Budapest Régiségei 40. (2007)

TANULMÁNYOK - Facsády Annamária: Aquincumi fülbevalók = Earrings from Aquincum 51

BUDAPEST RÉGISÉGEI XL. 2006. R. FACSÁDY ANNAMÁRIA AQUINCUMI FÜLBEVALÓK Az arcot keretező, kifejezetten díszítő jellegű inaures az egyik legkedveltebb, leggyakrabban viselt ékszerfajta volt. Változatos kialakítású példányai méltó reprezentánsai a jellegzetes római ékszerművesség hellenizmusban gyökerező ágának. Viseletére nemegyszer találunk utalást a római szerzőknél, azonban véleményük nem túl hízelgő. Ovidius,

1 Iuvenalis

2 sőt Seneca

3 is nehezményezi túlzott méreteiket, bár bírálatuk oka nem az esztétikum hiánya. Bármilyen ékszer a régi erkölcsök lazulását, az egyszerű életforma végét, a gazdagság öncélú mutogatását jelentette, a rómaival szembenálló görög-hellenisztikus, azaz keleti értékrendet szimbolizálta.

4 A Kr. u. 1-2. századi „hivatalos" ábrázolásokon - érmen, szoborportrén, reliefen - nem is találjuk nyomát, ugyanakkor a tárgyi emlékanyagban és a „magánjellegű" díszítményeken jelen van. Láthatjuk a pompeii hölgyek fülében is, az egyiptomi múmiaportrék pedig arról tanúskodnak, hogy még a „puritánabb", kevés ékszert viselő nők is hordtak legalább fülbevalót.

5 Divatjának általánosan elfogadottá válásával pedig képi megjelenítésének mennyisége és változatossága jelentősen növekedett. Bár a pannóniai sírköveken egyéb tényezők miatt a fülbevaló ábrázolása kevésbé jellemző, a tárgyi leletanyagban, főként a sírokból származó leletek között, a fülbevalók mennyisége számottevő. Kisebb arányban őrizték meg ezeket az ékszereket kincslelet részeként,

6 csak a balozsameggyesi

7 és a szalacskai

8 kincsek között maradtak ránk példányaik. 1 OVIDIUS, De medicamine faciei, 17-22. 2 JUVENALIS, II. 6. 457-459. 3 SENECA, De beneficiis 7,9,4. 4 ALEXANDRIDI, A: Schmucklos oder trachtlos. Bildnisse römischer Frauen vom 1. Jh.v. - 2. Jh. N. Chr. Anodos. In: Studies of the Ancient World 3. (2003). Trnava, 2004. 9. 5 DOXIADIS 1995. nr. 33, 36,110, HI, 2 századból nr. 106. 6 FACSÁDY 2001. 63. 7 SEY-KÁROLYI-SZENTLÉLEKY 1971.192. 8 JÁRDÁNYI-PAULOVICS 1953.115-129. FÜLBEVALÓ VAGY „KLIPSZ"? MEGJEGYZÉSEK A RÓMAI FÜLBEVALÓK VISELETI MÓDJÁHOZ Az egyetlen ékszerfajta, amelynek viseléséhez a test bizonyos „módosítására", külső beavatkozásra volt szükség. Id. Plinius említi a fülcimpa átfúrásának szokását, s a fülről írván jegyzi meg, hogy „.. .in alia parte feminis maius inpendium margaritis dependentibus...".

9 Mivel gyereksírokból is szép számmal kerülnek elő a felnőtt nőkével megegyező formájú ékszerek, a műveletre kisgyermekkorban már sor került. Ezt bizonyítja a Berlinben őrzött két múmiaportré is, melyeken ékszereikkel együtt festették meg az elhunyt gyermekeket.

10 Viselése viszont ennek megtörténte után szükséges volt. Nem figyelt fel eddig a kutatás a formát ugyan nem befolyásoló, de a viselet módját illetően jelentős apróságra. A fülbevaló beillesztésére alapvetően két, egymástól különböző szerkezeti elem szolgált a császárkori ékszereken. Az egyik lehetőség az összezáródó karika, egyik végén kis kampóval, a másikon a kampó befogadására készült hurokkal. A karika általában sima huzalból készült, melyet tovább díszítettek, ráforrasztott formákkal vagy különböző függőkkel. A másik alaptípusnál az akasztó nyitott, kissé szabálytalan S betűre emlékeztető alakban hajlított huzalból készült, amelyet az ékszer hátsó részére erősítettek. A zárt karikájú fülbevalók mindenképpen csak átfúrt fülcimpába kerülhettek, ezek viselési módjára most nem kívánok kitérni. Az un. „S akasztós" típusok egyik változata azonban a fül átlyukasztása nélkül, a mai „klipsz" elődeként is viselhető volt, sőt, viselete csak így magyarázható! Az eredeti, viseletnek megfelelő helyzetet csak a kétrészes, függővel készült típusoknál lehet egyértelműen rekonstruálni, mivel a függők helyzete megadja a helyes irányt. Az aquincumi leletanyagban mindkét viselési módra van példa az S akasztós, kombinált, IX. és X. típusba (ld. később) sorolt 9 PLINIUS NH 11136. és NH 12.1, 2. 10 DOXIADIS 1995. 49. és 50. kép. 51