Budapest Régiségei 36. (2002) – In memoriam Rózsa Kalicz-Schreiber (1929-2001)

Nagy Margit: Die gepidischen Adlerschnallen und ihre Beziehungen = A gepida sasos csatok és kapcsolataik 363-392

MARGIT NAGY A GEPIDA SASOS CSATOK ES KAPCSOLATAIK A sasfejjel díszített csatok az 5-6. sz.-i gepida és a krími gót női viselet jellegzetes ékszerei. A csatok korábbi összefoglalásainak szerzői, M. Rusu és Z. Vinski arra a következtetésre jutottak, hogy az előállítási központ a Pontus vidéken keresendő. A csattípus eredetének kérdésében és időrendjében döntő változást hozott a Szuuk-szu-i temető anyagának A. Ambroz által kidolgozott kronológiája. Az újabban feltárt és közzétett krími temetők elemzései megerősítették azt a megállapítását, hogy a sasos csatok legkorábbi példányai a gepida fennhatóság alatt lévő Erdélyből, valamint a keleti gótok dalmáciai és itáliai területeiről a 6. sz. első felében kerültek a Fekete tenger vidékére. A nagy díszcsatok elődjének az 5. sz. középső harmadára keltezhető, ékkőberakásos díszű madárfejes csatokat tarthatjuk, melyek lelőhelyei elsősorban a Kárpát-medencében találhatók, de az átmeneti stádium jelenleg még nem ismert. A nagy méretű, sasfejjel díszített gepida övcsatok, a sasfej és -nyak formája, valamint a lemez díszítése szerint, három csoporthoz sorolhatók. A Tisza-vidéki típusú csatoknál (6 db) a sasfej ívelt nyakkal kapcsolódik a lemezhez; az erdélyi típusú csatoknál (5 db) a fejeket derékszögű pánt díszíti, a nyakrész téglalap alakú, a csőr felőli oldalon rövid kiszögeléssel. A Duna-menti csatoknál (5 db) a nyakrész trapéz formájú, a sasfejeken két esetben van pánt. Az erdélyi és a Duna vidéki csatok madárfejein látható pántok valószínűleg az idomított madarak szállításánál használt „sapkát" jelzik. A sasos csatok pántos madárfej ábrázolásai a hunkor utáni időszak vadászati gyakorlatára, a germán népek körében ekkor már ismert solymászatra utalnak. A sasos csatok típusai közül, a stílus és a díszítőmotívumok hasonlósága, valamint a pannóniai és itáliai keleti gót fémművességgel való kapcsolata alapján, a Tisza vidéki csoport tartható a legkorábbinak. Az egymáshoz hasonló, geometrikus ornamentikájú szentes-nagyhegyi, szolnok-szandai és a kelet-lengyelországi aranyozott ezüst csatok azonos műhelyben, a Tisza-vidéken készültek. A hódmezővásárhely-kishomoki gepida temetőből előkerült bronz csatlemez bizonyítja, hogy a sasos csatok másolatait kisebb műhelyekben, helyi ötvösök is készítették. A csatlemezek kereszt-ábrázolásai arra mutatnak, hogy tulajdonosaik felvették a kereszténységet. A Tisza-vidéki sasos csatok elterjedése a gepida királyság által is használt, a Balti tenger partjától az Adriáig vezető útvonalat jelzi. A spiráldíszes keretű, erdélyi típusú csatok egyike (Fundátura/Szamosjenő) mintaként szolgált a legkorábbi Kercs-i példány (152. alsó sír, 1904) csatlemezéhez. A Valentine-i csat, mely ívelt diagonális keretdísze miatt az erdélyi csoport legkésőbbi darabja, a 6. sz. első harmadában Galliába telepített gepidákkal kerülhetett Dél-Franciaországba. A hitelesen feltárt gepida sírokban a sasos díszű övcsat alatt vagy mellett kisebb méretű fibula került elő. Az öy-rekonstrukciók a visszahajtott és fibulával megtűzött széles öv viseletének lehetőségeit mutatják be, melyeknél a szíj a csat lemezét az öv összekapcsolása után sem takarja. A hódmezővásárhely-kishomoki 77. sírban a sasos csat közeléből előkerült, használhatatlan tűszerkezetű korongfibulát valószínűleg az öv végére erősítve, szíjvégként viselte tulajdonosa. A sír veretsora alapján ezüst véretekkel díszített, bokáig érő díszszalagos viseletet rekonstruálhattunk. 376