Budapest Régiségei 41. (2007)

MŰEMLÉKVÉDELEM, ADATTÁRAK - MATUZ Edit: Gábori Miklós és Gáboriné Csánk Vera hagyatéka a Régészeti Adattárában

D. MATUZ EDIT GÁBORI MIKLÓS ÉS GÁBORINÉ CSÁNK VERONIKA HAGYATÉKA A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM RÉGÉSZETI ADATTÁRÁBAN Gábori Miklóst és Gáboriné Csánk Veronikát a hazai és a nemzetközi paleolitkutatás kiemelkedő személyiségeiként tartjuk számon. A kezdeti kitérőket leszámítva egész életükben a Budapesti Történeti Múzeumban dolgoztak. Elsősorban régészek, muzeológusok voltak, de közben osz­tályvezető-, ill. osztályvezetőhelyettesi, nyugdíjba vonulásuk után pedig tudományos tanácsadói feladatokat is elláttak. „Paleolitos tanítványaiknak a tudomány tiszteletét, a kutatás szeretetét, a nyitottság fontosságát adták útravalóul." 1 1996-ban, néhány hónap különbséggel bekövetkezett haláluk után hagyatékuk - amely kibővült a kedves tanítványuk, Mester Zsolt által ajándékozott iratokkal - a BTM Régészeti Adattárába került. Itt található hagyatékukat a következő szempontok szerint csoportosítottuk és közöljük: 1. Ásatásokkal kapcsolatos feljegyzések, raj­zok, fotók. Ezek közül először a Gáboriné Csánk Veronika neve alatt végzett feltárásokat, majd Gáboriné és Gábori Miklós közösen végzett munkáinak anyagát ismertetjük, topográfiai sorrendben. 2. Gáboriné Csánk Veronika tanulmányainak kéziratai, kéziratvariációi és mellékletei. Gábori Miklós tanulmányai, ismeretterjesztő cikkei, könyveinek részletei és kézirat­variációi. Gábori Miklós és/vagy Gáboriné Csánk Veronika cikkei, kézirattöredékei. 3. Recenziók. 4. Előadások és/ vagy tanulmányok. 5. Gábori Miklós és Gáboriné Csánk Veronika opponensi, lektori véleményei, bírálatai. 6. Szakirodalmi jegyzetek, feljegyzések, cik­kek részletei. 7. A Gábori-hagyatékban lévő, más szerzők­től származó tanulmányok. 8. Hivatalos ügyek. 9. A kiállításokkal kapcsolatos ügyintézés. 10. Gábori Miklós és Gáboriné Csánk Veronika levelezése. 11. Egyéb anyag (filmek, interjúk, egyetem) ismertetése. Bár a hagyatéki anyag nem tükrözi teljesen sokrétű, gazdag tevékenységüket, közreadását mégis fontosnak tartjuk a jövendő paleolitkutatói számára. A tanulmányt életrajzuk és budapesti ásatásaik ismertetésével egészítettük ki ÉLETRAJZOK Csánk Veronika 2 1929. szeptember 24-én született Budapesten. Apja építészmérnök, anyja a Magyar Állami Föld­tani Intézet mikromineralógusa volt. 1952- tői Gábori Miklós felesége. Az ELTE Bölcsészet­tudományi Karán 1955-ben kapott régész- muze­ológusi diplomát. 1954-1956 között a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt, majd 1960-ig az IBUSZ Légiforgalmi Irodájában dolgozott. Szakterületétől ezalatt sem szakadt el, 1956-ban több hónapon keresztül részt vett a romániai bistritai erőmű területének előzetes régészeti feltárásán, 1958-ban summa cum laude minősí­téssel az ELTE-n egyetemi doktori fokozatot szerzett. 1960-tól haláláig a Budapesti Történeti Múzeum tudományos kutatója, osztályvezető­helyettese, végül tudományos tanácsadója. A kandidátusi fokozatot 1968-ban Az érdi középső 2 MESTER 2000.13-16; HORVÁTH 2002. 297-298; 1 RINGER-MESTER 1998. BTM Régészeti Adattára ltsz.: 1550-2004.

Next

/
Oldalképek
Tartalom