Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)
A kutatás jelenlegi állása
a korszak vallástörténetéhez is értékes adalékot szolgáltatnak. Néhány Somogy megyei kincslelet előzetes közlésével folytatja azt a sorozatot, amelyet a sághegyi, velemszentvidi, valamint Badacsony-köbölkúti depotleletek publikálásával kezdett el, s amelynek végső célja a kurdi és hajdúböszörményi horizont leleteinek rendszerezése. 28 A Dunántúl umamezős korszakának leletcsoportjaival tart szoros rokonságot a Drávától délre elterülő északhorvátországi régió későbronzkori leletanyaga. K. V. Gasparini e leletanyagot feldolgozó kötetében öt önálló fázisra bontotta a térség umamezős fejlődését. E periódusok szinte mindegyikét szoros szálak fűzik az észak felől szomszédos Dél- és Nyugat-Dunántúlhoz; nem egyszer ugyanazon csoport vagy lelethorizont leleteivel állunk szemben mindkét területrész esetében. Gasparini második fázisbeli kincsleletei tulajdonképpen a kurdi horizontra is jellemzőek, természetesen a leletcsoport lokális sajátosságaival. Gasparini Észak-Horvátország területét egy nagyobb nyugati és egy kisebb keleti (Szirmia) részre tagolva tárgyalja a különböző leletegyüttesek kérdéseit. Amíg a nyugati rész urnamezős története egybeesik a Dunántúl hasonló korának történetével, addig Szirmiában a középső bronzkori hagyományokat őrző Belegis—Surcm temetők körének fejlődése követhető nyomon, egészen a HA2 periódus végéig. A HA/B átmeneti szakasztól a váli expanzió nyomán létrejövő Kiskőszeg (Batina), Dálya (Dalj), Vukovár és Sarengrád jól ismert leletei képviselik az UJ fiatalabb szakaszát, sőt a korai vaskort is. K. V. Gasparini a magyarországi későbronzkor szempontjából is megfelelő képet rajzolt az észak -horvátországi UK fejlődéséről, csupán néhány esetben nem érthetünk egyet a magyar területről analógiaként választott leletek megítélésével. Ma már nem fogadhatók el az abszolút keltezés általa megjelölt túl magas számadatai, elsősorban az UK kezdetét, ül. a második fázist illetően. Az i. e. 1230-tól 1100-ig tartó időszak inkább jelentheti a BC végével és a BD első felével párhuzamosított első, mint a BD fiatalabb szakaszával és a HA 1-gyei képviselt második fázist. Éppen ezért jutott helytelen következtetésre, amikor a második fázis legjellegzetesebb bronztípusát az arco-di violinó fibulát a Dráva—Száva közéről származtatja, s korábbinak véli mind a görögországi, mint az itáliai daraboknál. 29 Még a dunántúli umamezős korszak kincsleleteinél maradva, lényeges adatokat szolgáltatnak a fémművességhez Bandi G., Patay P., Mészáros Gy., Németh P. és Torma I. leletközlései. 30 Nováki Gy. a Kőszer-óházi sarlóleletet ismertető tanulmánya mellett a korszak földvárainak erődítés rendszerét feltáró kutatásai érdemelnek figyelmet. A földvárak településtörténete, cölöpszerkezetes sáncai az umamezős kor társadalmi-politikai viszonyaira derítenek fényt. 31 Bandi G. és Fekete M. évek óta folyó velemi kutatásait a hazai szakkörök nagy érdeklődéssel figyelik. Az északnyugati határvidéken elhelyezkedő közép-európai jelentőségű földvár települtségéről, erődítésrendszeréről az eddigieknél részletesebb tájékoztatót ad e szerzők közelmúltban megjelent tanulmánya. 31 ' a A Dunántúl későbronzkori társadalmának gyökeres átszerveződésére a korai UK idején, Európa széles területeit érintő események közepette került sor. Éppen ezért a dunántúli urnamezős fejlődés szempontjából igen fontosak mindazok a tanulmányok, melyek a különböző leletösszefüggéseken keresztül a dunántúli urnamezős korszak rekonstrukciójához is hasznos adatokat szolgáltatnak. Bona I. a tiszakeszi tömör markolatú bronztőr körének megrajzolásával, a típus keleti, steppevidéki összetevőinek meghatározásával arra a jelentős szerepre utal, melyet a Tisza vidék játszott a nyugati országrész későbronzkori fejlődésében. 32 Tulajdonképpen szorosan kapcsolódik e témához Mozsolics A. közlése a Gyulaháza-nyírkarászi halomsír leleteiről. Ez a halomsír jellegében feltétlen rokonságot árul el a nyugati Farkasgyepű—Mosonszolnok körrel, egyszóval a íaka kultúrával. 33 A Felső-Tisza vidéki temetkezés jelentőségének felismerése tükröződik F. G. E. Powel tanulmányában, aki a halomsír leleteiben a nyugati és keleti elemek találkozását véli felismerni. 34 H. Müller-Karpe a Suciul de Sus (Felsőszőcs) csoporthoz tartozó harcos-halomsírokban a csekeivel rokon társadalmi rétegződést, a köznépitől elváló fejedelmi temetkezések bizonyítékát látja. 35 A BIV bronz- és aranyleleteit ismertető könyvében röviden utal Mozsolics A. a Dunántúl későbronzkori leletanyagára is. Elsősorban a bakonyszücsi sír mellékleteit veti össze a kelet-magyarországi típusokkal, s megállapítja, hogy a csekei kultúra köre a legfiatalabb halomsíros kultúra bronzleleteivel együtt megelőzi a váÜ kultúrát. A legfiatalabb halomsíros leletek közé sorolja a jánosházi halomsírok anyagát. Ezeket egykorúnak véli a Berkesz-Felsőszőcs anyagával, melyet az ópályi kincsek földbe kerülése után nyugaton a váÜ kultúra legkorábbi leletei, keleten a Gáva kultúra követ. 36 A dunántúli UK kialakulás kérdésében lényeges adatokat tartalmaznak többek között Kovács T., a Kárpátmedencei halomsíros kultúra fejlődésére utaló leletközlései, tanulmányai. Ezekből kiderül, hogy Kovács a későhalomsíros korszak leletegyütteseit (Jánosháza, Farkasgyepű, Sárbogárd stb.) újabb, nyugatról beáramló halomsíros etnikumhoz köti. Szerinte ezek természetszerűleg nem lehettek kapcsolatban a már korábban letelepült halomsíros elemekkel. Az idézett leletegyüttesek egységes horizontot formáló jellegét még nem érzi bizonyítottnak, s hangsúlyozza, hogy a keleti irányba húzódó leletek csoportja már összefüggésbe hozható a keletalpi területen kibontakozó urnamezős kultúrával. Az egyeki kultúrával kapcsolatban megállapítja, hogy az nem éri meg a BD idejét, amikor szerinte a Felső-, Középső-és Dél-Tisza vidéken egyaránt a Csórva csoport népe él egészen a HA1 végéig. A FelsőTisza vidéken a csorvai mellett: természetesen elhatárolható a Berkesz-demecseri csoport leletanyaga is. A bronzkor Magyarországon c. könyvének időrendi táblázatából úgy tűnik kissé szűkítette a csorvai csoport jelentőségét, ill. idő- és térbeli kiterjedését. Területileg a Duna—Tisza közére és a Dél-Tisza vidékére lokalizálja, mindössze az i.e. 12. sz.-ot hagyva meg élettartamának. A Dunántúlt tekintve a Csorvával egyidőben halomsíros továbbélést tételez
