Bánkúti Imre: Dokumentumok a szatmári béke történetéhez (BTM műhely 2. kötet Budapest, 1991)

Dokumentumok (1-94. sz.)

ellőttem nem bizonyos, Debrecenbül való tegnapi eljövetelemrül és viszatérésemrül is Felségedet alázatossan inform

álni szükségesnek ítéltem. Holot is vala olly dolgom, hogy életemben hasonlót érni nem kívánok. Principale Felséged kimenetele és az Felséged Császár resolutiojának meg nem várása egész diffidentiát okozván, se hitemnek, se okaimnak, se argumentiurjirnnak nem vala helye, hanem egyenessen az Felséges Császár szoros instructióját kívánnya vala az Méltóságos generális exequálni és harmad nap alat tött dispositiói szerént munkába venni, az mint hogy magam is elbúcsúzván, ordereimet azonnal előre vettem vala expeditióban, mellyek miá, elesteledvín, ottan találtam, vagy kéntelenítettem hálni. Az alat sok gondolkozásim uttán, látván veszedelmünket ellőttünk s nem is érthetvén meg az Császár resolutioját, reggel izenék neki, hogy én az Pestrül írt levelére menvén oda, mivel menyek már Felségedhez, nem tudom, semmit sem értvén az Császár resolutiójában. Ezen fordulának meg az dolgok s hívatot, kíván plenipotentiát, kérdezet instructiómrul, kire sok hitemet adván, hogy nincsen semmi, sőtt odamenetelem is Felséged levele ellen eset, melyre uj óbban felgyuladot s kívánta, hogy proponályak valamit, csak inhaereáltam, nincs mi mellet, hanem ha mit résolvait az Császár, azt örömest hallom, és maga levele szerént Felségednek repraesentálom, arra penig üdőtt semmi lött képen nem lehete adni, mivel az Császár instructiójában csak harmad napra vala restringalva, kit meg is mutattanak. De mindezen bajoskodásim uttán csak reá fakadának és az Császár resolutioját remonstrálák, kinek megértésével az midőn az Császár subscriptiója és Eugenius fejedelemé vagy Hertzegé alat látnám, perdiscursum munkába vevék és általam scripto tenus Felségednek megküldék s kétt heti üdőtt adának Felséged felkeresésére, úgy, hogy ha veszi Felséged s mindnyájan, jó, holot nem, ezentúl soha sem tractárúl, vagy egyéb pacificatiórul ne is álmodgyunk, hanem azon clementiát vegyünk, az kit Felséged levelében implorait, mely szerint is mint nállam vagyon, csekély elmém szerint mostani constitutiónkhoz képest contentussok lehetünk, s ha nem leszünk, penig manifestumot bocsátván (melyet már expediáltatni is parancsolt vala) reám, (?) elhiszem, úgy maradtunk volna, mint az fakép az oltáron, kire nézve az élő Istenért, maga kötelességéért kérem Felségedet, méltóztassék Zavatkára jőni, mert az üdő rövid, az utak roszak, mesze nem mehetek, rosz kimenetele leszen dolgainknak. Isten szemben jutatván Felségeddel, coram uti de publicis, ita et de particularibus (mellyekrül inclinatus az udvar), plura, én holnap megyek Zatmára, onnan valamint valahogy continuálom Munkácsra, s azért küldöm előre Grabaricsot, hogy Felséged hollétérül élőmbe hozón informátiót. Iterato is azért alázatosson kérem s lelkére kénszerítem Felségedet, méltóztassék accelerálni, mert holtig való gyalázatomra és Felségednek kissebségére, Nemzetünknek elfelejthetetlen veszedelmére lenne, ha Felségedéi nem communicáltathatnék és per manifestum, vagy per arma menne végbe az dolog, mert ha mik minden privatus emberek contentumára nem volnának is, Felséged praesentiája, magnanimitássa és mellettek teendő instantiája, nem hiszem, azokot is helyre ne hozza. Ezzel Felséged kegyelmességébe ajánlván magamot, maradok Felségednek alázatos szolgája Károlyi Sándor. * * * 1. Az előző 58. és 59. sz. levelek. 61. Kassa, 1711. március 17. Gróf Eszterházy Dániel a fejedelemhez: a város védelmével kapcsolatos gondokról és ügyekről (Eredeti. MOL. RSzL G. 15.1.1. Caps. H. Fasc. 237. Csak az aláírás sajátkezű. A dőlt betűs részek titkos jegyekkel.) Cassoviae die 17. martii 1711. Felséges Fejedelem, érdemem felet való nagy Kegyelmes Uram. Ennek előtte való két rendbéli leveleimben (kikre kegyeimessen való válaszolássát még Felségednek nem vehettem), alázatossan megírtam vala, az ellenség miképpen infringálta légyen itten az armorum suspensiot, az álgyu alul fát bona fide hozni kiment szekereinkre reáüttvén és feles lovakat s rabokat is ellvévén, annak utánna ésmét más napon Leffelholcz de Szeér névő óbestert Latur regementyivel és a rácsággal ide küldvén, kik is midőn ok nélkül nagy furiával hostilitást mutattanak volna, mi is Isten kegyelmébül (a justa deffensio is kívánván), visszaadtuk az kölcsönt, nem volt azutátul fogva semmi egyéb próbája, hanem Leffelholcz és Viárdt ednyihány truppokkal ide j övének, és a trombitás által izentenek, hogy küldgyek ki két tisztet, igen nagy országos dolgokban való beszédek lészen vélek, de én azt izentem, hogy énvelem semmi ollyas beszédek nem lehet, az országos dolog Felséges Principálisomat illeti, arrul való tractával edgyütt, s nem engemet. Ha Felsé-