Budapest Régiségei 37. (2003)

Altmann Júlia - Bertalan Vilmosné - Kárpáti Zoltán: A budai (óbudai) társaskáptalan Péter temploma 39-62

ALTMANN JÚLIA - BERTALAN VILMOSNÉ - KÁRPÁTI ZOLTÁN feltételezve. A templom teljes hosszát ezek alapján mintegy 65 m-nek, szélességét kb. 25 m-nek gondoljuk és ez a méret nagyjából megfelelne a szokásos hosszúság-szélesség 2,5-szeres arányának. A templom vallanak helye is kissé bizonytalan. A megtalált falak pontosan beilleszkednek az alaprajzi elrendezésbe, de az eredeti fal kiszedését nem találtuk meg. Megfelel annak a történeti adatnak, miszerint a tatárjárás után a templomot misék tartására alkalmassá tették. Ez a hely valószínűleg a szentély volt, az altemplom használatáról is van adat. Valószínűleg a hajó csatlakozó részéből is helyreállításra kerültek, ehhez tartozhat a megtalált váll. A szentély vagy szentélyek rekonstrukciójához is kevés az adat. Ha a háromhajós bazilikát fogadjuk el, a főhajó félköríves záródású, de a déli oldalon a szentély helyén nem volt ásatás. A 11. század első felében alapított templomaink változatos alaprajzi elrendezést mutatnak. Pécsvárad, Kalocsa, Székesfehérvár egyhajós, egy, nagy, félköríves szentélyű templomok. A feltételezés szerint Gyulafehérvár háromhajós, egy félköríves szentéllyel zárul. Háromhajósak és három apszissal záródnak Pécs és Esztergom székesegyházai. Az óbudai prépostság Szt. Péter apostol tiszteletére szentelt temploma több periódusban épült, amely akár tervmódosítást, bővítést is jelenthet. Az előkerült kőanyag is az építkezések elhúzódását mutatják. Az 1030-1050 közöttire datált indás-palmettás díszítésű töredékek tartozhatnak esetleg az építkezések Péter alatti indulásához. Azok a palmettás díszítésű töredékek, amelyek az 1080as évekre datálhatok megfelelnek annak az építési periódusnak, amelyet Szt. László adománya tett lehetővé. II. Géza 1148-es vámadománya valószínűleg az építkezés befejezését segítette, amelyet az akantuszleveles oszlopfők, a szalagfonatosindás-félpalmetta formák és a figurális díszítésű szentélyrekesztő mutat. Amennyiben elfogadjuk azt a nézetet, miszerint államalapítás kori székesegyházaink eredetileg egyhajós, félköríves szentélyzáródásúak voltak és a háromhajós és három félköríves szentéllyel záródóak a 11. század közepétől jelennek meg, esetünkben mindkét megoldás elképzelhető Miután a nagyobb arányú építkezések azonban inkább 1070 után, majd 1150 körűire valószínűsíthetők, végső formájában valószínűleg háromhajós, három félköríves szentéllyel záródó székesegyház állt Óbudán. ALTMANN JÚLIA LELETMENTÉS A BP. III. HAJÓGYÁR UTCÁBAN 2001-BEN 2001. októberében néhány napos leletmentést végeztünk az óbudai Fő tértől keleti irányba húzódó Hajógyár utcában (3-4. kép). A Zichy kastély északi homlokzata előtt új közművet építettek ki, amelynek átlag 80 centiméter széles és 1 méter mély munkagödrét a Fő tér felől hajtották a Duna irányába. A munkálatokról az árokásás után, de még a vezetékfektetés előtt szereztünk tudomást. Sajnos a munkálatokat teljes mértékben leállítani már nem lehetett, de a közműárok régészetileg fontosabb nyugati szakaszán, azaz a Fő tér felőli részen lehetőségünk volt, hogy alaposabban vizsgálhassuk a metszeteket, és néhány ponton mélyítést is végezzünk, továbbá az ezen a szakaszon a kitermelt földet is átvizsgálhassuk. A közműárok az egykori templom északi mellékhajójának keleti részén húzódott, illetve átvágta az itt lévő sekrestye épületét (1. kép). A 15. században csaknem teljesen elbontott templom helyén vastag kőtörmelékes bontási réteg húzódik. Gyakran az egykori falak helyét a falkiszedésben visszamaradt törmelék elválása jelzi. így találtuk meg a kastély északnyugati sarkától 28 méterre keletre a sekrestye keleti zárófalának az építési törmelékkel visszatöltött alapárkát, amelynek iránya az árok déli falában szögben megtört, folytatását a déli metszetben már 1 méterrel keletebbre azonosíthattuk. (29-30. kép) A fal helyét az árok aljában már nem vizsgálhattuk, ugyanis ezen a szakaszon a vízvezetéket lefektették a betöltött homokágyba. A metszetek alapján a fal szélessége 100-120 cm volt, iránya északnyugat-délkelet. A sekrestye padlója habarcságyra ültetett vörösmárvány lapokból állt, amelynek csekély maradványát sikerült megfigyelni az említett keleti faltól 5 méterre nyugatra a vízvezeték árkának déli falában. (31. kép) Valószínűleg a tatárjárás pusztításának nyomaként a kövek erősen át voltak égve, felületük fekete, üszkös volt. Tovább, nyugati irányban a közműárok alján csaknem egybefüggően jelentkezett a padló habarcságyazata. (32. kép) A habarcságyat a későrómai fekete, humuszos alaprétegre terítették el. Megközelítőleg a kastélyépület északnyugati sarkánál jelentkezett a sekrestye és az északi mellékhajó közös falának kiszedett nyoma. A meghatározást nehezítette, hogy ezen a szakaszon jelentős számú modern közmű bolygatta a területet. A fal iránya megközelítőleg azonos volt a keleti zárófallal. A leletmentés során rendkívül szerény mennyiségű, 13. századra keltezhető cseréptöredéket találtunk, de az egyik fehér anyagú, bekarcolt spirálvonal díszítésű edény egyetlen töredékét az egyik vörösmárvány járólapról szedtük fel. Az árok Fő térre benyúló szakasza melletti földdepóból, amely az északi mellékhajó területén helyezkedett el, két darab kőfaragvány került elő. 44