Kőszegi Frigyes: A Dunántúl Története A Későbronzkorban (BTM műhely 1. kötet Budapest, 1988)

Időrendi és történeti áttekintés (The history of Transdanubia during the late bronze age.) Bilingual-bilingvis.

H. Müller-Karpenak a fiatalabb urnamezős kultúrára alkalmazott három periódusos tagolása még a dél-németországi leletcsoportok esetében sem érvényes maradéktalanul. Beosztását a szlovéniai sírmezők leleteit csoportosítva alakította ki, s az azóta eltelt közel két évtized kutatása több területre vonatkozóan is bizonyította ennek labilitását.

538 Elsősorban Dél-Morvaországban, valamint a Dunántúlon tapasztalunk a fenti korbeosztástól eltérő időrendi képet. Az umamezős kultúra régibb szakaszából a fiatalabbá való átmenetet mind Dél-Morvaországban, mind a Dunántúlon még a HA2 periódusban kell keresnünk. Dél-Morvaországban a Klentnice I. fázisban, s a Dunántúlon valamivel korábban, a III. fázis idején. A dunántúli negyedik fázis, amely egyúttal a fiatalabb UK virágzó szakaszát is jelenti, nem tagolható tovább csupán a telepek és temetők anyagának figyelembe vételével. A korszak kincsleletei H. Müller-Karpe terminológiájával élve a HB2 periódusba keltezhetők, amint ezt néhány sághegyi, velemi vagy éppen a romándi lelet esetében tapasztaljuk. Ez utóbbi lelet Zürich típusú kardja a klentnicei kard (Lipovka tip.) közvetlen derivátuma, s e kincsek tárgyai alapján aligha beszélhetünk a Dunántúlon elhatárolható külön HB1 és HB2 szakaszról. Úgy tűnik, hogy a negyedik fázis esetében a HB periódus nagyobbik felét felölelő, egységes kerámia- és bronztípusokkal dokumentálható fejlődéssel állunk szemben, amely fejlődést csak újabb történeti események szakítottak meg, s ezek vezettek az említett kincsek elrejtéséhez. Kelet-Magyarország területén a hajdúböszörményi típusú kincsleletek föld alá kerülése után megszűnt a Gáva kultúra önálló, történelem formáló tevékenysége s e kincsek egyúttal a későbronzkor végét is jelentik a régióban. A gávai helyébe lépő új kultúra a régihez képest gyökeresen megváltozott tartalmat takar. A Mezőcsát-Füzesabony típusú temetők köré csoportosuló lelőhelyek preszkíta jellegű leletanyaga már a korai vaskor nyitányát jelenti, s a megváltozott kulturális kép alapvető hatást gyakorolt a környező területek, mindenekelőtt a Dunántúl fejlődésére is. A preszkíta hatalomváltás első következményeként a Kárpád-medence két régiója között korábban kialakult, nyugodt egyensúlyi helyzet alapvetően felborult. Alig valamivel később a Dunántúlon is föld alá kerültek Kelet-Magyarországhoz hasonlóan kincsleletek, bár közel sem olyan tömegben, mint a megelőző kurdi horizont idején. Annak ellenére, hogy az ezt kiváltó események szorosan összefüggnek a kelet-magyarországi hatalomváltással, itt mégsem beszélhetünk a dunántúli umamezős kultúra megszűnéséről. A temetők nagy részét továbbra is használják, amint ezt Hetény (Chotin) Bp. (III.) Vöröshadsereg u. stb. igazolják. Töretlen a Dálya-Kiskőszeg csoport élete is, bár leletanyagában újabb típusok jelzik a Kárpátmedencében lezajlott történeti változásokat. A későbronzkor végén, ül. a korai vaskor elején jelentkező új leletcsoport megítélésénél már korábban felvetődött a steppevidéki kimmér lovasok Kárpát-medencére is kiható expanziójának lehetősége. Az expanzióval kapcsolatba hozott új tárgytípusok trák-kimmér leletcsoport néven gyökeresedtek meg a szakirodalomban. A jugoszláviai, ausztriai, itáliai hasonló jeüegű leletanyag vÜágosan igazolja, hogy az új kultúra, legalább is hatásában lényegesen meghaladta a medence térségét. Kelet-Magyarországon a preszkíta korszakot két alapvető,-az anyagi kultúrában megfigyelhető jellegzetesség kíséri: a lovaglás tömegesen jelentkező tartozékai a lószerszámok, valamint a bronzipart fokozatosan felváltó vasmüvesség. Ezeket egészíti ki a halotti rítusban megnyüvánuló gyökeres változás, a hamvasztás helyébe lépő csontvázas temetkezés. Ez utóbbi önmagában is kétségtelenné teszi ama feltételezést, hogy e történeti változás mögött új etnikumot keU keresnünk. A Dunántúlon az új leletcsoportot jó néhány, kelet-magyarországiakhoz hasonló jellegzetesség kíséri, bár népességcserére, mint azt Kelet-Magyarországon tapasztaltuk, nem került sor. Egy-egy lelőhely esetében (Kakasd, CsepelSzabadkikötő, Pécs-Jakabhegy stb.) talán a preszkíta népesség kezdeti térfoglalására keü gondolnunk. Mindenesetre nehéz pontosan meghatározni, hogy a Dunántúlon milyen mértékben számíthatunk a preszkíta kultúra etnikai jelenlétével. Annyi bizonyos, hogy az umamezős kultúra egysége a Dunántúlon is törést szenvedett annak eüenére, hogy a dunántúli preszkíta színezetű leletcsoport közel sem olyan erőteljes, mint ezt az Alföldön tapasztaljuk. Talán valamüyen, a két terület lakói között fennáiló függőségi viszonyra kell gondolnunk a fenti jelek alapján, amely viszonyban a hatalmi pozíciót időlegesen a preszkíta népesség foglalta el. A Dél-Dunántúlon, különösen a Mecsek térségében, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Duna-Dráva—Száva közben ebben az időszakban a legerőteljesebb az umamezős kultúra. Bizonyos, hogy a HB periódus második felében, a romándi jeüegű kincsek elrejtését követő időben a váli kultúra népének jelentős tömegei a déli határvidék térségébe, valamint Szlovéniába húzódtak vissza, ahol a Dálya-Kiskőszeg és a Maria Rast (RuSe) típusú umamezős csoportok jelentős összetevőivé váltak. Néhány, a Balatontól északra lelt preszkíta jellegű lelet arra utal, hogy e népesség figyelmét a gazdasági élet fő központjai aligha kerülték el, s meglehet, hogy a Somlyó meüett Sághegyet és Velemszentvidet is ellenőrzésük alá vonták. Természetesen ebben az esetben sem gondolhatunk tömeges etnikus jelenlétre, valószínűleg ekkor is, mint a történelem folyamán nem egyszer, elegendő volt, hogy az eüenőrzést kisebb csoporjaik lássák el. A hajdúböszörményi szint kincsleleteit s velük együtt a kelet-magyarországi későbronzkor végét az i. e. 9. sz.-ra keltezik, s alig valamivel későbbre a romándi kincsek földbe kerülését. Ugyanez a század egyben a preszkíta hódítás és az új kultúra kibontakozásának kora is. Valószínű, hogy nem sokkal később került sor a preszkíta hatás dunántúli térhódítására, amely része volt a DNy-Ny-i irányt követő terjeszkedésének. A terjeszkedés fokozatos volt, s ebből