Budapest Régiségei 41. (2007)
MŰEMLÉKVÉDELEM, ADATTÁRAK - MATUZ Edit: Gábori Miklós és Gáboriné Csánk Vera hagyatéka a Régészeti Adattárában
vagy nagyobb szabású tanulmány. Sok népszerűsítő írás és önálló kötet is fűződik nevéhez, melyekben az őskőkor kutatási eredményeit ismertette meg a szélesebb közönséggel. Ezt szolgálta a Magyar Televízió „Örményország ősi földjén" című, nívódíjjal kitüntetett filmje (1974), melynek forgatókönyvírója és szakmai tanácsadója is volt. Kiemelkedő munkája Magyarország története 1/1 kötetének paleolitikummal foglalkozó fejezete (1984), valamint Bóna Istvánnal közösen írt egyetemi jegyzete, amelyen régészek generáció nőttek fel. Különösen fontosnak tartotta az egyetemi régész-képzést, valamint a hazai és külföldi aspiránsok vezetését. Közülük kiemelkedett Luu Tran Tieu, aki Budapesten szerzett kandidátusi, később egyetemi doktori fokozatot, majd a hanoi Történeti Múzeum főigazgatója lett. A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM RÉGÉSZETI ADATTÁRÁBAN ŐRZÖTT HAGYATÉK ISMERTETÉSE Gáboriné Csánk Veronika neve alatt végzett feltárások 1. Budapest II. Máriaremete. A Remete-Felsőbarlangi ásatás helyszíni felvételei, metszetek, tárgyak fotói és a bronzkori kincslelet leírása, rajzai néhány tárgyának fotója. 61 db fotó. Ltsz.: H 1540-2004. 2 oldal kézirat, 5 oldal gépelt kézirat, 3 db rajz. Ltsz.: H 1406-2004. 2. Budapest II. Máriaremete. A Remete-Felsőbarlanggal kapcsolatos kézzel és géppel írt feljegyzések, cikkek részletei, kéziratvázlatok, rajzok, fotók. 31 oldal kézirat, 48 oldal gépelt kézirat, 9 db rajz, 1 db fotó. Ltsz.: H 1399-2004. 3. Budapest II. Máriaremete. A Remete-Felsőbarlangban előkerült leletek leírása és fotója leírókartonokon. 10 db adatlap, 16 db fotó. Ltsz.: H1543- 2004. 4. Budapest III. Békásmegyer-BUVÁTI telepi ásatás helyszíni és tárgy fotói 5 (1962). 37 db fotó. Ltsz.: H 1666-2004. 5. Budapest III. Békásmegyer-Vöröshadsereg u. 280-tól E-ra végzett ásatás fotói (1963). 6 17 db fotó. Ltsz.: H 1667-2004. 6. Budapest III. A Békásmegyer-VöröshadseA BTM Régészeti Adattárában őrzött dokumentáció ltsz.: 369-77. A BTM Régészeti Adattárában őrzött dokumentáció ltsz.: 374-77. reg u. 280-tól É-ra végzett ásatás fotói 7 (1966). 3 db fotó. Ltsz.: H 1668-2004. 7. Budapest III. Pünkösdfürdő, Vöröshadsereg u. 280-tól D-re. Az ásatás kézzel írott ásatási naplója (1974). 9 oldal szöveg (füzet), 1 db rajz. Ltsz.: H 1396-2004. 8. Budapest III. békásmegyeri tárgyfotók. 7 db fotó. Ltsz.: H 1669-2004. 9. Budapest III. Vöröshadsereg u.- Munkácsi M. u. által határolt területen végzett régészeti feltárásról készült jelentés (1974). 2 oldal gépelt kézirat. Ltsz.: H 1692-2004. 10. Ásatási fotók, egy része feltehetően Békásmegyerről származik, egy kép Sződligetről, egy Ságvárról készült. 79 db fotó. Ltsz.: H 1670-2004.. 11. Budapest III. Csillaghegy. Az ásatás rétegfelvételei és grafikonjai. 2 db rajz, 6 db fotó. Ltsz.: H 1397-2004. 12. Budapest XVI. Kicsi utcai ásatás fotói, a Badeni kultúra anyaga (1972). 16 db fotó. Ltsz.: H 1671-2004. 13. Őskori tárgyfotók, edények, edénytöredékekből összeállított táblák. 52 db fotó. Ltsz.: H 1672-2004. 14. Jelentés az 1971-ben Dunaföldváron végzett ásatásról. 1 oldal gépelt kézirat. Ltsz.: H 1690-2004. 15. Érd-Parkváros: ásatási fotók és rajzok 8 és az ásatáson talált leletek tárgyrajzai táblákba rendezve. 22 tábla rajz, 10 db rajz, 5 db fotó. Ltsz.: H 1426-2004. 16. Érd-Parkváros. A feltárás fotói, felszín- és metszetfotók, a leletek képei, felszínrajzainak másolatai (1964). 60 db fotó. Ltsz.: H 1538-2004. 3 db rajz. H 1711-2004. 17. „Az érdi középső paleolit telep" 9 című cikk képanyaga és eredeti rajzanyaga. 4 db rajz, 11 db fotó. Ltsz.: H 1641-2004. 18. Bajót. A Jankovich-barlangban előkerült leletek leírása és fotója leírókartonokon. 7 A BTM Régészeti Adattárában őrzött dokumentáció ltsz.: 392-77. ° A BTM Régészeti Adattárában őrzött dokumentáció ltsz.: 553-77, duplumpéldány. 9 CSÁNK 1971.