Budapest Régiségei 38. (2004) – Tanulmányok dr. Gerő Győző tiszteletére

Kovács Gyöngyi: Cseréppipák a 17-18. századból 121-131

KOVÁCS GYÖNGYI agyag. Színük többnyire barna, vörösesbarna, fehér, szürkésfehér. Egy példány a redukált égetéstől fekete színű (15. számú),

15 többnek a felületét ólommáz fedi, ennek színe zöld, sárga vagy barna (2-4, 12-13. számú). Mindegyik formában készült és egykor mindegyiknek fából készült szára volt. Török formai jegy a nyak sokszögű megformálása (1. számú), a fej alsó és felső részének találkozásánál a hullámos szélű él kialakítása, ami tányérszerű formát ad az alsó résznek (3-4, 13. számú), továbbá a fej alsó részének öblös kialakítása (2, 9-10,12,16-17. számú). A díszítést tekintve jellemző a fej félgömb alakú alsó részének - élesebb tagolású vagy csak jelzésszerű - gerezdelése (2-4, 10, 12-13, 16. számú), ugyanakkor a nyak végét tagoló gyűrűt is több esetben díszítik turbánszerű hatást keltő bevágások, kannelúrák (2, 7, 9, 15-16. számú). A török típusú pipákon gyakoriak a fogaskerékkel húzott vonalak és a finom fémcsővel, pecsétlőkkel benyomott igen változatos apró minták: köröcskék, rombuszok, rozetták, stilizált virágok sth, illetve ezek különböző kombinációi (7-10, 14-16. számú). A plasztikus díszítő elemeket a formába mélyítve alakították ki (így a 12. számú pipa pöttyeit,

16 illetve a 17. számú - típusát tekintve török eredetű, de már későbbi - pipa rozettáit, s feltehetően a 3-4. számú pipák fejének gerezdelését is). Egyes pipák használati edények díszítését juttatja eszünkbe.

17 A 15. számú redukált égetésű pipa apró körök alkotta hármas rozetta-motívuma például a török feketekorsókon látható bepecsételt köröket,

18 míg a 13. számú sárga mázas példány felületét tarkító barna mázfoltok kora újkori edények díszítését idézi. A nagykanizsai anyagban nincsenek török mesterjegyes pipák, de mesterjegyként értékelhető a 7. számú pipa kopott, egykor talán liliomot formáló darabokat változatos formakincs, gazdag bepecsételt díszítés és fogaskerékkel benyomott minták jellemzik, míg a második, egységesebb csoport pipái egyszerűbbek, díszítetlenek, ritka a mázazás, gyakori a fej alsó oldalát tagoló bütyök. Mindkét csoport körvonalazásánál mérvadóak voltak azok a pipák, melyeken török mesterbélyegek voltak, a bélyeges és a hozzájuk hasonló darabok ugyanis biztosan töröknek tekinthetők. (A második csoport elkülönítését egy BTM-beli török mesterjegyes pipa segítette.) A török pipák felismeréséhez egyébként a pipákon látható jellegzetes törökös díszítő motívumok is hozzájárultak. 15 Vö. ZÁVODI 2003.194. 16 A plasztikus pöttyök díszítő elemként Egerben a török típusú pipák mindkét csoportjában előfordulnak (KOVÁCS 1963. 243-245,

1. t. 7, II. t. 4, 8). 17 Ez talán nem véletlen. A pipagyártást az angol fazekasok kezdték meg (HAIDER-SZABÓ 2004. 214), nem kizárt, hogy a pipakészítők és a fazekasok között a későbbiekben is fennmaradt egyfajta kapcsolat. 18 KOVÁCS 1984. 24. t. L 3, 6,10; NADJ 1961. T. XI. 1 bepecsételése,

19 és kérdőjelesen esetleg a 16. számú pipa fején bepecsételt rozetta.

20 A nagykanizsai török pipákhoz pontos párhuzamokat nem találtunk, csupán egy-egy formai vagy díszítő elemhez bukkantunk helyenként hasonlóra; ez nem meglepő, hisz a török pipák - legalábbis az eddig közölt anyag alapján - országos szinten is rendkívül változatosak. A térségből - mint utaltunk rá - alig van összehasonlító anyag, így az értékelés még nehezebb. A nagykanizsai leleteket nem díszítik kifejezetten törökös motívumok, nincsenek rajtuk török mesterjegyek, mégis úgy véljük, hogy a finom anyag, továbbá a formai és díszítésbeli gazdagság alapján több darab (a 7-10,14. számúak biztosan, de részben a 12. és 15. számú is) a Kovács Béla-féle I. csoport pipáinak színvonalával mérhető. Az 1. számú díszítetlen pipa vagy az 5. számú, oldalán bütykös pipa viszont inkább a II. csoport kritériumait mutatja. Ez utóbbiakon halvány vörös színű, festéshez hasonlító foltok vannak, melyek feltehetően a felület polírozásából adódnak. Kovács Béla egri tipológiája és Tomka Gábor 1. típustáblázata alapján

21 a nagykanizsai török pipák a 17. századra (valószínűleg inkább a század második felére) keltezhetők, ami történetileg megfeleltethető a dohányzás 17. századi, pontosabban a század közepétől egyre szélesebb körű elterjedésével, másrészt a török külváros, mint lelőhely kiépülési folyamatával. A készülési helyet illetően nincs fogódzónk, de tekintettel a török Kanizsa jelentőségére és nagyságára, a pipák akár helyben is készülhettek. Magyarországi viszonylatban műhelyek felismeréséhez nemcsak nagyobb mennyiségű hódoltsági leletanyag (például a budai vár vagy kisebb török várak

22 leleteinek) feldolgozása szükséges, de a királyi Magyarország és Erdély lelőhelyeinek,

23 továbbá a hódoltságban élő számottevő balkáni népesség miatt a Magyarországtól délre eső területek anyagának ismerete is célszerű.

24 Nem is beszél19 Az egyik 17. század második felére keltezett belgrádi pipán (XII/8 típus) hasonló, liliomszerű bepecsételés látható, élesebb kontúrokkal (BIKIC 2003. 82). 20 Vö. STANCEVA 1972. Obr. 13. A várnai darabnál azonban a pecsét nem a fej alsó részén, hanem a nyakon van. 21 KOVÁCS 1963. 254-256; TOMKA 2000. 30,1. táblázat: török típusú pipák. 22 A Szekszárd mellett teljesen feltárt újpalánki török váracska nagyszámú, változatos pipaanyagára tesz említést Gaál Attila (GAÁL 1985.189). A Dráva melletti barcsi török palánkvár 19891994. és 2002-2003. évi, többek (Aradi Csilla, Éder Katalin, Kovács Gyöngyi, Költő László, Papp Adrienn, Rózsás Márton) által végzett ásatás leleteit lásd a barcsi Dráva Múzeumban. 23 E területekről Tomka Gábor idéz példákat (TOMKA 2000). 24 Lásd például a vajdasági Bács várának pipáit (NADJ 1961. T. XII. 7-10) vagy az újonnan közölt belgrádi pipákat (BIKIC 2003. 124