H.Gyürky Katalin: Üvegek a középkori Magyarországon (BTM műhely 3. kötet Budapest, 1991)

Import üvegek

jutott. A nálunk gyakori típusok külföldön talált egyes példányai arra utalnak, hogy a nagyobb szállítmányokat a középkorban az egyes városok árumegállító joga gyakran késztette rakományuk megbontására céljukhoz vezető útvonaluk mentén. A pohártípusok között egyedül a "kannelúrás" típusnak nincsenek más országokból analógiái, kivéve egy Velencéből, a lagúnából előkerült darabot (Zecchin 1977, 275.; u.a. 1978, 163.). Nálunk ez a típus nagyon népszerű volt. Ennek is van egy magas- és egy alacsony változata. Következő fejezetünkben azt is megmutatjuk, hogy a Magyarországon készült üvegek között is gyakran előfordul. Zecchin idézett munkájában azt állítja, hogy erre a típusra alkalmazták az "incostati", azaz a "változékony" kifejezést és azt is mondja, hogy ezt a típust nevezték másképen "pisanelli"-nek, azaz: "bicchieri all'uso di Pisa". Ennek a típusnak igen finoman kiérlelt formái vannak: a kannelúrák kifutnak a pohár pereméig, mitől az finoman hullámos, de ugyanakkor olyan vékony és legömbölyített, hogy a szájat ne sértse. Más poharakon szokott lenni egy sima peremszegély. Ezeken a pohár vonalvezetése a szegélynél enyhén befelé törik. A velencei poharak utánozhatatlan eleganciáját az a hajlékony vonalvezetés adja meg, amellyel a pohár öble a fenék felé összeszűkül, majd gömbölyűén befelé hajlik, hogy a pohár belsejében kecsesen kicsúcsosodjék. Ez a forma természetesen abból adódik, ahogy a darab formálás közben a pipára tapad, ám a pipa leválasztásának itt nem látható durva nyoma: minden tökéletesen eldolgozott. Nagyon népszerűek voltak nálunk is, és más országokban is az "optikai díszítésű" pohárkák. Ezeket olyan formákba fújták, amelyeken negatívban volt a poharak oldalát díszítő mintázat: kerek, vagy lencsealakú foltocskák, rombuszok, halszálkaminta stb. A minta szabályos és egyenletes volt. Gyönyörű példányai kerültek elő Budán és Vácott (lásd e kötetben "Buda" és "Vác" címszavaknál) (4. kép). Ennek a pohárnak leheletvékonysága a muránói üvegművesség legjobb korszakát idézi: a 14. század első felében. Külföldi analóg példányai Bázelben és Lübeckben (Phoenix... 1988. 228. Abb. 218-219.), Firenzében (Buerger 1975, 191-209.), Cividale del Friuli-ban (Gasparetto 1975, 149. Fig. 22. és 25.), valamint sok példányban Tarquiniában (Phoenix... 1988, 45. Abb. 44.) találhatók. Vannak egészen sima poharak, amelyeknek egyetlen díszítése a száj peremet szegélyező vékony, kék fonál. Budán kettő került elő, egy a középkori város területén (Gyürky 1987, 56. Abb. 218-219.) és egy a Naphegyen (5. kép). Csak ritkán fordul elő egy-egy olyan típus, amelyből csak egyetlen példány van. Ilyen Budáról egy pohár, amelyből ugyan csak a díszítése maradt meg, ám erről egy Németországban gyakrabban előforduló típusra lehet következtetni (Gyürky, BpRég XXV. előkészületben). A palackok műfajában nálunk azt a fajtát kedvelték, amely — valószínűleg — német eredetű: a "kettős-kónikus" palackokat. Külön e témának szentelt fejezetünkben leírjuk, miként alkalmazkodtak — mint jó üzletemberek — a helyileg kialakult ízléshez és szokáshoz a muránói üvegkészitők. A jellegzetesen itáliai eredetű palackforma, amelynek magas talpa, alacsony, gömbölyű teste és nagyon magas, szűk nyaka volt, nem igazán terjedt el, bár vannak példányai pl. Budán (lásd a címszónál) és Visegrád városban (lásd ott). Több helyen került elő ennek a palackformának egy igen mutatós változata: sűrű, diagonálisan csavarodó vonalplasztika borítja a nyakat és valószínűleg az elpusztult testet is. A száj tölcséresen kiszélesedik, és ezt a tölcsért spirálisan rácsavart kék fonál díszíti. Különböző méretekben fordul elő. Több példányát találták meg Budán (Kat. XII. 7. típus, XV. tábla 2-5. kép.)(6. kép). Korhatározni nem tudjuk pontosan, mert lelőhelyük ezt nem teszi lehetővé. A legszebb darab az országban kétségtelenül a váci Széchenyi utcában került elő (régész: Miklós Zsuzsa, MTA Régészeti Intézet). Ez a lelet a régészeti megfigyelés szerint a 15. századból való. Külföldi analógiái a bajorországi Eichstattből, Regensburgból, Braunschweigből származnak (Phoenix... 1988, 277. Abb. 310-311.). Ezeket a darabokat 13-14. századiaknak határozták meg. Feltehetően ezek is hosszabb időn keresztül voltak forgalomban. Az itáliai típusú palackoknak másik változata az, amelyik nálunk Sopronban és Győrben került elő (lásd a címszónál). Analógiái pedig Nüinbergben kerültek elő (Kahsnitz 1984, 111 I C4 és 202. II Cl.). Ennek a palacktípusnak a neve a velencei okmányokban: "ingrestare", "angastare". A gótikus típusok körébe tartoznak még a csészék is, amelyekre példát ebben a kötetben Visegrádnál találunk. Itt pontosan Nagy Lajos korára meghatározott rétegből került elő. Külföldi hasonmásai Nürnbergben (Kahsnitz 1984, 112. I C6), Freisingben, Nottulnban, Lübeckben, Freiberg/Breisigau-ban kerültek elő (Phoenix... 1988, 231-236. Abb. 223-224.), és egy ismeretlen helyről származó szép példány