azt az elpusztult Ncgyszállás lakosai telepítették.

27 Azonban amikor 1550-ben a törökök a Jászságot először összeírták, Jászberény, Árokszállás, Ágó, Jászapáti, Négyszállás, Jákóhalma, Mihálytelek, Kisér, „Ladáni Szengyörgy" (Jászalsószentgyörgy), Jászladány, „Szengyörgy" (Jászfelsőszentgyörgy) és Jászboldogháza mellett önálló településként sorolták fel Dósa néven Jászdózsát is.

28 Hogy a felsorolt települések a török hódoltság előtt a többi, a defterbe felvett, településtől eltérő jogi helyzetűek voltak, arra az összeírásban a következő utalást találjuk: „»Jazberin város« tizenkét faluval együtt régebben a királyok korában tizedet és dzsizjét nem fizetett, mivel évenkint szabott összegben halszáz flórit, a flórit ötven akcse értékben számolva, és kétezer ötszáz kila búzái és kétezer ötszáz kila árpát szoktak fizetni, a régi szokáshoz híven az új szultáni defterbe is így jegyeztetett fel."

29 Bár Jászdózsára vonatkozóan meglehetősen szűkölködünk történeti adatokban, mégis Zsigmond egyik 1433-ban kelt oklevele Négyszállással együtt említi.

30 Véleményünk szerint Jászdózsa kezdettől filiszleus község lehetett. Ezt látszik megerősíteni, hogy az 1550-ben felsorolt lakosai között még többen, bár a populáció a névanyag alapján már elég vegyesnek tűnik - Tokán Pál, Bokator Orbán és Sebestyén őrizték eredeti jász nevüket.

31 Ezek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy hol települhetett a Négyszállással azonos korú Jászdózsa? A település jelenlegi belterületén ugyanis nincs semmiféle középkori előzmény. A falut természetesen a középkori településhatárokon belül kell keresnünk és ha nem is a Tárna mellett, ahol jelenleg fekszik, hanem attól kb. három km-rel nyugatabbra, a Nyavalka nevű hajdani vízfolyás mellett, centrumában az egykori Boldogasszony halmával, a jelenlegi Kápolnahalommal, meg is találjuk.