Budapest Régiségei 40. (2007)
KÖSZÖNTÉSEK - Bencze Zoltán: Nagy Emese nyolcvan éves 7
BUDAPEST RÉGISÉGEI XL. 2006. NAGY EMESE NYOLCVAN EVES Nagy Emese, a Budapesti Történeti Múzeum Középkori Osztályának korábbi vezetője hosszú, eredményes szakmai pályafutás után nyolcvan éves lett. Debrecenben született 1926. augusztus 4én. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (beiratkozásakor még Pázmány Péter Tudományegyetem) Bölcsészettudományi Karának régészet szakát 1950-ben végezte el. Érdeklődése hamarosan az építészeti emlékek régészeti és történeti kutatása, valamint a középkori építészet és kőfaragás technikai és munkaszervezeti kérdései felé irányult. Első ízben 1949-1963 között dolgozott a Budapesti Történeti Múzeumban, előbb muzeológusként, majd tudományos titkárként. A budai középkori királyi palota Gerevich László által vezetett feltárási munkálataiba 1949-ben kapcsolódott be. Az akkor végzett fiatal középkoros régészek egyikeként - többek között Gerő Győző és Holl Imre társaságában - vett részt ezekben a munkákban. Nagy Emese a Savoyai-szobortól északra, a délnyugati pinceszárny betöltésének eltávolításánál, a déli udvarban és a Rondella szintsüllyesztésénél vezette az ásatások egy részét, illetve ellenőrizte a földmunkákat. A régészeti kutatásokat nehezítette, hogy a tervezés, a feltárás és az építkezés párhuzamosan folyt. Palotai kutatásairól 1955-ben „Zsigmond király budavári Friss palotája" címmel jelentetett meg tanulmányt a Budapest Régiségei 16. kötetének hasábjain. A Várnegyed újjáépítésével kapcsolatban 1957-től a Vármúzeum nehéz feladatot kapott. Megbízták a zömében középkori eredetű lakóházak műemléki helyreállítását megelőző építészettörténeti-régészeti kutatásainak elvégzésével. Ezekben a munkákban Nagy Emese is jelentős részt vállalt. 1958 őszén feltárást végzett a budaszentlőrinci pálos kolostor területén, ahol precíz régészeti munkával egy kis területen legalább négy építési periódust sikerült meghatároznia. Tisztázta ugyanis a kerengőtől keletre található káptalanteremhez kapcsolódó perjeli kápolnák helyét és az azokat körbe ölelő sokszögű építményt, amelyről a későbbi kutatás kiderítette, hogy a legkésőbbi káptalanteremmel azonosítható. Kisebb feltárásokat végzett Gercse és Nyék falu területén is. Régészeti kutatásai azonban nem szorítkoztak csak a főváros területére, hiszen 1957-ben az ozorai ferences kolostor, 1960-ban a Zala megyei egervári vár, 1960-1966 között pedig a kaposszentjakabi bencés apátság területén végzett feltárásokat. Közben 1963-ban munkahelyet változtatott és 1978-ig a Magyar Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője lett. 1964-1969 között az esztergomi királyi vár feltárását irányította. Esztergomi kutatásait „Az esztergomi királyi vár története (Régészeti kutatások 1934-1969)" című kandidátusi értekezésében foglalta össze, melyet 1986-ban sikerrel védett meg. Sajnálatos, hogy ez az alapvető fontosságú munka mind a mai napig nem jelent meg. Nagy Emese 1978-tól 1987-ig a Középkori Osztály vezetőjeként ismét a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa lett, ahol olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Horváth Henrik, Gerevich László, Kumorovitz L. Bernát és Kubinyi András. O kezdte el a Középkori Osztály tudományos kollektívájának fiatalítását, a vezetése alatt idekerült munkatársak ma már a középgenerációt alkotják. Természetéből adódóan nyugodt, megfontolt vezető volt, munkatársai tisztelték és szerették. Nagy Emesének a sors kegye folytán megadatott, hogy 1987-ben, nyugdíjba vonulása előtt még egyik fő szervezője lehetett a Budapesti Történeti Múzeumnak a MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjával közösen, 1987. május 29 és szeptember 8. között a Vármúzeum földszintjén és a középkori királyi palota romterületén, nevezetesen a gótikus nagyteremben és a dongaboltozatos pincében rendezett, méltán nagy sikerű - a szakmában csak Zsigmond kiállításként emlegetett 7
