Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére
Pető Mária: Az antik műemlékek állapota és a műgyűjtők tevékenysége a 18. században : utazók feljegyzései alapján 181-186
BUDAPEST RÉGISÉGEI XXXVIII. 2004. PETŐ MÁRIA AZ ANTIK MŰEMLÉKEK ÁLLAPOTA ÉS A MŰGYŰJTŐK TEVÉKENYSÉGE A 18. SZÁZADBAN (UTAZÓK FELJEGYZÉSEI ALAPJÁN) Az antiquitas emlékei iránti érdeklődés a reneszánsz óta fokozatosan növekedett Európában, míg nem a 18. századra valóságos divattá vált. Uralkodók, főurak és egyházi méltóságok mellett a köznemesek és a tehetősebb polgárok is törekedtek műtárgyak beszerzésére és gyűjtemények létrehozására. A nagy, ókori kultúrák jelentős területét magában foglaló Török Birodalom szinte vonzotta a művészetek iránt érdeklődőket, de a műtárgykereskedőket és a szélhámosokat is. Mivel az akkori török kormányzat nem szabályozta a gyűjtést és a műtárgyak kivitelét sem tiltotta meg, a görög-római emlékek elhurcolása eredeti lelőhelyükről nem ütközött akadályba. Különösen élenjártak a gyűjtésben a külföldi követek (konzulok), akik hivatali idejük alatt megbízottjaik révén komoly értékek birtokába jutottak. Legjobb esetben ezek a műtárgyak később múzeumba kerültek, de sok példány kézen-közön eltűnt, vagy ismeretlen lelőhelyű darabbá vált, s ezáltal a tudományos kutatás számára történeti értékéből sokat vesztett. Kedvelt tevékenységgé vált a numizmatikai gyűjtemények létrehozása, mivel a görög-római pénzek anyaguknál fogva önmagukban is értéket képviseltek, és szállításuk is egyszerűen megoldható volt. Emellett gyűjtöttek szobrokat, feliratos kőemlékeket, vésett drágaköveket, fegyvereket, s egyáltalán mindent, ami mozdítható volt. Sőt a következő évszázadban a mozdíthatatlan emlékeket is, szinte csodálni való, hogy Hellas, Magna Graecia, illetve a kelet-római provinciák anyagából maradtak még emlékek eredeti lelőhelyükön. Nem volt sokkal jobb a helyzet Európában sem, műemlékvédelmi törvény nem lévén, az ókori építményeket nem gondozták, kőanyagukat széthordták és építkezéseknél használták fel. Változás csak a 18. század második felében észlelhető, amikor a régészet valódi tudománnyá válása elkezdődött Johann Winckelmann és követői munkásságának köszönhetően. Ekkor jöttek létre az egyházi és főúri gyűjteményekből Európa máig híres, nagy múzeumai. 1 1 ZAMAROVSKY 1980. 70-71. Megkezdődtek az első ásatások is, 1748-ban még csak amatőr szinten d'Alcubierre ásott Pompeiben, majd a munkát Fiorelli folytatta, több, mint egy évszázaddal később. Magyarországon az első, szakszerű régészeti feltárást 1778-ban a budai Egyetem tudós professzora Schönvisner István vezette Óbudán, ahol feltárta az aquincumi legios tábor katonai fürdőjét, majd még ugyanez évben publikálta is eredményeit 2 , sőt a kiásott romok fölé védőtetőt is építtetett, mindezt Mária Terézia nagylelkű támogatásának köszönhetően. A 18. században megnőtt az emberek utazási kedve, sokan vállalkoztak más országok megismerésére, s a mesés Kelet iránti vonzódásból vagy hivatalos megbízást teljesítve, többen választották úticéljukként Levantét. A megjelent, nagy számú útleírásból jelen keretek között, csak egy rövid, de a korra jellemző válogatásra van lehetőség. A Török Birodalomban megfordult számos európai utazó sorából kiemelkedik a svájci-francia César de Saussure, akinek a könyvében a címben megadott témához kapcsolódó, bőséges adatanyag olvasható. 3 A szerző George Hay Kinoull Nagy-Britannia konstantinápolyi követének titkáraként éveket töltött a török fővárosban, majd II. Rákóczi Ferenc rodostói udvarában. Saussure írásait 1730-1739 között vetette papírra, ezekben a levelekben a műemlékek állapotára vonatkozóan figyelemre méltó adatokat közölt. A szerző a szokásos tengeri útvonalon, Livornón és Máltán keresztül érkezett meg a török partokhoz. Első állomása Szmirna volt, erről a városról a következőket jegyezte fel: „Egyik nap felsétáltunk arra a magaslatra, melynek tövében terül el a város egy része. A régi várat akartuk megnézni. Azt tartják, hogy a hajdani görögök emelték fellegvárnak, talán még Constantinus előtt. Ez a régi vár jókora f öldte2 SCHÖNVISNER 1778. 3 SAUSSURE 1999. 368 181
