Budapest Régiségei 41. (2007)
MŰEMLÉKVÉDELEM, ADATTÁRAK - VÉGH András: A budavári Nagyboldogasszony-templom középkori kőfaragványainak sorsa közgyűjteményeinkben
VÉGH ANDRÁS A BUDAVÁRI NAGYBOLDOGASSZONY-TEMPLOM KÖZÉPKORI KŐFARAGVÁNYAINAK SORSA KÖZGYŰJTEMÉNYEINKBEN Gyűjteménytörténeti vázlat A budavári Nagyboldogasszony-templom folyamatban lévő rekonstrukciójához kapcsolódva, az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztálya tudományos dokumentációt állított össze az épület eredeti, középkori kőfaragványairól 2005 május és június hónapjaiban. 1 Munkánk elsődleges célja a számbavétel és az állapotfelmérés volt, hiszen Schulek Frigyes újjáépítő tevékenységét követően a középkori kőfaragványok többsége eredeti helyéről kiváltásra került. Ehhez kapcsolódóan dolgoztam fel a templomfalaktól a mai közgyűjteményekig vezető út lépéseit. Több eddig ismeretlen jegyzék közlésével és fényképfelvételek kielemzésével igyekeztem felvázolni azt az utat, amely a bontások után különböző helyszíneken - így a Halászbástya méltatlanul elfeledett Középkori KőemlékA budavári Nagyboldogasszony-templom középkori kőfaragványai. Állapotfelmérés. Készítették: Havasi Krisztina és Végh András. BTM Középkori Osztály 2005. Kézirat. Nikolaus Dobringer sírköve. MNM Leltárkönyv 1875, 216. lapon, 270-es tétel. „Dec. 31. Vörös márványból készült ívdísz (?) domború felirattal és bekarcolt címerrel. A fölirat 1362-ből való gótikus minusculákban 6 sorban, szövege következő: [nem írták le] A címerben felül rózsa alul kerék. Találták a budai vártemplom újraépítése alkalmával a templom oldalán. A budavári templom építészeti bizottsága hivatalosan átengedte." A leltárkönyvi leírás téves, mivel a sírkő helyes évszáma: 1462. A felirat évszámából, sérülés miatt hiányzik egy "C", de a faragvány stílusa, illetve az ismert személy kétségtelenné teszik a XV. századi keltezést. (RADOCSAY 1971. No. 72.) A sírkövet Schulek Frigyes a déli oldalhajó falának kutatása közben külső oldalon, a második boltszakasznak megfelelő helyen találta: „E mellett mutatkozik egy befalazott ajtónyílás vörös márványból készült és a járástól kopott előlépcsővel, mely utóbbi a templom belső talaj magasságában fekszik és sírkő-fedlemezből készült; felületének kibontott részén eme régi Írással bír M CCCCLXII, mely világosan leolvasható." (SCHULEK 1874. 231.) tárán - keresztül vezetett el a Budapesti Történeti Múzeum kiállításaira és pinceraktáraiba, a Magyar Nemzeti Múzeum Lapidáriumába és az Epreskertbe, a megmaradt faragványok mai őrzési helyeire. A falakból kibontott eredeti köveknek a mai közgyűjteményekig vezető útja érdekes és kevéssé dokumentált történet, amelyet az alábbiakban szeretnék közkinccsé tenni. A templom helyreállítása 1874-ben a déli homlokzat második, harmadik és negyedik boltszakaszán végzett kutatásokkal vette kezdetét. Ezen munkálatok során már kerültek elő olyan kőfaragványok, amelyek ma is megtalálhatóak közgyűjteményekben. A Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyvébe először bejegyzett tárgy egy vörösmárvány sírkőtöredék (MNM 270/1875), amelyet Schulek Frigyes a déli mellékhajó falában egy befalazott ajtónyílás küszöbköveként talált meg. 2 Wolfgang Freiberger budai bíró feliratos köve (BTM-KO 607) ugyanezen fal belső oldalán egy fülke alsó szegélye alól szintén a Nemzeti Múzeumba került, bár ott nem leltározták be. 3 Egy további sírkő két töredékét (MNM 64.274.C) a déli fal előtt kiásott helyiségek eredeti téglapadoA feliratos kőfaragványt a déli mellékhajó falának belső oldalán találták meg: „midőn a templom jelen átépítése alkalmával, hogy a déli hosszfal magas gót ablakait készíthessék, az ahhoz támasztott három oltárt és így a Jézus szivéről nevezettet is, mely, mint említők, szűz Mária kőszobra előtt állott, mellőzték; annak elszedése után sirkőlapnak darabja fedeztetett fel, mely olykép volt befalazva, hogy azon fülkének, melyben a szobor állott, alsó keretét képezte. A rajta levő irás a fülke alapjával szinirányosan volt elhelyezve s így hangzik: „...SIS. WOLFGÄGI • FREIBERGER ...S. ANNO • D • MDXX." (NÉMETHY 1876. 77.) A kőfaragvány a Magyar Nemzeti Múzeumba ismeretlen időpontban került be, ahonnan 1939-ben vétel útján a Székesfővárosi Múzeum Középkori Lapidáriuma szerezte meg. Itt a 607-es leltári számot kapta. (KUBINYI 1959.109., 2. kép.)